Nem tudom, akad-e olyan ember, aki gyermekkorában vagy akár felnőttként ne csodálta volna meg a vadludak hatalmas V-betűjét az azúrkék égbolton, amint olykor a földön is jól hallható gágogással a távoli tundrák közelgő tele elől évezredek óta a végeláthatatlan levegőégen dél felé veszik útjukat? Vajon ki ne vágyott volna arra, hogy Nils Holgerssonként maga is csatlakozzon a zabolálatlan természet szabad szárnyas polgáraihoz és megossza velük több ezer kilométeres fáradságos útjuk megannyi kalandját?
Akiből még ma sem veszett ki a vágy és a gyermekded kíváncsiság, november vége felé maga is közelebbről fürkészheti ezeket a szigorú hierarchiában élő remek szárnyasokat, s ehhez nem is kell messzire fáradnia, csak el kell látogatnia a tőlünk nem messze fekvő csodálatos tatai Öreg-tóhoz, amely a vadludak költözésének egyik legfontosabb pihenőhelye, állomása. Ma már ennek a semmihez sem hasonlítható látványosságnak szervezett formája van, hiszen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködve immár másfél évtizede megrendezik a Tatai Vadlúd Sokadalmat, amely nemcsak a hazai és külföldi ornitológusokat vonzza, hanem a természetbarátokat is határon innenről és túlról. Így volt ez november 27-28-án is, amikor érdeklődők ezrei keresték fel az Öreg-tó keleti partját, ahol két napon át rendezvények sokasága várta a látogatókat. Ez alkalommal is számos érdekes előadást tartottak ornitológusok és természetvédelmi szakemberek, bemutatták a témába illő legújabb szebbnél szebb kiadványokat, nem hiányoztak ezúttal sem az élőállat-bemutatók, megtekinthették a madárgyűrűzést és a part mentén felállított távcsövekkel megfigyelhették a vadludakat, miközben a legfiatalabbakat játszóház és rengeteg érdekesebbnél érdekesebb foglalatosság várta. A madármegfigyelő-toronyban, ahonnan jól belátható a tó egész területe, egymást váltották az emberek. A part mentén felállított sátrakban emléktárgyakat, népművészeti alkotásokat kínáltak az árusok, s étlen-szomjan sem maradt senki, hiszen minden földi jóból bőven volt válogatni való. Az idén is későn érkezik a tél Európába, s ez a madárvonuláson is megmutatkozik. Míg a korábbi években ez idő tájt olykor ötvenezernél is több vadlúd pihent meg hosszú és fáradságos útja során a tatai Öreg-tó vizén, addig jelenleg „csak” mintegy 18 ezerre tehető a számuk, a későbbiek során azonban bizonyára ennél is nagyobb forgalom lesz. A vadludak csak az éjszakát töltik a tó vizén, s hajnali szürkületben felkerekednek, hogy a környéken táplálék után nézzenek, hogy azután estefelé ismét visszatérjenek. Aki tehát szemtanúja akar lenni a sok ezer vadlúd útrakelésének és „hazatérésének”, annak hajnalban vagy este kell felkeresnie a tópartot. Szerencsére ilyenkor már korán sötétedik, s így három, négy óra felé már megjelennek a tó vizére szálló hatalmas madarak, amelyeknek a látványa mindenki számára sokáig emlékezetes marad. Azoknak, akik az idén elszalasztották ezt a látványosságot, egy évet kell várniuk megismétlődésére. Végezetül idekívánkozik egy rövid megjegyzés. Mindahányszor átrándulok a Duna túlsó partjára, hogy ehhez fogható természeti látványosságnak, kulturális rendezvénynek vagy egyéb megmozdulásnak lehessek a résztvevője, felmerül bennem a kérdés: az északi parton sincs hiánya természeti, történelmi és egyéb adottságoknak, vajon miért van az, hogy mifelénk semmi Tatához vagy például a Monostori Erődhöz fogható eseményre, rendezvényre nem kerül sor. Valóban ilyen tehetetlenek és fantáziátlanok lennénk?
NÉMETH ISTVÁN
(A szerző felvételei)
DUNATÁJ HETILAP 49/2015
