A magyar pap, mindig népe mellett állt címmel hirdettek előadást Gútán, december 11-re, a 75 éve bebörtönzött magyar papságról különös tekintettel Czigány Imre és Harsányi Gyula életútjára. Dr. Bukovszky László történész előadásában kiemelte: ez volt az első szlovákiai magyar koncepciós per. Czigány Imre volt az a gútai káplán, aki önként kiment a Csehországba kényszerült deportált hívei után.
Sárközi János köszöntőjében elmondta, hogy a 75 évvel ezelőtti események az egész közösségünk életét érintette, de túlnyomó részt, a katolikus papságot. Halász Béla beszédében kitért rá, hogy fontos a megemlékezés. „Emlékezzünk meg atyáinkról, akik vállalták a mártíromságot a gútai hívekért.” – fogalmazta meg gondolatát.
Bukovszky László, aki A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója címmel könyvet is írt a témában, előadásában a történelmi hátteret is ismertette.
Az előadó a népi szövetség mártír katolikus papjairól adott elő, „Nagyon fontos téma a mai előadásunk témája, hiszen 75 éve van annak, hogy 1949. legvégén egy nagyon szégyenletes dolog történt a kiépülő csehszlovák kommunista rendszer történetében.” Bukovszky szerint ezt a kommunista rezsimtől el is várhatta a közösség, tehát mindenkit, aki más nézetet, ideológiát vallott, nemzetiségtől, felekezettől függetlenül üldözték, tulajdonképpen a kommunista rendszer leszámolt ezekkel az egyénekkel, amennyiben ezek az egyének még csoportosultak, akkor minden ilyen csoportosulást is.
A letartóztatásokhoz vezető útnak, illetve annak, hogy a pozsonyi állami bíróság 1949. december 30-án meghozta a döntését, van egy logikus történelmi folyamata, ami 1945 tavaszán alakult ki, véget ért a II. világháború, Magyarország vesztesként került ki belőle. A világháború befejezését olyan esemény sorozatok előzték meg, mint az I. bécsi döntés, aminek következményeként Dél-Felvidék Magyarországhoz került, majd a fegyverszüneti egyezmény, amit a Lakatos kormány írt alá az oroszokkal, illetve a szövetségesekkel, és az ezt követő gyalázatos intézkedései a csehszlovák hatalomnak, illetve a szlovák kormányzati szerveknek, ami a beneši dekrétumokban, a kassai kormányprogramban csúcsosodtak ki 1945-ben.
A fegyverszüneti egyezmény alapján megszűnt az I. bécsi döntés jogérvényessége, így visszaálltak az 1937-es határok, tehát Dél-Szlovákia újra Csehszlovákia része lett.
A katolikus egyházon belül is olyan helyzet állt elő, ami befolyásolta az egyházi közigazgatást, egyrészt a határváltozások miatt, másrészt meghaltak azok az egyházi vezetők, akik a visszacsatolt területek katolikus egyházszervezetének élén álltak. Bubnics Mihály rozsnyói megyéspüspök 1945 februárjában halt meg, Madarász István kassai püspököt, a csehszlovák hatóság elűzte Kassáról szerzetes társaival együtt, és SerédiJusztíniánesztergomi érsek 1945március végén meghalt.
A csehszlovák hatóságok próbálták 1945 tavaszán kiépíteni a csehszlovák államot, és a szlovákiai nagyszombati érseki helynökségPavolJantausch püspökkel az élén látták az esélyt arra, hogy újabb pozíciót építhetnek ki maguknak.
1945 májusában még Drahos János esztergomi általános érsekhelynök nevezte ki Hamvas István szentpéteri plébánost esperessé. Utána a nagyszombati egyházi hatóság megtiltotta, hogy kapcsolatot tartsanak a dél-szlovákiai magyar papok Drahossal. Drahos erre kiközösítést rendelt el a papok és a lakosok ellen, akik egyházi vonalon nem Esztergom utasítását követték. 1945 októberében kinevezik Mindszenty Józsefet érseknek, és a papok, akiket még Serédi szentelt fel kispappá, mind Esztergomhoz fordultak. Ezt rótta később fel a csehszlovák, illetve szlovák hatóság ezeknek a papoknak.
1945 májusában megszüntették az összes egyházi iskolát, az új államhatalom igyekezett kiszorítani a teljes közéletből az egyházat. Az egyesületi törvénnyel megszűnt az összes egyházi egyesület.
