A szabadság napja előzöngéjeként, október 18-án ünnepi emlékestet tartott a Széchenyi István Polgári Társulás és a Selye János Gimnázium, e komáromi iskola dísztermében, ahol emléktábla hirdeti, hogy annak diákjai 1956. október 25-én bátor magatartásukkal védték a magyar forradalmat. Az eseményen az ünnepi beszédet dr. Varga Judit Magyarország volt igazságügyi minisztere mondta, s köszöntő gondolatait dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete és Keszegh Béla, Komárom polgármestere is megosztotta a jelenlevőkkel.
A Himnusz elhangzása után az említett jeles vendégek, továbbá Forró Krisztián, a Szövetség, és Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, valamint Csenger Tibor, Nyitra megye alispánja és a magyar párt megyei képviselőinek üdvözlése következett. Azt is megtudtuk, hogy az 1956-os megemlékezések Komáromban krisztusi korba léptek, ahol az eltelt évtizedekben sok neves személyiség, köztük ´56-os túlélő tette tiszteletét.
Berényi Dávid, felvidéki származású, Budapesten élő színművész Márai Sándor Mennyből az angyal című versével teremtette meg a közös emlékezéshez méltó hangulatot. Hangsúlyozva: „ Nem érti ezt az a sok ember,/ Mi áradt itt meg, mint a tenger?/ Miért remegtek világrendek?/ Egy nép kiáltott. Aztán csend lett…”.
Elsőként Keszegh Béla polgármester szólt a jelenlevőkhöz. Kiemelte a mindenkori bátorság, hit, helytállás és az emberek, nemzetek egymásra utaltságának fontosságát. Felidézte az 1957-es évben végzett gimnazisták példás tettét, amikor a kommunista párt egyik hajdani képviselője őket arra akarta rábeszélni, hogy ítéljék el a magyarországi forradalmi eseményeket, de az általa felolvasott nyilatkozat tartalmával való egyetértése jeleként egyetlen diák sem emelte fel a kezét. Bátor magatartásukra az aula falán 2006. október 25-én leleplezett emléktábla emlékeztet. „A bátorságukból, tartásukból, ami összekovácsol minket, mi is erőt meríthetünk a küzdelmeinkhez…” – szögezte le.
„Az 1956-os forradalom emléknapján nemcsak az áldozatokról és a hősökről emlékezünk meg, hanem a magyar összetartozást is ünnepeljük. Azt, hogy éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban, az ’56-osok bátorsága és hazaszeretete összeköt minket. Mindannyian ismerjük Márai imént is elhangzott szavait és hogy mit értett azon: Népek Krisztusa, Magyarország. Éljünk magyarként bárhol a nagyvilágban, ha meghalljuk Beethoven Egmont-nyitányát, egyre gondolunk, és szemünk előtt látjuk a rettenthetetlen Corvin közieket, a vakmerő Pesti Srácokat és az üszkös, fagyos Budapestet, ahol az orosz tankok között hallgattak a harangok. A történelem a bizonyossága, a mártírok pedig a tanúi, hogy ’56 volt az első szikra, amely meggyújtotta a szabadság kanócát, és forradalmunk volt az első szög, melyet bevertek a Szovjetunió koporsójába. 1956 hite és szelleme ütötte ki az első téglát a berlini falból, és hagyta nyitva a sorompókat a Páneurópai Pikniken” – hangzott el dr. Varga Judit volt igazságügyi miniszter magvas beszéde elején.
Majd rámutatott: „1956. október 23-án a magyar nép egybeforrasztotta a teret és az időt. Megragadta a sors által felkínált lehetőséget, a nemzet hősies legendáriumából pedig valóságot kovácsolt. ’56 nem mítosz, hanem európai történelem, melyben a magyarság kijelölte saját nemzeti kereteit és helyét a kontinensen, valamint a nagyvilágban. A kéthetes forradalom és szabadságharc máig táplál minket, szabadságról és szuverenitásról alkotott elképzeléseinket és jövőbeli álmainkat”.
Hitet tett amellett, hogy nagy dolog a szabadság, ami „több mint egy eszme, több egy alapjognál vagy egy puszta elvnél, egy puszta állapotnál. A szabadság világrendeket felborító, életet adó és sokszor életeket követelő vágy, amely az emberi lélek fundamentumaiban gyökerezik. Egy erő, amely felkorbácsolja a tengereket, amely haragosan tombol vagy a legnagyobb szeretettel óv, s teremt békét a szívekben. Összekovácsol közösségeket és irányt mutat a nemzeteknek. Mi jól ismerjük történelmünket, a magyar név egybeforrt a szabadságvággyal… A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon… A mi ’56-osaink áldozata világtörténelmet formáló erővel bírt, és bár a szabadságharcot idegen kezek vérbe fojtották, a magyarok végül is dicsőséges győzelmet arattak egy elnyomó birodalom felett”.
Azután azokra a felvidéki magyarokra is emlékezett, akik szolidaritást vállaltak a forradalommal és a szabadságharccal, s egyúttal köszönetet mondott az egykori bátor komáromi diákoknak hősies kiállásukért, rendíthetetlen elveikért, és megköszönte, hogy itt lehet, „ezen a nemes, szimbolikus helyen.”
