BC PRIEVIDZA – BC KOMÁRNO 79:81 (20:27, 19:17, 13:16, 27:21)
Pontdobók – Komárom: Maring 24 (14 lepattanó), Tribble 17, Rush 10, Williams 9, Gyuricsek 5 (Henry 9, Rákai 7, Dolník és Koller mindketten 0)
Pontdobók – Privigye: Loving 28, Jackson 18, Johnson 15, Kincel 4, Jordan 0 (Hlivák 12, Jašš 2, Bolek, O’Connell és Urban mindketten 0)

A TIPOS SBL 34. fordulójában a BC Komárno a Privigyéhez utazott. Az All-Star Game miatti bajnoki szünet jót tett az Ördögöknek, kiheverhették a sérüléseket, illetve kimozdulhattak a hullámvölgyből. Ugyanakkor volt egy játékoskeret-változás is, Marko Lukić elhagyta a csapatot, ezzel szemben PJ Henry visszatért a keretbe. Privigyén az elejétől kezdve nagyon kiegyenlített volt a játék, a csapatok tudtak válaszolni egymás kosaraira. A negyed végére Komárom enyhe előnyre tett szert, az első negyed után 20:27 volt az állás. A második játékrészben ismét kiegyenlítettek voltak az erők, Privigye megszorongatta Komáromot, de az ellenállt a félidei szünetig, ahol 39:44-es 5 pontos előnyt tartott. A harmadik negyed nem hozott sok pontot és kosárlabdaszépséget, Komárom ismét kissé, de nem jelentősen meglódult. Az utolsó negyed a hazaiaké volt, akik 5 perccel a vége előtt egyenlítettek, majd átvették a vezetést. Az utolsó percek a taktikáról, illetve az időkérésekről és az edzők utólagos utasításairól szóltak. 14 másodperccel a vége előtt Komárom támadhatott a végszirénáig. A labda Tribble-hez került, aki az utolsó pillanatig várt és a dudaszóval eldöntötte Komárom 79:81-es diadalát.
Legközelebb szombaton (2025.03.22) lépnek újra pályára az Ördögök, amikor hazai pályán a Nitra Blue Wings csapatát fogadják.
KOMÁROM
Greg Tribble Jr.
Voltak vereségeink az utóbbi időben, de most egy nagyon értékes győzelemmel jövünk, különösen egy olyan jó csapat ellen, mint a Privigye. Ez egy nagyszerű érzés.
Josip Pandža – edző
Nagyon boldog vagyok. Ez egy nagyon fontos győzelem az önbizalmunk szempontjából, mivel a szezon során több szoros meccset is elvesztettünk. Tovább kell dolgoznunk, és sok sikert kívánok Privigyének is.
PRIVIGYE
Samuel Kincel
Hosszú idő után újra a pályán lenni és a hazai közönség előtt újra meccsritmusban nagyon jó érzés volt, de kár, hogy hiányzott a győzelem. Nagyon vártam már, bár egy kicsit stresszes is voltam, de úgy gondolom, hamarosan újra belejövök, és meccsről meccsre jobb lesz. Szerintem a végén pechesek is voltunk. Taktikailag biztosan jobban is megoldhattunk volna néhány dolgot, de a Komáromnak is több kosárszerencséje volt a befejező támadásban, de néha ez is kell a győzelemhez.
Gareth Murray – edző
Gratulálok Komáromnak a győzelemhez. Sikerült a végső dudaszó pillanatában lövéssel nyernie, ami mindig nehéz az embernek ellenfélként. Hunter Dean sérülés miatt nem tudott játszani, Keith Jordan pedig az első két perc után csatlakozott hozzá a meccs során, így ezekhez a kiesésekhez kellett igazítani a taktikánkat. Nem volt jó kezdés számunkra, de úgy gondolom, jól küzdöttünk. A végén azonban az utolsó támadáson múlott, amit a vendégek értékesítettek és nyertek. Még egyszer gratulálok nekik.
Mgr. Mikulaš Keszan