A szlovákiai magyar történetírás az elmúlt évtizedben kezdett el foglalkozni azzal, hogy , 1945 tavaszától folyamatosan alakultak olyan illegális szervezetek, amelyek kiálltak a szlovákiai magyarság érdekében, a magyar kormányzattól és Mindszenty érsektől várták a segítséget. Mindszenty volt az, aki kinevezése után a legerősebben és leghangosabban fölemelte a szavát a szlovákiai magyarság és a magyarországi németek üldözése miatt.
1945 végén létrejött a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi szövetség, akik saját magukat így definiálták a magyar külügyminisztérium számára: párt és felekezeti különbség nélkül a felvidéki magyarság egyetlen önvédelmi szervezete vagyunk.
Az alapítás Paksy László pozsonyi katolikus plébános nevéhez fűződik. A népi szövetségnek tagjai voltak idősebb és fiatalabb papok is, akik úgy gondolták Mindszenty tud majd segíteni és fel tud lépni a magyar kormánynál és a nyugati kormányoknál is a szlovákiai magyarok védelmében. Kiépült a szervezet, csaknem átölelte az egész Dél Szlovákiát, a szűkebb vezetése: Paksy László, Arany A. László, aki neves nyelvész volt, Pozsonyban az egyetemen tanított, Mészáros Gyula, Varró István, Krausz István és voltak futárok, akik hordták az információkat, Lipcsey Gyula, Hentz Zoltán és Hajdú László.
Ez a csoport behálózta egész Szlovákiát, fennmaradtak olyan dokumentumok, ahol fedőnévvel aláírták magukat, ez alapján tudjuk, hogy volt a szervezetnek királyhelmeci, kassai, rozsnyói, pelsőci, tornaljai, rimaszombati, losonci, lévai, ipolysági, komáromi érsekújvári és dunaszerdahelyi bizalmi személye, aki tartotta a kapcsolatot a katolikus papokkal, akiknek a száma kb. 20 fő.
1945 őszén megindult a deportálások első hulláma Csehországba, 1946 februárjában aláírták a lakosságcsere egyezményt, 1946 őszén megkezdődött a csehországi deportálás, és 1947 áprilisában megindult a lakosságcsere Szlovákia és Magyarország között – a szervezet legfontosabb feladata az volt, hogy ezeket a sérelmeket, felmérjék, begyűjötték és átadták a magyar kormánynak, illetve Mindszentynek, hogy tudjon érvelni, milyen borzalmakon megy keresztül a szlovákiai magyarság.
Mind a két ország titkos rendőrsége, az ÁVH és az ŠTB már 1947 októberében tudott arról, hogy létezik egy ilyen szervezet, léteznek személyek, akik rendszeresen hordják a jelentéseket Mindszentynek, és ezek a jelentések magyar vonalon és csehszlovák vonalon is név szerint említik, kik vettek részt a munkában.
1948 karácsony másnapján Mindszentyt letartóztatták, hatalmas házkutatást végeztek az érsekségen, és február8-án elítélték, életfogytiglani büntetést kap. A Mindszentynél elvégzett házkutatás során az ÁVH rátalált a népi szövetség tagjaira, akik tartották Mindszentyvel a kapcsolatot.
Mindszenty anyagi támogatást adott két fiatal rozsnyói egyetemistának, Krausz Zoltánnak és Varró Istvánnak, ők még a párizsi békekonferencia lezárása előtt elindultak azzal a céllal, hogy Párizsban a nyugati közvéleményt informálják, mi történik Szlovákiában a magyarokkal. Eljutottak Salzburgig, onnét vissza kellett térniük, de nem Szlovákiába jöttek, hanem Magyarországra és ott folytatták egyetemi tanulmányiakat. Ennek a két fiatalnak a neve is szerepelt a házkutatás során talált dokumentumokban és 1949. február 10-én az ÁVH letartóztatta őket Budapesten, bevitték őket az Andrássy úti központba, kínvallatáson estek keresztül, és az ÁVH átadta őket a csehszlovák titkosrendőrségnek. Február 20-án a csehszlovák hatóságok újra kihallgatták őket és egy hónap alatt, március 20-ig letartóztattak 39 személyt.
A letartóztatottak között volt 18 katolikus pap is, több hullámban tartóztatták le őket: Páczer Sándor, Szécsi Gyula, Mészáros Gyula, Kovács Gyula, CsájiJános, Restály Mihály és Záreczky István, Czigány Imre, aki gútai katolikus káplán volt, Horony András, Ádám Antal, Dombi Ferenc, Náday Kálmán, Koller Gyula és Bálint István, Lestár István, Hamvas István, Harsányi Gyula.
