HAZA DUNATÁJ Akik önzetlenségükkel életeket mentettek

Akik önzetlenségükkel életeket mentettek

1026
hirdetés

Decemberben kiosztották az önkéntes véradók Jánsky-emlékérmeit

Obrázok1Aki még nem szorult súlyosabb műtéti beavatkozásra, talán nem is tudja, hogy a sebésznek életmentő tevékenysége mellett nem csupán az operációt megelőző belgyógyászati kivizsgálásra van szüksége, hanem a hematológiai állomásra is, ahol megállapítják vércsoportját. Az operáció közben előfordulhat ugyanis, hogy az altatásban levő beteg folyamatosan vérátömlesztésben részesül. Sok esetben egyes vérképzési problémákkal küzdő betegek életét a vérplazma adagolásával tudják megmenteni. Komáromban, a járási kórházban a vérellátást az önkéntes véradók biztosítják. Közülük a legaktívabbakat az elmúlt napokban jutalmazták meg a Vöröskereszt járási szervezetének ünnepsége keretében.

hirdetés

Németh Károly, a Szlovák Vöröskereszt területi igazgatója elismerően nyilatkozott az önkéntes véradókról, akik a Komáromi járásban pótolhatatlan tevékenységet folytatnak, hiszen az emberi vért semmivel sem lehet pótolni. Már évtizedek óta a hazai hematológia és véradás nagy egyénisége, dr. Ján Jánsky nevével fémjelzett kitüntetéseket adnak át a legaktívabb véradóknak. Idén a Jánsky-emlékérem gyémántfokozatát (80 alkalommal adtak vért) vehette át a komáromi Matuška Milan, az ímelyi Belokostolsky Ladislav, az ógyallai Kelko Tibor, a marcelházai Tücsök József. Nők esetében 30, férfiaknál 40 véradás után aranyfokozatot kaphatnak a donorok. Idén a komáromi Ďurišová Miroslava, Halász Róbert, Šebedovsky Juraj, Šimon Koloman, Šimko Ladislav, a gútai Tóthová Lýdia, Gombai Ferenc, az ógyallai Csanády István, a szentpéteri Pilinská Ildikó, a Obrázok2komáromfüssi Kálmán Ferenc, a keszegfalvai Kozári Gyula, a marcelházai Danišová Helena, az ímelyi Polerecký Iván, Čermák Otto, a mudroňoví Mikulová Jarmila, a bátorkeszi Szász Mária, Dedík Pavol, a nemesócsai Magyarics Dezső, Kollár Miroslav, a martosi Tanka János, a madari Márton József, az újgyallai Kelko Peter, a bajcsi Nagy Lajos, Kovács Katalin, a naszvadi Borka Imre, a csicsói Nagy Lóránt és a dunaradványi Hornyák Csilla kapta ezt a kitüntetést. Több mint húsz véradásért a Jánsky-érem ezüstfokozatát adományozza a Vöröskereszt. Segítőkészségükért a komáromi Dorčiak Jozef, Kraslan Marek, Ďurenka Ladislav, Fóti Marek, Kadlicsek Zoltán mérnök, Egyházi Zoltán, Benďáková Izabela, Szórád Valéria, a gútai Tóth Patrik, az ógyallai Rechtoris Rudolf, Orvosová Mária, Pinke Ladislav, Tóthová Mária, a keszegfalvai Czimmer János, az ímelyi Mgr. Hamran Kristián, a bátorkeszi Zaťko Jozef, a dunaradványi Hornyák László mérnök, a szentpéteri Kelko Zoltán, a nemesócsai Horváth Béla, Szajkó Zsuzsanna mérnök, a martosi Varga Tibor, Horňák Ladislav, az újgyallai Hegedűs Ladislav, a naszvadi Tóth Tamás, Lucza Péter, Gerhard Miroslav, a tanyi Füssi Zsuzsanna, Magyarics Attila, a kolozsnémai Szalay Rozália mérnök, Sándor Piroska, a karvai Bugány Renáta, Hanzelík František mérnök, az izsa Forró István, a nagykeszi Spitznágel János, a lakszakállasi Kósa Tamás vehette át a kitüntetést. Mindazok, akik csak az utóbbi években kapcsolódtak be az önkéntes véradásba – s elsősorban az ifjabb generáció tagjai – a Jánskyérem bronzfokozatát vehették át: a komáromi Balázs Sándor mérnök, Hrabovský Pavol, Fügedi László, Füsi Tamás, Jakubeková Dana, Paulik Daniel, Százvai Szilvia, Csala Mihály, Pavčeková Zuzana, Bukovská Dáša, Nagy Péter, Pécsi Zoltán, Polák Július mérnök, Bobek Krisztián, Mgr. Keszegh Béla, Zachar Imre, PaedDr. Egyed Mária, Ivaniš Mojmír, Mužiček Štefan, Vörös Renáta, Rekoš Marian, a gútai Drinóczi Mónika, Molnár Erika, Bagita János, Kürti Anikó, Takács Marian, Lengyel Mónika, az ógyallai Bilková Alžbeta, Gyénová Obrázok3Darina, Gerendás Pál, Bugáňová Gabriella, Mikovičová Silvia, Németh Kornél, Poništ Maroš, Slatina Kamil mérnök, a marcelházai Lengyel Tímea, Pálinkás Csaba, Lengyel Petra, az ímelyi Uhrinová Michaela, Koprdová Jana, a bátorkeszi Kelemen István, a dunaradványi Janiková Erika, a szentpéteri Kocsis Mihály mérnök, Žilák Ondrej, a nemesócsai Balázs Zoltán, a martosi Berze Katalin, Kurčík Michael, PhDr, Phd. Szénási Szilárd, a madari Szabó Csongor, az újgyallai Kučarová Ľubomíra, Kajan Roman, Kraslan Vojtech, Rendes László, a naszvadi Ďurika Lukáš, Bucsek Tamás, Mátyus Róbert, Csekey Márió, Švantner Marian, Doboš Daniel, a tanyi Bugár Imre, Nagyová Adriana, a perbetei Benyó Barnabás, Pinkeová Adriana, Zahorcsek Tibor, Pálkovičová Lenka, Paulisová Alexandra, a búcsi Sántha Zsuzsanna, Csekes Lajos, a hetényi Berentei László, a szilosi Gereová Bronislava mérnök, a bajcsi Hlavatá Soňa, a megyercsi Mihalík Denis, a karvai Bencsik Béla, az izsai Lakatosová Veronika, Řada Eduárd, a nagykeszi Mgr. Baloghová Marta, Czita Angéla, Farkas Ferenc és Farkas Beáta.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés