Négy évtizeden át a komáromi Selye János Gimnázium biológia-kémia szakos tanáraként diákok sokaságát oktatta és készítette fel a bel- és külföldi biológia versenyekre, valamint a felsőfokú tanulmányaikra. Okkal lehet büszke a nemzetközi olimpiákon dobogós helyezéseket elért és/vagy az orvosi, illetve pedagógus- vagy más pályán bizonyító, volt tanítványaira. RNDr. Holczhei Árpád sokrétű áldásos munkásságáért korábban több hazai és magyarországi díjat kapott, az idei Komáromi Napok alkalmából pedig a városi önkormányzat Pro Urbe-díjában részesült, minek kapcsán mikrofonvégre kaptam őt.
Az alapiskolás éveim szép emlékei közé tartoznak a Marianum akváriumokkal, rágcsálókkal, preparált pillangókkal, madarakkal és más kincsekkel teli biológia szertárában töltött nagyszünetek és a Holczhei Viktor tanító bácsi vezette biológia szakkör élvezetes órái. Nem csoda, hogy ez a környezet Árpád fiát is arra késztette: szintén biológia szakos tanár legyen. „Bizony, ez az apai példa volt az elsődleges indítékom arra, hogy pedagógus legyek, amit már kiselsősként eldöntöttem. Sőt, már ovisként gyakran időztem a szertárban, ahol együtt etettük meg a kisállatokat, és tettünk-vettünk az üvegházzal is rendelkező iskolakertben, ahonnan biztosítva voltak a zöldségfélék az iskolakonyha számára. Mivel apu élvezte a munkáját, sosem tűnt úgy, hogy kényszerből agyondolgozza magát, s bennem is kedvet ébresztett e pályához. A szemorvos édesanyám hivatása sosem vonzott, mert állandó készenlétben kellett lennie, hogy behívhassák őt konzíliumra a volt szemkórházba“ – idézte fel a kezdeteket Holczhei Árpád.
Kérdésemre, hogy már kisdiákként is a biológia versenyek rendszeres résztvevője volt-e, nevetve válaszolta: „Eleinte inkább ezek az élvezetes tevékenységek, továbbá a természetben való barangolás és a horgászás vonzott, versenyekre csak harmadikos és negyedikes gimnazistaként jártam. Mivel második lettem az országos biológia olimpián, vizsga nélkül felvettek édesanyám szülővárosában, Prágában a Károly Egyetem Tanárképző Karára, ahol 1982-ben biológia-kémia szakos tanári diplomát szereztem. Mindjárt alkalmaztak a volt alma materemben, a komáromi gimiben, ahol kémiát azonban csak egy-egy kollégát alkalmakként helyettesítve, oktattam. Mindig is sokkal jobban vonzott a biológia, ami a szívem csücske maradt egészen a három évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásomig. Hobbifotósként pedig az iskolai rendezvényeket és a legjobb diákokat is megörökítettem az utókor számára, valamint az évkönyvek borítóit és képanyagát is sokáig én készítettem, illetve a fotódokumentáció archiválásáról is gondoskodtam. Ha pedig az egyetemre készülő diákok kérik a segítségemet, s az erőm, egészségem engedi, manapság is szívesen foglalkozom velük“.
Arra is kíváncsi voltam, hogy az egykor általa versenyekre felkészített diákjai közül kik érték el a legnagyobb sikereket, kikre a legbüszkébb. „E kérdés kapcsán számtalan diák neve beugrik, nehéz csak párat említeni. A legmagasabb szintre jutók közül megemlítendő a nemzetközi olimpiákon is eredményesen szerepelt Kerekes Árpád, Szabó Orsolya és Gergely Lajos. Rajtuk kívül sok más tanítványom is olyan pályán érvényesült, ahol szükségük volt az alapos biológiai ismeretekre. Például a jelenlegi helyi orvosaink közül ilyen Csekes Eduárd és Horváth Attila sebészorvos, valamint Viola Péter ideggyógyász. Az ismeretségünk miatt mindig nagyobb biztonságérzettel megyek hozzájuk kivizsgálásokra, mint ismeretlen orvosokhoz…“ – árulta el.
Azt is megkérdeztem, hogy visszatekintve milyen tanárnak látja magát. „Kezdő tanárként az édesapámtól azt szoktam kérdezgetni, hogy a tananyaggal nyugodt szívvel mikor halad tovább, amire azt felelte: akkor, ha a diákok dolgozataiból, feleleteiből kiderül, hogy legalább
a kétharmaduk érti az anyagot. Esetükben én is mindig a biztos alapok lerakására törekedtem és arra is, hogy őket élményszerű oktatásban részesítsem, ne pedig gyomorgörccsel stresszelve vagy unatkozba üljék végig az óráimat“ – hangzott a kiváló pedagógus válasza, aki a tankönyvírás és – fordítás terén is jeleskedett.
Majd kérésemre megemlítette azokat a legrangosabb díjait, amelyekkel Szlovákiában és Magyarországon jutalmazták őt: „A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díjat 2010-ben vehettem át, majd a szlovák iskolaügyi minisztériumtól 2011-ben kaptam meg a Szent Gorazd-díjat, 2017-ben Komáromban a Polgármesteri díjat. 2018-ban a Nyitra Megyei Hivatal Pedagógusnap alkalmából elismerő oklevéllel és Komenský-emlékéremmel jutalmazott, 2021-ben pedig a tehetséggondozásért Németh László-díjat vehettem át Kásler Miklós minisztertől“.
Népszerűségét a diákjai körében az is növelte, hogy a Lokomotív Revival Bandben ütőshangszereken játszott. Emiatt a zenész vénájáról is faggattam őt. „Már alapiskolásként olyan későbbi zenészlegendákkal együtt, mint Farnbauer Péter, Skuta Miklós és a képzőművészként hírnévre szert tett Csudai Iván, tagja voltam az Alfa diákzenekarnak, amely nem csak a Marianumban, hanem más iskolák diákbáljain is gyakran játszott. Aztán a gimiben Skuta Attilával és a később színészpályát választó Németh Jánossal együtt a Gymnasium Hungaricumban szintén nagy élvezettel muzsikáltunk. Majd a 80-as években a Komáromi Dixieland Bandben is játszottam. Jóval később jött az életembe a Lokomotív Revival Band, amellyel először 2010 május elsején léptünk fel, jövőre leszünk 15 évesek… Bár a zenesuliban nyolc évig zongorázni tanultam, már közben is sokkal jobban vonzottak a dobok. Ráadásul az LGT emlőin cseperedtem fel, a 70-es években a gimiben nagy kedvencünk volt ez a banda. Ezért is szívesen álltam be az említett zenekarba nem is dobolni, hanem kongázni és bűvölni a percussiont, sőt, az éneklésre is rábeszéltek. Ma már csak éneklek, a hangszereket átadtam Homoki Lacinak, akit később egy másik ifjú tehetség, Horváth Ákos váltott fel az együttesben“ – tudtam meg a továbbiakban.
Azt sem titkolta, hogy nyugdíjasként mi mindennel tölti a napjait: „Kissé ugyan lelassultam, de tevékeny maradtam. A 25 áras kertünkben a nejemmel, Mártikával együtt harminc gyümölcsfát gondozunk, zöldségféléket is termesztünk, s egy kisebb medencét is létesítettünk, amit leginkább a 3 lányunknak köszönhető 8 unokánk élvez. Tehát a természet közelsége továbbra is fontos nekem, s szeretnék majd nyugodt környezetben horgászgatni is, ha végre arra is lesz időm…“.
A kérésem nyomán arról is szólt, hogy mit jelent számára a Pro Urbe-díj: „Andruskó Imre városi és megyei képviselő, az SJG igazgatója már tavaly is felterjesztett erre „A városért-díjra“, s miután ezt most megismételte, a városi önkormányzat nemrég úgy döntött, hogy azt megkaphatom. Persze, sosem a majdani díjakért dolgoztam, hanem a belső mércém szerint, elhivatottságból, mégis jóleső érzéssel tölt el az, hogy a munkámat Komárom város is elismeri. Hozzáteszem: sok olyan nagyszerű szakember él és dolgozik Komáromban, akik ezt a díjat szintén megérdemelnék, de nincs olyan szerencséjük, hogy valamelyik városi képviselő észrevenné az érdemeiket, s őket díjazásra javasolná…“.
Végül a pedagóguspályára készülő fiataloknak megüzente: „Csak az válassza ezt a pályát, akinek ehhez van belső késztetése, vonzalma, és majd teljes odaadással, szeretettel tudja végezni a munkáját! Adni kell a diákoknak annak ellenére is, ha a társadalom és a szülők részéről még mindig nincs meg a pedagógusok kellő erkölcsi és anyagi megbecsülése. Örvendetes, hogy a fiatal tanárok között, itt, a gimiben is vannak nagyon tettre készek, lelkesek, akik gazdagítani akarják a tanítványaikat, s nem csak azért lettek pedagógusok, mert esetleg más egyetemre nem vették fel őket…“.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
