HAZA BELFÖLD Blanár: Szlovákia és Magyarország is a béke oldalán áll

Blanár: Szlovákia és Magyarország is a béke oldalán áll

62
hirdetés

Szlovákia és Magyarország egyetért abban, hogy az ukrajnai háború kérdésében mindkét ország a béke oldalán áll, és maximálisan támogatják az új amerikai adminisztráció és Donald Trump elnök politikáját – nyilatkozta Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel közös csütörtöki sajtótájékoztatón.

FOTO TASR – Jakub Kotian

„Végre látunk némi fényt az alagút végén, reményt arra, hogy ezt a konfliktust diplomáciai úton lehet lezárni” – hangsúlyozta Blanár, és megjegyezte, három év után világossá vált, hogy erre a konfliktusra katonai megoldás nem létezik.
Ugyanakkor – tette hozzá – az unió oldaláról továbbra is az látszik, hogy azt a brüsszeli narratívát erőltetik, amely szerint ez a háború Ukrajnában megnyerhető. „Mi nem értünk egyet ezzel. Azonos állásponton vagyunk, és abban állapodtunk meg, hogy támogatunk minden ezzel kapcsolatos tevékenységet” – hangsúlyozta a külügyi tárca vezetője.
Blanár hozzátette, mindez óriási hatással van az EU-n belüli kapcsolatokra, a gazdaságot is beleértve. A lényeg, hogy a béke az ukrán és az orosz oldalon is életeket mentene meg.
Szijjártó Péter megjegyezte, az európai politika az elmúlt három évben szította a konfliktust, és veszélyeztette az EU biztonságát és gazdaságát. „Brüsszel úgy döntött, folytatja ezt a háborút, ami szerintünk rossz és veszélyes. Teljes mértékben támogatjuk Donald Trump békekezdeményezéseit és az Oroszország és az Egyesült Államok közötti béketárgyalásokat, ezt tartjuk az egyetlen járható útnak” – tette hozzá.
A magyar külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a tranzit leállítását, valamint az energiaszállítási útvonalak elleni támadást. Botrányosnak nevezte, hogy nem az uniós tagállamok, hanem Ukrajna érdekeit képviseli az Európai Bizottság. „Brüsszel Magyarországnak adott négypontos garanciája már két ponton is megbukott. Csak mi tudjuk megvédeni magunkat. Ezért intenzív együttműködésre van szükség Szlovákia és Magyarország között” – hangsúlyozta Szijjártó, hozzátéve, hogy Szlovákia és Magyarország patrióta kormányának is érdeke, hogy a szomszédságukban béke legyen, és senki ne támadja a szuverenitásukat.
A miniszterek az együttműködés elmélyítéséről is tárgyaltak a jószomszédságról és együttműködésről szóló szerződés 1995. március 19-i aláírásának 30. évfordulója alkalmából készülő memorandum kapcsán. Megállapodás született arról, hogy együttműködnek az orvosi segítségnyújtás terén, hasonlóan ahhoz, ahogyan Ausztriával és Csehország is együttműködne Szlovákia ezen a téren.
A tárgyaló felek hangsúlyozták, hogy beszélni kell az EU és Amerika közötti kereskedelmi együttműködésről is. A vámtarifák emelésének rendkívül komoly hatása lenne, főleg Szlovákiára. „Maroš Šefčovič uniós biztossal közösen, de bilaterális szinten is azon kell dolgozni, hogy mindkét fél érdekében rendezzük kapcsolatainkat az USA-val” – mondta Blanár.

hirdetés

 

TASR

hirdetés