Királyszállás. A XXIX. Kárpát-medencei Vezetőképző és Ifjúsági Konferencia október 6-án vette kezdetét egy kellemes busz-úttal Budapestről, ahol én a komáromi Selye János Gimnázium képviseletében osztálytársnőmmel, Tóth Zsófival és Nagy András tanár úrral csatlakoztunk a többiekhez. Számos középiskola, gimnázium és líceum kapcsolódott be az eseménybe, melynek köszönhetően egy csodás hétvégét tölthetünk el Várpalota mellett, Királyszállás erdejében. Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Magyarország fiataljai s tanárai vettek részt a programban, mely tartalmazott egy napot Veszprémben, ahol kipróbálhattuk a szabaduló szobák rejtelmes feladatait öt fős csapatokban, számunkra akkor még ismeretlen emberekkel, s ez kihívást és sok mókát jelentett. Majd a délutánt finom ebédünk után Veszprém városának kreatív, szintén csapatos felfedezésével töltöttük. Többször előfordult, hogy elgondolkodtunk az előző esti előadás témájával, a bizalommal kapcsolatban. Az előadást Hortobágyi Arnold, bakonyi szerzetes tartotta, s akkora hatása volt ránk, hogy nem jelentett problémát megbíznunk egymásban, s még jobban örültünk annak az egy bizonyos dolognak, ami mindnyájunkat összeköt: a magyar nyelv. Visszatérve veszprémi programunk végéhez, utunkat a Herendi Porcelánmanufaktúra megtekintésével folytattuk, majd visszaérve a szállásunkra, vacsora után egy rendkívüli csoportos foglalkozásban volt részünk, melyet Csenger Orsolya, a Rákóczi Szövetség csodás, energikus és törődő tagja tartott. Hatalmas élmény volt, a foglalkozás üzenete pedig elért hozzánk: tennünk kell magunkért, társainkért, az iskolánkért, a diákságért s a magyarságért. Nem szabad félnünk, hisz együtt képesek vagyunk óriási dolgokra, segíteni tudjuk egymást. Az este maradék részét együtt töltöttük, ismerkedéssel és szórakozással. Az utolsó napunk kicsit szomorkásan, ám egy nagy mosollyal az arcunkon indult, hisz tudtuk, lassan véget ér a Vezetőképző, s aligha lesz esélyünk találkozni később, de még várt ránk a Trianoni Múzeum megtekintése Várpalotán. Ezzel a múzeummal teljesedett ki az összetartozás érzése köztünk, hisz emlékeztetett minket a felfoghatatlanra, a megbocsájthatatlanra. Sajnos ebéd után sietve bepakoltuk a csomagjainkat a buszokba, és már indulnunk is kellett rövid búcsúzkodás után. Ám soha nem feledjük, amit e képzés elültetett az elménkbe, szívünkbe s lelkünkbe. Társaim nevében is merem állítani, dolgozni fogunk, küzdeni, s minden tőlünk telhetőt beleadni a szervezésekbe iskolánkon és határon túli társainkkal. Köszönöm a szervezőknek – Nagy Domonkos Istvánnak, Petrovay Lászlónak és Csenger Orsinak – a legaranyosabb és legmotiválóbb vezetőnek; köszönöm Rákóczi Szövetség.
Bagócsi Lilla, III.C
