Egyre többet hallani-olvasni, hogy hazánk kis falvai sorra elnéptelenednek. Bár elindult egyfajta migráció a városokból a falvakba, de lehetne tömegesebb méretekben is, ha felismernénk a lehetőségeket. Van, akiknek ez sikerült.
A minap egy évfordulós ünnepről kaptunk hírt. Szever Pál és párja, Kíváncsi Zsuzsika ünnepeltek. Az eseményről Zsuzsika mesél.
Évfordulónk van, párommal pontosan ma egy éve vettünk meg egy vályogházat, több mint 2000 nm-es telekkel egy Nógrád megyei eldugott kis zsákfaluban, Ilinyben, Csitár szomszédságában. 1.9 millióért hirdették, 1.8-ért megkaptuk, mindenestül. Ma ezt ünnepeljük.
Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen távoli kis helyre tervezzétek a jövőtöket?
Hogy miért léptük meg ezt? Pali már régóta rágta a fülem, hogy zsákfalu, meg vályogház, meg csöndes kis falu átmenő forgalom nélkül.
Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egy ilyen távoli, ismeretlen helyen vásároljátok meg majdani otthonotokat.
Nem egészen ismeretlen a környék. Egy elhanyagolt telket már 5 évvel korábban megvettünk itt Nógrád megyében, lakott területen kívül. Hétvégenként és nyaranta ott töltöttük a szabadidőnket és lassacskán megtanultunk szőlőt és gyümölcsfát metszeni, bort készíteni, trágyázni, elültetni, gondozni és feldolgozni a terményeinket, mint borsó, olajtök, eper, ribizli, paradicsom, cékla, torma, begyűjteni és megszárítani a teának való zsurlót, aranyvesszőt, csalánt, szeder-és málnalevelet, kapálni, kaszálni.
Sátorban aludtunk a telken, mert a szerszámos bungin kívül más épület nincs, ez a terület ugyanis „szántó” minősítésű.
Ez amolyan vadkempingezés volt némi építőtáborral fűszerezve, ha jól gondolom?
Igen. Nagyon szerettük ott tölteni a szabadidőnket, csak egy pici negatívuma volt az egésznek, a sátor nyáron jó volt, de ősszel és tavasszal fáztunk.
Így aztán a telek közelében kerestünk egy kis falut. A Wikipédia segítségünkre volt, mert ott megadják a falvak lélekszámát, és a település kor- és nemzetiségi összetételét is.
Így találtunk Ilinyre és a mi kis házunkra az interneten. Gyönyörű volt a falu, a környék, de félelmetesen lepusztult és elvadult a ház és környéke. Ezért fordult ki gyorsan minden vevőjelölt az előző 3 évben, és ment egyre lejjebb az ár. De az én párom nem ijedős. Azt mondta: „nem kell ide más, csak sok liter festék, meg néhány dolgos kéz”.
Nem rémített el benneteket a sok tennivaló és hogy lassan alakulnak a dolgok?
Nem. Sőt… Egyszer, amikor szokás szerint megérkeztünk egy április végi szombat reggel, felfegyverkezve a metszőollóinkkal, sarlóval, vödrökkel, mit látunk: már nem dzsungel és kopasz bokrok, hanem virágzó orgonák és labdarózsák, bimbózó rózsabokrok fogadnak. Madarak csicseregnek, végig lehet sétálni a fűben, a fenti kertvégéből elgyönyörködni a kizöldült csitári hegyekben.
Ekkor választottunk ki egy helyet a vén diófa alatt, ahová majd egy padot teszünk, egy napon ott fogunk üldögélni és csak gyönyörködni a tájban és a két kezünk munkájában.
Emlékszem, gyerekkorunkban emlékkönyvet adogattunk egymásnak az iskolában, mindenki beleírt valami szép vagy vicces idézetet. Egyik beírás így szólt: „legszebb emlékek azok az álmok, amik soha nem teljesülnek” … hát nem tudom, a padot és az üldögélést megérjük-e, mert az ötvenes éveinket tapossuk, de már most örülünk neki, ahányszor a diófára nézünk. És ez így van jól.
