békés karácsonyt
és vidám szilveszterezést kíván
a Dunatáj szerkesztősége
Lehet-e emberi nyelven megfogalmazni a megfogalmazhatatlant?
Sokan megpróbálták már, több-kevesebb sikerrel. Egy őskeresztény himnusz szerzője például Jézus misztériumáról többek között így fogalmaz: „Atyának fényes tükre te! – Örök reménység vagy nekünk, – szolgáid esdő énekét – fogadd el, kérünk, szívesen! – Emlékezzél meg, Üdvhozó, hogy egykor testünk köntösét, – mint szűz anyának gyermeke, – magadra vetted népedért.” (ÉE, 24. sz.) Mélységes hit és szilárd meggyőződés lakozott e himnusz szerzőjének lelke mélyén, aki nagyszerűen foglalta szavakba azt a mély titkot, mely évről-évre ünneplésre késztet bennünket, hogy ezáltal fejezzük ki hálánkat annak a Gondviselőnek, akit egyszerűen Istennek nevezünk. Nézzük csak, milyen misztériumot is említ az őskeresztény kor szerzője? Az Üdvhozót az Atya fényes tükrének nevezi. Miként a tükör hűen visszaadja az előtte álló képét, ugyanúgy az Üdvhozó, azaz Jézus Krisztus, hűen tükrözi az Atya valóságát, mint ahogy arról a Zsidókhoz írt levél szerzője is említést tesz: „az Atya dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása” (Zsid. 1,3). Az Úr Jézus nem homorú, és nem is domború tükör, mert azokban csak torzképet látunk, és nem a valóságot. Ő az Atyának fényes tükre! Az ő személyén keresztül nyilvánul meg az Isten szeretete az ember iránt. Ez az isteni szeretet nem ismer határokat. Emberi testben jelenik meg a történelem színpadán, s ehhez hozzátartozik a szűztől való születés a megtestesülés misztériumával együtt. Ezt a misztériumot jeleníti meg évről-évre a karácsonyi ünnepkör liturgiája. A Megváltó születését az egész kozmosz ünnepli a jelenlévő hívek seregével együtt. Jézusnak be kell költöznie szívünk-lelkünk legmélyebb rejtekébe, de ugyanakkor az ő ottléte kell, hogy érzékelhető legyen még a legapróbb megnyilvánulásunkon keresztül is, azaz mi, keresztények, akik Krisztus követőinek tartjuk magunkat, hozzá hasonlóan az Atya fényes tükrévé válva tehetünk tanúságot az Üdvhozó misztériumáról. Képesek vagyunk erre a feladatra? Jobban mondva felnőttünk erre a feladatra? Vagy inkább: akarunk-e felnőni erre a feladatra? Homorú, vagy domború tükrök vagyunk-e, akik csak torzképet tudnak produkálni még a legszentebb valóságról is? Mit ér karácsony, ha nincs lelkünkben dokkolási készség azzal a Szeretettel, aki öröktől fogva
csakis érettünk készült a világba való jövetelre? Rohanó világunkban tudjuk- e még értékelni a csendes pillanatok lelket gyámolító adományát? Ha van hát bennünk egy kevés jámborság, ha van bennünk egy mákszemnyi emberiesség, ha örülünk testvéreink boldogságának, mentsük meg azokat, akik megállás nélkül rohannak a romlásba, halálba. Vonja el a bűntől atya a fiát, férj a feleségét, ember az embert, Krisztus pedig mindazokat, akik hasonlókká lettek az oktalan állathoz. S aki mást megment, megkapja jutalmát; aki pedig hanyag, büntetését. Boldog, aki őrzi a maga életét, elősegíti embertársa üdvét. (Vö. Szent Krizolog Péter) Lám, egy jó tanács az eljövendő új esztendőre, melyet az Üdvhozó áldása tegyen boldoggá és eredményessé mindannyiunk számára!
Békességes
KARÁCSONYI ünnepeket
és áldott ÚJ ESZTENDŐT
kívánok a DUNATÁJ
minden kedves olvasójának!
Elek László,komáromi esperes-plébános
DUNATÁJ HETILAP
