Ezzel a címmel jelentette meg könyvét a napokban Albert Sándor professzor, korábban tanár, egyetemi oktató, parlamenti képviselő, tanszékvezető és a Selye Egyetem alapító rektora.
A Pozsonyi Casinóba is könyve kapcsán hívtuk meg, s egyúttal közelgő 70. születésnapja alkalmából is köszöntöttük őt. Az örökmozgó, sokoldalú szakember, aki egész életében mindenekelőtt pedagógusnak tartotta magát, beszélt nagykaposi gyökereiről, a hazulról kapott, rendkívül értékes útravalóról: a magyarságtudatról, majd szeretett iskolájáról, a kassai Ipariról, ahol diákként, később tanárként s végül igazgatóként több mint három évtizedet töltött el.
Itt is rendkívül sokat kapott, de ő maga is adott iskolájának: lehetőséget a fejlődésre, kapcsolatokat külföldi partneriskolákkal, modern tankönyveket, tantermeket.
A Kassai Műszaki Egyetemen sem volt csak oktató, hanem létrehozta a mérnöktanár képző tanszéket, mert azt látta, erre van szükség.
Megyei majd parlamenti képviselő lett azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a politika lehetőségeit is kihasználva segítsen megalapítani a magyar egyetemet. Egy évtized elteltével is meghatódva beszélt Albert Sándor arról a pillanatról, amikor 2003. október 23-án a Nemzeti Tanács elfogadta a Selye János Egyetem megalapításáról szóló törvénytervezetet, 2005. január 31-én pedig a köztársasági elnök rektorrá nevezte őt ki.
Ezután következtek a munkával teli, nem könnyű évek, melyek eredményeként az Egyetemnek ma 9 épülete és 300 000 kötetes könyvtára, 3 kara s mintegy 3 000 hallgatója van.
Az alapító azonban már nincs a Selye Egyetemen, mert őt sem kerülte el a törvényszerűség, miszerint „a forradalom felfalja saját gyermekeit”, 2010-től a Szolnoki Főiskola főmunkatársa, ezt a tevékenységét idén májusban, elérve 70. életévét be kell fejeznie.
A Magyarországon kapott professzori cím viselőjeként vonul nyugdíjba, ami esetében nem jelent tétlenséget, hiszen az országot járva a szlovákiai pedagógusok továbbképzését segíti. További sikeres munkát kívánunk Albert Sándornak.
Nagy Ildikó, Felvidék.ma
