A Dunatáj idei 22. számában volt olvasható ismertetőm a komáromi múzeum várostörténeti kiállításán látható nagyméretű agyagedényről, melyet az 1880. évi első komáromi ipari kiállításra készített Kalabusz István helyi fazekas. Az írás megjelenésének napján néprajzkutató kolléganőm felhívta a figyelmemet arra, hogy múzeumunk néprajzi gyűjteményében több írásos dokumentum és fénykép is található a komáromi Kalabusz családról. Ezeket áttanulmányozva, az alábbiakat sikerült kiderítenem a „nagy fazék” alkotójáról és hozzátartozóiról.
Kalabusz István Nadrág utcai (a későbbi Polgár u.) komáromi lakos – a kiállított agyagedény készítője –, Kalabusz Ferenc és Zsömbörgi Terézia fia 23 évesen, 1870. január 8-án házasságot kötött Grabner Mária Becsek utcai (már nem létező utca a kórház mögött) komáromi 22 éves hajadonnal, Grabner József kertész és Takács Éva lányával. A házassági levél szerint az esküvő tanúja Kalabusz István, a helyi katolikus elemi iskola főtanítója, valamint Herman Károly kalaposmester volt. Az ifjú párt Wittmann Nándor neves komáromi fotográfus örökítette meg a Nádor utcai napfényműtermében készült felvételen (a mellékelt képen). A házaspár 1874-ben született István fia apja nyomdokaiba lépve szintén fazekasnak tanult, s már tanulóként szép sikert ért el az 1887 májusában rendezett ipariskolai kiállításon cserépedényeivel, melyekért elismerő oklevelet és jutalomdíjat kapott. Édesapja 1895-ben bekövetkezett halála után az édesanyja nevén működtetett műhelyben dolgozott, majd a munkakönyvében szereplő bejegyzések szerint Kucsera János, Praschek Antal, Baráth Lajos fazekasoknál, valamint Tamaschek Lajos kályhás és fazekas műhelyében. Fennmaradt munkakönyvébe az utolsó bejegyzés 1925 áprilisában történt, amikor özv. Kucsera Istvánné műhelyében dolgozott. Az ezt követő évekről a Kalabusz családról múzeumunkban nincsenek adatok. Sokat mond viszont az a tény, hogy az ifj. Kalabusz István munkakönyvének lelőhelyeként a szerzeményi naplóban Békéscsaba szerepel, aminek alapján okkal feltételezhetjük, hogy családját a lakosságcsere keretében áttelepítették Magyarországra. E tisztes iparosok emléke régi lakóhelyükön azonban a múzeumban őrzött alkotásaik révén remélhetően még sokáig fennmarad.
Mácza Mihály
DUNATÁJ HETILAP
