Prágában ezen a napon a nemzetközi diáknap alkalmából megrendezett diáktüntetésen először csörrentek meg kulcsok a kezekben, hogy – ha csak jelképesen is – megnyissák az ország lakosai előtt immár csaknem fél évszázada szinte hermetikuson bezárt Szabadságkaput.
A békésen induló tüntetést a rendőrök brutális közbelépése próbálta feloszlatni. Könyörtelen fellépésükkel csak olajat öntöttek a tűzre. A tüntetés a kommunista rendszer elleni, politikai reformokat követelő megmozdulássá nőtte ki magát és rövid időn belül országos méreteket öltött. A nagyobb városokban a színészekkel és tanítókkal az élen tízezrek siettek a diákok megsegítésére. Szívükben ismét feléledt a természetszerűen bennük élő szabadság utáni vágy, amelyet nem lehet megtagadni, és ami a kellő pillanatban nagy dolgokra képes. Ezzel kezdetét vette a Bársonyos Forradalom. Sorra egymást követték a fontosabb események és a korszakalkotó változásokat már lehetetlen volt megállítani.
Prágában a cseh ellenzék a Charta 77 aktivistáival megalakították az eseményeket irányító Polgári Fórumot. Pozsonyban testvérszervezetként megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen. Vágsellyén a magyar értelmiségiek megalakították a Független Magyar Kezdeményezést, majd november 24-én Pozsonyban megalakult a Csehszlovákiai Magyar Fórum.
A kommunista pártvezetők, Jakeš, Jindra, Husák lemondásra kényszerültek. November 29-én az alkotmányból törölték a kommunista párt vezető szerepét. Ezt követően egy hónapra rá államfővé választották a párton kívüli Václav Havelt. A rendszerváltás legjelentősebb vívmánya kétségkívül az volt, hogy 1991. június 21-én az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét és Csehszlovákia szuverén, önrendelkezéssel bíró jogállam lett. Legalábbis papírforma szerint. De mindez még korán sem jelentette a változások végét. 1992. december 31-én Csehszlovákia kölcsönös megegyezéssel kettévált és a történelemben másodízben született meg az önálló Szlovákia.
Ezekben a napokban gyakrabban gondolunk a 25 éve történt változásokra, amelyek a kilencvenes évek fordulóján alapjában megváltoztatták a régió gazdasági, politikai és társadalmi berendezését, a második világháború után kialakult világrendet.
Egy ismert mondás szerint, minden kezdet nehéz. A kellő tapasztalatokkal és hatékony, megfelelő törvényekkel nem rendelkező fiatal Szlovákia vezetői számára sem volt egyszerű az átállás a centrálisan tervezett gazdálkodási formáiról a modern piacgazdálkodásra. A váratlanul ölükbe pottyant szabadság paripájára egyszerre próbáltak felkapaszkodni, megragadni a gyeplőszárat. Azonban nagy igyekezetükben nem vették észre, hogy meglazult a nyereg hevedere és lassan átcsúsznak a ló másik oldalára. A „szabadság” szó fogalmát egyre többen magyarázták sajátságosan. Aki csak tehette igyekezett a volt „közösből” saját részére minél nagyobb karajt lehasítani, az árveréseken csalással, lopással meggazdagodni. Az állami üzemek, gyárak privatizálása és likvidálása melléktermékeként tízezrek maradtak munka nélkül, kerültek az utcára.
Egyre jobban elszaporodott a negatív emberi tulajdonságok egész csoportja, mint a kapzsiság, korrupció, csalás, hatalom utáni vágy, stb. Gombaként szaporodtak el a különböző bűnbandák, amelyek tagjai a legbrutálisabb bűntettektől sem riadtak vissza. És ha már attól sem döbbenünk rá, hogy az igazi ellenséget valójában önmagunkban hordjuk, amikor a parlamentben az egész világ szeme láttára ismételten egymást verjük fejbe, akkor ne csodálkozzunk, hogy a letűnt rezsim emléke egyre több gyűröttebb homlokú polgárban vált ki nosztalgikus érzéseket. Hisz az igaz, hogy a kommunisták korlátozták a mozgásszabadságot, szólásszabadságot, vallásszabadságot, rendszeresen sárba taposták az emberi jogokat… Azonban igyekeztek biztosítani a szociális jogokat, munkát, díjmentes egészségügyi ellátást, lakást. És ma 25 év eltelte után, minden fordítva van. Bár relatíve létezik szabadság, ami azonban a gazdasági túlélés függvénye. Legtöbb fiatal arra használja, hogy külföldön keressen munkát. A szegénység határán és az alatt élő lakosok jelentős csoportja a mostani társadalom nyomorúságos állapotát bizonyítja, amelynek egy hajléktalan halála az utcán már szinte semmit nem jelent.
Lassan megszoktuk. De ne csodálkozzunk, ha a nyugtalan fiatalok egyre gyakrabban tesznek fel kellemetlen kérdéseket, melyekre csak ritkán kapnak kielégítő választ. Nehéz bevallani, sok mindent rosszul csináltunk.
Nem csoda, hogy csalódottságukban egyre gyakrabban merül fel a fiatalokban a gondolat, ne nyúljanak-e a 25 éve emlékül szögre akasztott kulcscsomó után.
Szinay Árpád, Felvidék.ma