Felidézte, hogy „Párkányban, Losoncon, Rozsnyón és Pozsonyban a magyar tannyelvű iskolákban is a diákok gyászszalagot tűztek gallérjukra, a kassai főiskolán pedig egyperces néma csenddel tisztelegtek a forradalom során áldozatul esett magyar diákok hősiessége előtt. Több faluban az egyházi szertartások után elénekelték a magyar Himnuszt. Volt olyan felvidéki település is, ahol több méter hosszú magyar trikolórral ellátott koszorút helyeztek a temető bejáratához. Számos adománygyűjtés szervezésére is sor került a szabadságharc leverése utáni időszakban: a magyar rászorulók számára gyógyszereket és élelmiszert küldtek miden lehetséges vagy éppen törvénytelen útvonalon. A magyarság együtt, egy nemzetként, határokat átívelően ünnepelte a szabadságot, majd gyászolt a szabadságharc vérbefojtása után”.
A Ronald Reagan amerikai elnök által a magyarokról mondottakat sem hagyta ki a beszédéből: „Meggyújtották a remény és példamutatás lángját, melyet sohasem lehet kioltani. A forradalom a magyar emberek saját magukért vívott igazi forradalma volt. A magyar forradalom mindörökké megcáfolta a kommunizmus azon állítását, hogy ez az eszme az embereket képviseli, s megmutatta a világnak, hogy a bátorság még mindig létezik, és azzal legyőzhető az igazságtalanság”.
Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet: „1956 nem egy egyszeri harc volt, hanem egy hősies pillanat a magyar szuverenitásért folytatott évezredes küzdelemben. A küzdelem ugyanis ma is tart és a magyar nemzetnek ismét magasra kell emelnie a szabadság lobogó fáklyáját, és képviselnünk kell a józan észt nemcsak a Kárpát-medencében, hanem szerte Európában és a nagyvilágban is. Azt a szabadságot, melyet eleink harcoltak ki nekünk, ismét veszély fenyegeti. Háború, járványok, illegális migráció és terrorizmus. Olyan folyamatok, melyek mind beárnyékolják európai életmódunkat, gyarapodásunkat és szabadságunkat. Mindezekhez hozzájárulnak azok az elhibázott döntések és a vágy-vezérelt európai birodalmi törekvések is, amelyeket minden nap látunk. A jelenlegi európai elit képtelen megvédeni minket, európai embereket… Egy antidemokratikus birodalom felé mozdítaná el a közösséget, ahol az ideológiailag vezérelt hivatalnokok bármit le tudnának nyomni a tagállamok torkán…Minden eszközt megragadnának, hogy belesodorják az európai országokat a háborúba, energiabiztonsági kihívást teremtenének, mert elvennék a tagállamoktól a saját döntéseikhez való jogot, és kötelező betelepítési kvótákat erőltetnének ránk és különböző idegen ideológiákat”.
Leszögezte: „A terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést ma szabadságunkra, életmódunkra és kultúránkra. Arra a szabadságra és arra az életmódra, amiért szüleink, nagyszüleink és dédszüleink harcoltak és szenvedtek a kommunista elnyomás alatt. Ezt a szabadságot ma nekünk kell megvédenünk itt, Révkomáromban, Budapesten vagy Brüsszelben. A magyar nemzetnek a Kárpát-medencében ma ismét azért kell dolgoznia, hogy a következő hónapokban sikerüljön visszavezetnünk Európát a szabadság és a józan ész útjára. Én mindenképpen ezért fogok dolgozni”.
Végezetül Mindszenty bíboros szavait idézte: „Legyetek szilárd, rendíthetetlen magyarok, és semmiféle tekintetért a magyarságotokból ne engedjetek. (…) Valahányszor imádság száll el ajkatokról, mindig foglaljatok bele minden magyar embert, határon innen és határon túl…”
A megszívlelendő gondolatok elhangzása után Vadkerti Imre előadóművész egyebek mellett az Ismerős Arcok Nélküled című dalával és a Bánk bán Hazám, hazám című áriájával, a Bánfi Kata-Berényi Dávid-színművész-páros pedig odaillő versekkel fokozta a lélekemelő hangulatot.
Ezek után saját bevallása szerint is nehéz szerep jutott a zárszó elmondását vállaló dr. Balogh Csaba nagykövetnek. Ő ´56 tanulságai között említette azt, hogy hazug ideológiákkal csak ideig-óráig lehet elkábítani az embereket és azt is, hogy csak az egyének pusztíthatók el, ám az egyazon gyökerekből táplálkozó közösség elpusztíthatatlan. Hangsúlyozta, hogy a nagyhatalmi vezetők döntéseiket sosem az erkölcs, hanem a hatalmi és anyagi érdekek alapján hozzák meg, ezért a kisebb nemzetek továbbra is csak magukra számíthatnak, s az érdekeik érvényesítéséért össze kell fogniuk. Végül elárulta az álmát, amely beteljesülése esetén Magyarország és Szlovákia valamennyi lánya, fia mindkét ország valamennyi pontján egyformán otthon érezhetné magát.
A Szózat közös eléneklése után Andruskó Imre, az SJG igazgatója is emlékeztetett a helytálló gimnazistákra és az emléktábla elhelyezésének kezdeményezésére, ami az intézmény 2011-ben elhunyt magyartanára, Gáspár Tibor nevéhez fűződik, akinek mindenkori helytállásáért a kommunizmus időszakában gyakori rendőri zaklatásban volt része. Végül a jelen levő vendégek a tábla alatt elhelyezték az emlékezés és hála koszorúit.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
