admin
Árvíz/belvíz: Már nincs veszélyben Léva
Szlovákiában is gondokat okozott a folyóvizek szintjének emelkedése, de egyelőre sikerült kezelni a helyzetet - derül ki hétfői lapjelentésekből.
Már nincs veszélyben Léva, és Deménden...
Az MBK Rieker az első továbbjutó
A nyitrabányai (Handlová) csapat megpróbálta a szezonban először legyőzni Komáromot. Nem sikerült.
Az első negyedet a vendégek kezdték erősebben és a harmadik percben már...
A zöldséghajtatás kártevői
A hajtatott zöldségféléket károsítók köre részben eltér a szabadföldi zöldségesekben fellelhetőktől. Ennek oka az eltérő környezeti feltételekben, mint a hőmérséklet és páratartalom keresendő. A...
Terepen: Árvízveszély Szlovákia több régiójában is
Szlovákia több régiójában első, másod, illetve a legmagasabb, harmadik fokozatú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az egyik legveszélyeztetettebb régió Léva és környéke, ahol két patakon,...
Ferenc pápa bemutatta a húsvéti szentmisét
A hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisét.
Az új pápa első húsvétvasárnapi miséje előtt már órákkal elözönlötte a tömeg...
Tavaszi portré: Kasza Tibor, Pityinger László Dopeman, és Sipos F. Tamás!
Kasza Tibor: "Szeretem a rendet. Kevésbé vagyok ennek tevékeny létrehozója
- van egy tündéri bejárónőm, aki egy kicsit a gondomat viseli. A párom is
nagyon házias,...
Szakmájuk mesterei: Paszmár János
Kerek arcán a bajusz mindig egyfajta sejtelmes derűvel sugallja a nyugalmat. Diákjai imádják, pedig sohasem elnéző, megköveteli a mindennapos gyakorlást, a pontosságot, s...
Komárom aranya – a víz
Gondolatok a Víz Világnapján
„Egy kanál víz a tengerből, szintén csekélység, de az az egy kanál víz elárulja, ha az egész tenger keserű.“
(Gárdonyi Géza)
A Víz...
Erdei Zsolt elvesztette veretlenségét
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok megosztott pontozással, vitatható vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Gracsovtól a "Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű...
A gadóci „laboratóriumból” a nyugati piacra szállítottak
Betonkeverőben készültek a pirulák!
Szép dolog az, ha a fiú apja nyomdokain halad. Megtanulja szakmáját, s esetleg a családi műhelyben folytatja a mesterséget. Minden bizonnyal...