A letartóztatás nagy kétségbeesést okozott a nagyszombati helynöknek, AmbrózLaziknak is, nem értette miért hordja el az állambiztonság a papjait és felszólította az akkori belügyminisztert, hogy adjon rá magyarázatot. Amire Viktor Sedmik alezredes, aki az állambiztonsági szerveket felügyelte, azt válaszolta, ha ezek a papok kapcsolatba hozhatókMindszentyvel, akiről Magyarországon kiderült, hogy kém, akkor meg van rá a jogi alap.
Két olyan személyiség van, akinek kapcsolata van Gútával.
Czigány Imre Nyitraegerszegen született 1917-ben, elemi iskolába ott járt, a felsőtagozatra Csekejre, onnét eljutott a nyitrai szlovák nyelvű állami gimnáziumba. Később felvették őt Pozsonyba a szemináriumba, majd jött a bécsi döntés, mivel Czigány magyar nemzetiségű volt, elküldték őt a teológiáról, akkor került Esztergomba, 1941-ben szentelte fel őt kispappá Serédi, mivel nagyon jól beszélt szlovákul elkerült Verebélyre.
Tudjuk, hogy féltucatnyi szlovákiai magyar pap 1947 elejétől meglátogatta a Csehországba deportált magyarokat, aminek két célja volt, felmérni a helyzetet, amiben élnek és pasztorizációs tevékenységet is folytattak, hiszen ezeknek az embereknek nem volt módja anyanyelvű szentmisében részesülni, és a szentgyónáshoz sem járulhatnak.
Czigány 1946. március elsején került Gútára, Csókás Károly esperes mellé. Ő a csehországi kiutazásáról úgy vallott, hogy a karácsonyi ünnepek előtt valaki megszólította őt, aki szabadágra hazajött Gútára deportáltként, hogy miért nem megy ki a hívei közé, december 23-án elment Pozsonyba a Központi Katolikus Irodába, engedélyt kapott, hogy két hétre kiutazzon Csehországba és meglátogassa a gútai híveket, már 24-én Prágában volt, ahol kapott egy működési engedélyt. Végig járta Csehországot. Január 7-én tért vissza Pozsonyba.
Van még egy gútai vonatkozású személy, akit letartóztattak, Harsányi Gyula, akinek eredeti családi neve Zsidó, Zsidó István és Nagy Terézia házasságából született, 1918-ban és 2005-ben halt meg. Őt szintén Serédi Jusztinián szentelte fel, 1942-ben. Komáromszentpéterbe került káplánnak, onnét került aztán Tardoskeddre.
Harsányi Gyula 1946 végén megkapta a Magyarországra való áttelepítésről a végzést, a fehér lapot. Vallomásában bevallotta, hogy ő is ki akart menni Csehországba, de tudatosította, hogy ha az államhatóság tudomást szerez erről, kiutasítják az országból, éppen ezért visszavonta ezt atervét és maradt Szlovákiában,
Sokszor felvetődik, hogy a szlovákiai egyházi vezetők, miért nem álltak ki jobban a szlovákiai magyarságért, a katolikus egyház harcolt a kiépülő kommunista rendszer ellen, és fölemelte a szavát a magyarok deportálása ellen, ismerjük Jantauschnak a tiltakozó levelét, ami a szlovák kormánynak írt, és ismert, hogy 1949-ben védőkezet nyújtott ezeknek a papoknaka a nagyszombati egyházmegye. 1949-ben mikor megindult a per, őt az egyházi hatóság elhelyezte szlovák vidékre, az egyház így próbálta megvédeni a papjait. Ugyanez volt érvényes Koller Gyulára is, akit szintén szlovák környezetbe helyeztek.
Harsányi a népi szövetséggel akkor került kapcsolatba, mikor Tardoskedden volt, Érsekújvárban ekkor Koller Gyula volt a káplán, ő tartotta a kapcsolatot Restály Mihállyal, Mészáros Gyulával.
Mindszentyről kiderült, hogy nyugati kém, Prágában is tudták, hogy kik azok, akik az érsekkel tartották a kapcsolatot és információkat adtak át neki. Erre felépítve a vádat, megindultak a sorozatos letartóztatások, 32 személy ellen emeltek vádat, ők vizsgálati fogságban voltak, márciustól, a pozsonyi állambiztonság fogdájában, májusra készült el a vád,a fővádló Anton Rašla volt, az egyik „leghíresebb” ügyésze volt a kommunista igazságszolgáltatásnak. Négy személyt mentett fel, 3 papot: Lestár Istvánt, Bodor Sándort és ZáreczkyIstánt. Két és fél hónap vizsgálat után felmentették őket a vád alól, tiszta lappal léptek ki a fogda ajtaján, Záreczkyt és Lestárt 2 évre munkatárborba vitték.
