(Befejezés az előző számból)
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc zászlajának lehanyatlását követő Bach-korszakban ugyancsak siralmas kép tárult a rebellis városba látogatók elé. Elüszkösödött falú házak, templomok és középületek mindenütt, amerre csak az ember szeme ellátott. Tévedés lenne azt állítani, hogy az aranyember egykor virágzó kereskedővárosával az ostromok során az osztrákok ágyúi bántak el ilyen csúful (bár azok sem kíméltek sem embert, sem pedig ingatlant), a legnagyobb károkat az 1848. szeptember 17-én pusztított hatalmas tűzvész okozta, amely még a Dunán horgonyzó hajókra is kiterjedt. Kossuth, amikor emigrációba indult és török földre lépett, fohászában Komáromot és lakosságát is megemlítette, annak a reményének adva hangot, hogy a Mindenható bizonyára megkönyörül és talpra állítja a sokat szenvedett várost és polgárait. A város központját alkotó piactéren, a Zichy-palota és a sárgára festett hatalmas Dumtsa-ház által közrefogott régi városházát is befedték, sebtében helyreállították és ilyen állapotban használták egészen a kiegyezés utáni évekig, amikor már kezdtek szebb napok virradni Komáromra. A városi közigazgatás számára idővel már meglehetősen szűknek, feladatai ellátására elégtelennek bizonyult a nehéz időket látott vén városháza, s így – amikor már az anyagiak is megengedték – a városatyák elhatározták, hogy a régi alapokra kétemeletes, középen tűztoronnyal ellátott épületet emelnek. A roskatag régi épületet hamarosan lebontották, hogy átadja helyét az újnak, amelyre mintegy 60 000 forintot szántak. A városi tanács egyik ülésén aztán be is mutatták a
leendő városháza tervét, amelyet Gorstenberg és Arve építészek készítettek. A KOMÁROM című hetilap 1875. március 7-én megjelent számában olvashatjuk többek között a következőket: „Városházunkat ma kezdik lebontani, hogy idejekorán elkészülhessen; az építésre összehordott anyag becsületére szolgál a vállalkozott építkezési társulatnak, csak az alvállalkozók is hasonló minőségű munkát s anyagot adjanak, mit illetőleg jogos kételyek merültek fel, minthogy a társulat az alvállalati munkák kiadásánál túlságos előnyt keres, mi magának az ügynek árthat!” A lap szerkesztője ez esetben ok nélkül aggódott, mert az építkezési munkálatokkal olyan gyorsan haladtak, hogy az (át)építéssel az év végére elkészültek, és 1875. december 28-án a város vezetése már át is vehette az új városházát, amely végülis 55 915 forint 61 krajcárjába került. A tér arculata, amelyet még akkor is piactérnek neveztek, ezzel megszépült. Küllemében változás történt azzal is, hogy az átépítéskor lebontották a régi városházához derékszögben csatlakozó földszintes épületet, amelyben a városi börtön és főőrség (ma rendőrségnek mondanánk) volt, ahol az éjszakai bakterok és a városi hajdúk tartózkodtak. A börtönként szolgáló régi pincék maradványait a tér 1991-es rendezésekor megtalálták. A városháza előtti téren állt 1878-ig a város díszes vasráccsal ellátott kútja, amelynek reneszánsz mívű felső részét a garnizonból való eltávozásakor János Salvátor főhercegnek ajándékozták, s amelyet később gmundeni kastélyának udvarán felállítottak, ahol most is megtekinthető. A tér tengelyében állították fel 1896. november 15-én Klapka György szobrát és ekkor kapta a főtér, az egykori piactér a városvédő honvédtábornok nevét. S végezetül álljon itt egy rövid idézet dr. Kiss Gyula Komáromi Almanach című kötetéből (Mozgófényképek a közelmúltból, 1902): „A Klapka téren állunk, huszonkilenc esztendővel ezelőtt. Akkor még a szerény „piarc” névvel is meg volt elégedve s mitsem tudott arról, hogy neki tulajdonkép joga volna a jó hangzású s bizonyos tekintélyt kölcsönző „tér” nevet viselni. A „Városháztér” nevet is csak 1875-ben vette fel, amikor az új városháza felépült. A Klapka szobor táján, attól kissé észak felé állott a város kútja, igen értékes, ritka műbeccsel bíró középkori vasrácsozattal ékesítve. Ezt a kútrácsozatot a város néhány évvel később a szerencsétlen véget ért János főhercegnek ajándékozta, ki akkor Komáromban mint tüzérezredes szolgált, s ki azt régiségmuzeuma egyik díszéül tekinté. A régi egyemeletes városháza az ő fakó zöld festésével, különös alakú csonka tornyával az ónémet városok Rath-hausaira emlékeztetett. 1874-ben építették ujjá, még egy emeletet húztak a meglevő erős alapra s a tetejébe díszes tűztorony került. Itt helyezték el a régi torony két harangját is, melyek közül a nagyobbikkal még az ötvenes években esti 9 órakor harangozni szoktak.”
NÉMETH ISTVÁN
DUNATÁJ HETILAP 28/2015