Én tudom, de elmesélnéd, hogy a sok munkának mennyi és milyen eredményei vannak?
A házban a konyhát és egy szobát tettünk eddig lakhatóvá, már lehet fűteni és ott aludni. A sparhelt 5 celsius fokból 20-at csinál 2 óra hossza alatt bármely téli reggelen! Rezsi nincs, mert a kertből kijön a tüzelő, a kútból a víz, kukát nem használunk, csak villanyszámla van. Ha a Jóisten is megsegít, 2-3 év alatt szépen rendbehozzuk olyan szinten, hogy elhagyhatjuk a várost. Ha felvennénk kölcsönt és mással dolgoztatnánk, akkor pár hónap lenne, nem pár év, de így nem vagyunk senkinek sem adósa, nyugodtan alszunk, és kivárunk, kétlaki életformával.
Engem a munkám még a városhoz köt, mert nem vagyok nyugdíjas. De mivel óraadó vagyok, magam alakítom az órarendem, így a kétlaki megoldásban tudunk egyelőre tervezni, a városban a hét eleje, Ilinyben a hétvége, majd hosszú hétvége, majd egyre hosszabb…. ahogy ott is fokozatosan felépítem az ismeretségi kört. De az itteni jógásaimat sok éve „nyúzom”, és nagyon szeretjük egymást, így várhatóan nem tudok majd csak úgy elszakadni tőlük, hanem vissza fogok járni heti 1-2 napot, hogy működtessem a csoportjaimat.
Nem fogod sajnálni a panelt otthagyni?
Nem panelben élünk, a városi életünk is kertes házas-udvaros, így jó tanulóterep. Tavaly tanultunk meg tyúkokat tartani, idén néhány kacsát és libát szeretnék még hozzáadni a baromfiudvarhoz.
Azt meséltétek, hogy Iliny is adott már sok örömet nektek.
Igen, pl. a legnagyobb öröm, hogy már saját terményekkel is dicsekedhetünk. Igaz, ezek még a Földanya ajándékai, ezekért még nem sokat dolgoztunk, mert nem mi ültettük, csak mi gondoztuk a nyáron és mi szüreteltük le. A sok öreg gyümölcsfa közé ültettem 7 fiatalt, de tervben van még több is, gondolva arra, ha mi már nem élünk, de valaki megveszi ezt a telket, ő is találjon ott termő gyümölcsfákat, és legyen neki is annyi öröme ebben, mint nekünk van.
Mit csináltok a gyümölccsel?
Az elállóakat eltároljuk télire, a többit feldolgozzuk. Pl. sok birsalmánk lett, abból lekvár és birsalmasajt készült. Habár – szól közbe az eddig hallgató párja, – van az a mondás, miszerint amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is, és így elképzelhető, hogy lesz 1-2 üveg birsalma lekvár, ami a végén mégiscsak pálinka formát fog ölteni .
Szedtünk komlót is. Egy hatalmas komlóbokor befonta a füstölőt és a fészert. Leszedtem a termését, mert az az ötletem támadt, hogy kipróbálom, tudok-e sört főzni. Ha már a bor sikerült, sör miért ne lehetne, Pali szereti, – kacsint cinkosan felé. Megnéztem a neten, hogy kell csinálni, kérdés, mi lesz előbb kész, a sör, vagy a kispad?
– Ha jó lesz az a sör, lesz pad is… – szól közbe a keveset beszélő párja.
Hogy fogadták az ismerőseitek, barátaitok az elhatározást, hogy elmentek „a világ végére”, hogy az ismert szólással éljek? Gondolom sokan megkérdezték, miből fogtok élni?
Igen, kérdezték, én pedig sokszor elmondtam, hogy valóban a megélhetés kérdéses egy százvalahány főt számláló faluban. De… A megélhetés a fővárosban és környékén szintén kérdéses, jó példák vagyunk erre mi, mert negyvenvalahány évesen mindketten szembesültünk az elbocsájtással, szerencsére nem pont egyszerre, és mindkettőnknek támadtak ötletei, hogy hogyan tovább.
