Átadták a Magyar Örökség díjakat

A révkomáromi Selye János Gimnázium énekkarának és hangszeres kamaraegyüttesének fellépésével igazi tavaszi, ünnepi hangulatban kezdődött a Magyar Örökség díjak idei első átadása. Hámori József akadémikus, a Magyar Örökség díj Bizottság elnökének megnyitója után Kodály: Chohors generosa című régi magyar diákköszöntőjét és Kormorán – Reményik: Templom és iskola című művét adták elő Stirber Lajos karvezető, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével.

A Magyar Tudományos Akadémia díszterme fogadja be évente négyszer ezt a rangos ünnepséget, amelyen minden alkalommal hét személy illetve közösség munkásságát jegyzik be az Aranykönyvbe, amelyet a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának neveznek. Ezúttal a komáromi Selye János Gimnázium magyar nyelvű oktató-nevelő munkássága, a 230 éves magyar állatorvosképzés, a 115 éves Szolnoki Művésztelep, Szöllősi Antal Északi Magyar Archívuma, Juhász Zoltán népzenekutatói és előadóművészi munkássága, az Országos Széchényi Könyvtár restauráló laboratóriumának pergamen-kódex restauráló eljárása és Sajdik Ferenc rajzművészete kapott Magyar Örökség díjat.

hirdetés

Az első kitüntetett, a Selye János gimnázium nevét a bíráló bizottságból Zelényiné dr. Kováts Annamária nyelvész hirdette ki, aki először megemlékezett a gimnázium egykori diákjáról, az éppen 10 éve elhunyt Kaszás Attiláról, majd felkérte dr. Gazda István tudománytörténészt a rövidített méltatás ismertetésére.

Gazda István emlékeztetett az 1749-ben emelt épület híres tanáraira Katona Istvántól és Baróti Szabó Dávidtól Bíró Luciánig és híressé lett diákjaira, akik között Ányos Pál költőt, Konkoly Thege Miklós világhírű csillagászt, Feszty Árpád festőművészt, Beöthy Zsolt és Szinnyei József irodalomtörténészeket, Fehér Ipoly pannonhalmi főapátot, Takáts Sándor történetírót találjuk, – hogy csak néhány nevet emeljünk ki a hosszú névsorból. Gazda István szólt arról, hogy a beneši dekrétumok hogyan pecsételték meg évekre a bencés magyar gimnázium sorsát, míg 1950-ben újra megindulhatott falai között a tanítás – a Felvidék első magyar középiskolájaként.

„A 368 éves intézmény a Felvidék és Szlovákia legnagyobb, önálló igazgatású magyar gimnáziuma. Tanulóinak a száma a jelen tanévben 600. 1950 óta teljesíti fő küldetését: a magyar ajkú fiatalok felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásának biztosítását: az itt érettségizettek 95 %-a jelentkezik és kb. ennyi százalékuk jut be a főiskolákra, egyetemekre. A bencés atyák által 1812-ben megfogalmazott egyik fő cél, miszerint a magyar ifjúság eszét tudománnyal töltse meg, az intézmény máig egyik fontos feladata.”

A tudománytörténész előadása alatt a vetítőn sorra jelentek meg a múlt és jelen nagy tanárainak és híressé lett diákjainak portréi, beleértve a napjaink nemzetközi diákolimpiáin sikerrel szereplő fiatalokat is, akikről szintén beszélt laudációjában Gazda István, majd így fejezte be:

„A bemutatás záruljon Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak a révkomáromiak egyik rendezvényén mondott beszéde szavaival: „…egy iskola nem a falaiban, hanem tanítványaiban hordozza erejét”. És hogy ez így legyen, ezért évszázadok óta mindent megtesz a révkomáromi magyar gimnázium, amely most megérdemelten kapja meg a Magyar Örökség díjat.”

Ezután Juhász Judit a Magyar Örökség díj bizottság alelnöke felmutatta az Aranykönyvet, és felkérte Andruskó Imre igazgatót és Kustyán Ilona nyugalmazott igazgató-helyettest a díj átvételére. A gimnázium teljesítményét, tanárait, diákjait óriási tapssal ünnepelte a közönség, és persze a népes küldöttséggel érkező komáromiak, de ezzel még nem ért véget a diákok szereplése.  A második díj kihirdetése előtt Tőzsér Árpád: Férfikor című versének dramatizált változatát adták elő a Gáspár Tibor által alapított irodalmi színpad tagjai: Török Máté, Lakatos Lili, Szebellai Dániel és Csóka Dávid. A taps felkészítő tanáruknak, Spátay Adrianának is szólt.

