HAZA RÉGIÓ A XXI. század lelete került elő Szőnyben

A XXI. század lelete került elő Szőnyben

854
hirdetés

Obrázok1A történelem során másodszor ünnepelték meg városunk területén Róma megalapítását. Először 248. április 21-én, majd pedig 2015. április 21-én. Az ünneplésre az adott alkalmat, hogy előkerült a második szőnyi törvénytábla, amit dr. Borhy László régész, ásatásvezető a 21. század leletének nevezett!

Tavaly november 7-én Kiss Attila, aki tevékenységével 1992 óta segíti a régészek munkáját, éppen hazafelé tartott a gátépítést megelőző feltárásokról, amikor a kezében tartott és véletlenül bekapcsolva felejtett fémkereső hangos sípolással jelzett.

hirdetés

– Egy újabb bronzra vésett törvénytábla töredék került elő. Ugyan kivésték belőle, de azért sikerült kibetűzni a kibocsátó császár nevét. Philippus Arabbs 244. és 249. között uralkodott. Ekkor, vagyis 248. április 21-én ünnepelték Róma megalapításának ezredik évfordulóját – mondta dr. Borhy László professzor.

A földből a tábla hat töredéke került elő, ebből három egymáshoz illeszkedik. A páratlan lelet példátlan gyorsasággal a Klapka György Múzeumba, majd az ELTE Régészettudományi Intézetébe került. Több vizsgálatnak is alávetették, elektormikroszkóppal is megnézték.

Kiderült, hogy a táblát előre megvonalazták, meghúzták az oldalsó margót, majd a derékszögű vízszintes vonalakat. A betűkhöz először a függőleges vonalak készültek el, majd összekötötték az N és H betűket, megvésték a T és az L szárait, utoljára készültek el a kerek vonalvezetésű betűk. Előkerült a tábla jobb felső saroktöredéke, melyből látjuk, hogy a táblát furatokkal erősítették a falra. Az oldalsó szegélyen pedig fennmaradt a készítő szignatúrája – magyarázta az intézményigazgató.

A második szőnyi törvénytábla kibocsátási időszaka már az ókori történetírásnak is fehér foltot jelentett. A most előkerült lelet hozzásegíti a szakembereket e néhány év megértéséhez.

– 1930-ban került elő az első szőnyi törvénytábla, a szenzáció jelleget az adja, hogy annak megtalálási helyéhez nagyon közel került elő a második. Valószínűsítjük, hogy ezeket a táblákat a parancsnoki épületek falára helyezték ki. A törvénytábla a katonáknak biztosított privilégiumokat. A műfaja érdekes, egy párbeszédet rögzít a katonák és a táborba látogató császár között – tudtuk meg a professzortól.

Dr. Borhy László elmondta azt is, hogy nem olyan régen Bulgáriában előkerült a szőnyi törvénytábla szövegével megegyező tábla, így feltételezik, hogy ezeket minden katonai tábor parancsnoki falára kihelyezték.

komarom.hu

videó itt

hirdetés