Azzal kezdtük, hogy kidobtuk a tévénket
Én szerencsére még az előző pályám művelése közben elkezdtem hétvégente egy jóga-oktató képzést, mert ez egy fiatalkori halogatott álmom volt, és azóta is folyton képzem magam, thai masszázst, nyirokmasszázst, természetgyógyászatot és reflexológiát végeztem. Közben angol magánórákat vállaltam, mert anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet, egyébként is pedagógus voltam eredetileg. Az angol órákból befolyik annyi készpénz, amennyi nagyon kell, és ezt rugalmasan tudom igazítani. Nyáron például nem tanítok, hanem kapálok és befőzök, meg jógatáborokat vezetek, mert nagyon szeretem csinálni, és így egy kis nyaralás, kirándulás is összejön.
Mióta kert van, telek, csirkék, azóta töredékéből megélünk a régebbi kiadásoknak, ritkán kell boltba mennünk. Remélem, Ilinyben és a környékben találok majd egy kis klientúrát masszázsra, angolra, és jóga csoportot is alapíthatok ott is, de mindezeket idő felépíteni, így még jó pár évig a kétlakiságot látom megoldásnak.
Ami engem illet, – meséli Pali – nekem olyan munkám van, amit otthon lehet végezni. Nem kell hozzá csak áram és számítógép. Esetleg internet, de ez akár el is hagyható, ha van valahol a közelben egy könyvtár. Ezért teljesen mindegy, hogy hol vagyok, lehetek Ilinyben is, vagy akárhol máshol.
Ha jól értem, vállalkozóként szeretnétek boldogulni?
Igen. Egyéni adószámmal dolgozom, számlát adok, és van könyvelőm, mert a matek nem az erősségem. Így nyugodtan alszom, a jógát is, az angolt is saját honlapon hirdetem. A párom szintén számlaképes.
Milyen a kapcsolatotok a falubeliekkel? Sokan panaszkodnak, hogy begyütteknek titulálják őket, és inkább elutasítóak, mint segítőkészek.
Mi nem tapasztaltunk ilyent, – veszi át a szót Pali. Itt az emberek figyelnek egymásra. Mondok egy példát. Amikor megkaptuk a kulcsot és először mentünk ki a frissen vásárolt portára, a kapu zárja nem nagyon akart fordulni, egy kicsit berozsdásodott már. Erőltetem, erőltettem, a végén jó hangosan elkáromkodtam magam. Egyszer csak olyan érzésem volt, mintha néznének. Felpillantottam, hát kb. 10 háznál kint álltak az emberek és figyelték, hogy mit szerencsétlenkedek ott a kapunál. Felemeltem a kezem, integettem nekik és jó hangosan odakiáltottam hogy nincs semmi baj, nem betörők vagyunk, hanem az új tulajdonosok, merthogy megvettük a házat.
Akkor a legtöbben bementek, de néhányan odajöttek,és megismerkedtünk egymással. Egymásra néztünk Zsuzsikával, és láttuk egymás szemében: hazajöttünk.
Aranyosak, kedvesek, szeretni való emberek. Sok az idős, de azért vannak fiatalok, sőt babakocsit tologató is akad közöttük. Régi érzések, jó emlékek jönnek fel bennem, amikor a fiatalok előre ráköszönnek az emberre.
Mit üzentek azoknak, akik eddig csak tervezték, hogy vidékre költöznek, de még nem döntötték el merre induljanak?
Ilinyben kb. minden harmadik ház lakatlan, ahol pedig laknak, ott is sok az idős, özvegy. De akadnak fiatal családok, kisgyerekesek is, Balassagyarmat 10 kilométerre van tőlünk, ott találni munkalehetőséget, vannak iskolák, sokféle szolgáltatás, nagy piac, ráadásul sokkal olcsóbb, mint a főváros és környéke. Szívből ajánlom!
Köszönjük szépen Zsuzsika és Pali! Sok sikert kívánunk!
Írta: Virágné Fejes Éva
sokszinuvidek.hu