Andruskó Imre igazgatót arról kérdeztük, milyen képek, emlékek peregtek le, amíg hallgatta a laudációt?

Felvillantak saját diákéveim, hiszen 1983-tól 87-ig magam is a gimnázium diákja voltam, és 2001-ben ért az a megtiszteltetés, hogy igazgatója lehetek. Egyébként 1942 óta – Horváth Józseffel kezdődően, aki 25 évig állt az iskola élén – , a régi diákok közül kerül ki az igazgató, ő kötődik a legjobban az intézményhez, legjobban ismerheti a hagyományait. Hiszen egy 1649 óta működő iskoláról van szó – leszámítva azt az öt évet, a hontalanság éveit. Gondolatban köszönetet mondtam minden tanárnak és diáknak, aki az évszázadok alatt itt tanított vagy tanult, és köszönetet mondtam Oláh Ilona ugyancsak örökség-díjas tanárnőnek, aki felterjesztett bennünket erre a díjra. Óriási öröm és megtiszteltetés azok közösségébe kerülni, akik egész életművükkel a magyarság fennmaradását szolgálták, és azt, hogy még sokáig fennmaradjon.

A gondok és az örömök mérlegére mit tesz egy ilyen rövid interjúban?

Gond a pedagógusok anyagi megbecsültsége. Ha e téren nem történik kedvező változás, akkor éppen a legjobbak hagyják el a pályát, vagy egyáltalán nem is jelentkeznek rá. Öröm viszont az a sok tanulmányi verseny győztes diák, akikről név szerint is szó esett a laudációban. Most is indulnak négyen fizikából, ketten matematikából és egy diák informatikából, de nálunk ugyanolyan hangsúlyt kap a magyar irodalom és a kultúra is, bizonyítják azok a lányaink és fiaink is, akik ezen az ünnepségen szerepeltek.

Juhász Judit a Magyar Örökség díj bizottság alelnöke kérésünkre bepillantást engedett a háttérmunkába. Hogyan alakul ki egy-egy alkalommal a díjazottak köre?

A bíráló bizottság minden tagja 3-3 javaslatot hozhat, amit természetesen indokolnia kell, de gyakran az ajánlott személyt, intézményt vagy alkotást sokan ismerik, sokszor a beérkezett ajánlásokból kis összeállítás is készül, tehát tud mérlegelni a bizottság. Szempont szokott lenni az is, hogy a javasolt személynek vagy intézménynek van-e valami jeles évfordulója, ami külön nyomatékot ad annak, hogy felkerüljön a listára. Általában 12-13 bíráló bizottsági tag jelenik meg a közös döntéseken, annyiszor három javaslat kerül fel a listára.

Ez már legalább 36 javaslat, és a végén marad hét egy-egy díjátadó ünnepségre.

Igen, nagyon nehéz a döntés, de még azt is mérlegelnünk kell, hogy arányos legyen, vagyis ne csak személyek, hanem közösségek is, ne csak a múlt nagyjai, de élő személyek is legyenek köztük, és persze külhoniak, hiszen a magyar értékeket, s magyar örökséget nem lehet elvágni a trianoni határokkal. És nagyon fontos az is, hogy az alapító okirat szellemében a díj által olyan alkotásokra, életművekre hívjuk fel a figyelmet, amelyekre eddig kevesebb reflektorfény esett. Különösen kiemelkedő teljesítményeket ismerünk el. És az is jó, hogy nem köztisztviselők vagy politikusok jelölnek, hanem közösségek. Egy-egy felterjesztésen néha több száz aláíró szerepel. Hihetetlenül nagy a felelősségünk, hogy kit emelünk ki a sok-sok javaslatból.

Hát nem könnyű a bizottságnak dönteni, ugyanakkor milyen öröm, hogy ilyen sok a magyar érték.

Valójában egyfajta ismeretterjesztő, honismereti tevékenységet is végzünk, magam is sokat tanulok belőle. Felmutatunk értékeket, személyiségeket, és ámulhatunk, hogy mennyi érték van ebben a magyar világban. Az, hogy magyar örökség, mára bekerült a kulturális köztudatba, és nagyon sok családnak, közösségnek szerez örömet, utólagos elégtétel, hogy érdemes volt. Ez a díj nem jár pénzzel, mégis rangja van. Ahogyan egyszer Ablonczy László egy laudációban fogalmazott: „ez a díj a magyarság szellemi becsületrendje.”