Február 14-e a szerelmesek védőszentjének Szent Bálintnak az ünnepe, de nem csak a szerelmesek, hanem a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Ugyan térségünkben nem olyan rég tartják a Valentin napot, de magyar területeken is több hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz. Például: Ha egy hajadon ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni – de boldog lesz. Ha viszont egy tengelice repül át felette, gazdag férfi lesz a férje. Ha a hajadon lányok szeretnék tudni, hogy fogják hívni jövendőbelijét, babérlevelet kell tenni a párna alá és megálmodja. Ha pedig egy almát vág ketté, megtudja, hány gyermeke fog születni – ahány magot talál benne. Fiatalra, örökifjúra egyaránt érvényes: Bálint nap reggelén a szerelmes csók szerencsét hoz. És időjós népi hagyomány is van, amely szerint, ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés.
Érdekesség, hogy Bálint nem csak a szerelmesek védőszentje, hanem az epilepsziásoké is, így február 14-e az epilepsziával élők napja is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására.
A szerelmesek napján is segítségül hívtuk íróinkat, valljanak a szerelemről, hiszen sokan küldenek üzeneteket, vagy levelet ezen a napon. Ráadásul Angliában az 1700-as években divatba jöttek a Valentin-verseskötetek, az 1800-as években pedig az üdvözlőkártyák – így mi is bátran nyúlhatunk a versekhez, hiszen íróink gyönyörű sorokat írtak múzsáikhoz, szerelmeikhez, vagy csak úgy a szeretetről.
Van egy arc, amit csak önmagunkat elképzelve látunk – lehet, hogy ez az igazi. (…) És van, van arc, amit csak az lát, aki szeret, akit szeretünk. Ez a legszebb, a legmulandóbb. A legérvényesebb. – írta Fodor Ákos.
Költőink versekben kérik a szerelmet, mint Petőfi Sándor:
Szeress, szeress mint én szeretlek téged, / Oly lángolón, oly véghetetlenül, / Áraszd reám a fényt s a melegséget, / Mely isten arcától szívedbe gyűl.
József Attila írta: „A szerelembe – mondják – belehal, aki él. / De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér, ehhez kapcsolódhatna Váci Mihály gondolata „Ha elhagynál engemet, – jobban mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant magánya?” Garai Gábor nem tud a szeretett személy nélkül élni: „Mióta szeretlek, eszméletem / minden percében rád emlékezem, / álmomban is te őrzöl meg talán, / rólad tudósít munka és magány, / veled lep meg hajnalom, alkonyom, / s hozzád megyek, ha tőled távozom.” Márai Sándor is az együvé tartozást fejezte ki: „Meg van még minden egyben: te meg én. / Mi átfutottunk sok-sok emberen / míg egyen lettünk: te meg én, / mondd mi ez a titkos megoldás, / egyedül vagyunk, sose volt más / ember a földkerekén.”
Gyurkovics Tibortól megtudhatjuk, hogy szabad szeretni: „A semmi is lehet minden / A minden is lehet semmi / Ahogy az első percben / Csak úgy szabad szeretni.”
Szeressük hát egymást, de ez a szeretet tartson ki, ahogy Ignotus írja: Belehalok, ha engem nem szeretnek, És nem élek, ha én nem szeretek!
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