Május 16-án szabadlábra került Kovács Gyula, nem mentették fel a vád alól, és Tömösközy Ferenc, ő egy református tiszteletes volt. Július 23-án a fővádló javaslatára szabadlábra helyezték az összes, 14 katolikus papot, és 4 református lelkészt, akik 4,5 hónapig voltak vizsgálati fogságban.
A fővádlott Arany A. László, Varró István, Hentz Zoltán, Krausz Zoltán, Gömöry György és Lipcsey Gyula a népi szövetség nevében továbbra is börtönben maradtak.
Az állambiztonság, nem csak a népi szövetség tevékenységéről tudott. Bokor Ferenc Ipolykeszin volt kántortanító, megfosztották állásától, hiszen minden magyar tanító elvesztette a munkáját, és akkor úgy döntött, elvégzi a kántori kurzust és átment Esztergomba 1947 elején. Mindszenty megbízta Bokort, miután kiderült, honnét van, hogy próbáljon valamilyen információkat összegyűjteni. Bokor biciklire ült és bejárta az egész Ipolyvidékét, eljutott Fülekig, Szencig, felmérték a Felső-Csallóköz állapotát is. Erre is rájött az állambiztonság, március 21-én letartoztatta Bokor Ferencet és azokat a papokat, akivel kapcsolatban volt: Győry Miksát, Hrabovszky Ferencet, Kissík Jánost, Markwarth Gábort, Kovács Pált és Balázsi Dezsőt.
Ezt a csoportot külön kezelte az állambiztonság, de valójában a tevékenységük ugyanaz volt.
Elkészült május közepére a vádirat, hat vádlott volt, az államügyész, mivel látta ezt a két esetet, összevonta a két csoportot, a tevékenységét, a bírósági tárgyalás során jelentette be a vádló, hogy mivel a két csoportnak egyforma a tevékenysége összevonják a két pert.
- december 28-án megindult egy koncepciós per 32 vádlottal.
Bukovszky a perrel kapcsolatban kifejtette: Úgy tartom számon, hogy ez az első szlovákiai magyar koncepciós per, annak ellenére, hogy voltak csoportos pereink, Kassán és Pozsonyban a Magyar Párt tagjai ellen, de ilyen masszív per, ami kihatott az egész társadalomra, ez volt az első. A főbűnük a Köztársaság alapjai elleni bűncselekmény előkészítése, államtitkok elárulása, kémkedés, Mindszentyvel folytatott kapcsolat. A 3 napos pernek december 30-án hirdették ki az ítéletet, 10 személyt ítéltek el, összesen 55 év börtönbüntetést kaptak.
Arany A. László volt a csoportvezetője és meghatározó értelmiségi személy volt, néprajztudós és nyelvész volt ő 8 évet kapott. Hentz Zoltán, Hajdú László, Varró Ferenc, Krausz Zoltán 6 évet kaptak, Lipcsey Gyula 5 évet, Vízváry László 2 évet kapott.
Restár Mihály 6 évet kapott, Mészáros Gyula és Bokor Ferenc ötöt.
Kovács Pált még április 29-én az állambiztonság kihallgatta, megverték és május 1-jén 66 éves korában meghalt a börtönben.
Bokor Ferencet még börtönbe kerülése előtt elmezavarodottként diagnosztizáltak, bizonyos orvosi segítséget kapott, de kiszakította az aranyerét és a börtönben belehalt a kínokba. A börtönkórház igazgatója kérte, hogy engedjék szabadon, gyógyulni, és később töltse le a büntetését, de ezt megtagadták, Ilaván a börtönben halt meg 1952. május 17-én.
Mi volt a hatalom célja ezzel a perrel? Az állambiztonságnak, a kommunista hatalomnak az volt a célja, hogy egy olyan uralmi és félelmi rendszert építsen ki, amin keresztül teljesen felügyelni tudja a katolikus egyházat, de a többi egyházat is. Nagyon jól jött a csehszlovák elvtársaknak az, hogy Rákosiék elítélték Mindszentyt, a kollektív bűnösség ebben a perben nem volt mérvadó.
Bukovszky szerint, akik a 4,5 hónapos vizsgálati fogságot kibírták azokra is mondhatjuk, hogy mártírjaink. De igazi mártírjaink: Bokor Ferenc és Kovács Pál volt, akik meghaltak a börtönben. Kik a mártírok? Van egy általánosítás, hogy vallásos hitéért életét áldozó személy, önfeláldozó ember, aki egy személy vagy egy ügy érdekében sok áldozatot hoz és megpróbáltatást visel el. Az a 16 katolikus pap, akik 4,5 hónapig vizsgálati fogságban voltak és szabadultak azokat méltón nevezhetjük mártírnak.
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
