HAZA RÉGIÓ A Szentév megnyitása régiónkban

A Szentév megnyitása régiónkban

105
hirdetés

A katolikus egyház történetében 2025. évet Ferenc pápa Szentév- nek hirdette.
Ferenc pápa december 24-én szenteste a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával hivatalosan is elindította a 2025-ös szentévet, amely esemény várhatóan több mint 30 millió zarándokot vonz az olasz fővárosba, Rómába.

hirdetés

A 2025-ös Szentév, amelynek témája a remény és a bizalom erősítése, a 2015-ös után a második jubileumi év, amelyet Ferenc pápa vezet.
A Nyitrai egyházmegyében, a 2025-ös jubileumi szentév alkalmából a megyéspüspök öt templomot nevezett ki azok számára, akik nem tudnak elzarándokolni Rómába. A hagyományoknak megfelelően közeli térségükben is lehetőségük nyíljék bekapcsolódni a szentévbe, melynek célja a Krisztusba vetett hit elmélyítése.
Az öt kijelölt templom közül: a Szent Emmerán -székesegyház Nyitrán, a Szent Benedek Bazilika Garamszentbenedeken, a Szent Zoerand- András és Benedekről elnevezett egyházmegyei szentély a Trencsén melletti Szkalán, a Szűz Mária Menybemenetele templom Nagytapolcsányban, s a a bényi Magyarok Nagyasszonya-templom, mely az egyetlen magyar jubileumi templom Nyitra egyházmegyében, a párkányi esperesi kerületben.
Bényben az 1217 előtt épült, kéttornyú római katolikus Szűz Mária templom a 13. század elején, eredetileg román stílusban épült kolostortemplom egy európai jelentőségű, egyedi román és korai gótikus jegyeket is magán viselő, késői román stílusú építmény. Műemlék, évente többe ezer turista látogatja.
Az ünnepi szentmisét Mons. Ďurčo Zoltán a Nyitrai egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke celebrálta. A szentmisén a megye esperesi körzetéből voltak jelen lelkiatyák, és zarándokok, – főleg a párkányi, érsekújvári régióból vettek részt.


A helynök atya a szentbeszédet a jubileumi év mottója, a Remény zarándokai köré építette.
Farkas Zsolt szőgyéni, bényi, kétyi plébános üdvözlő szavaiban „Legyen ez az év a reménység éve” hangzott el. Kihangsúlyozta:
A szentév alkalmat ad a teljes búcsú elnyerésére, melynek eléréséhez az irányelvek alapján szükséges a bűnbánat, a szentgyónás, az ima, az Oltáriszentséghez való járulás, az áldozathozatal, a jó cselekedetek gyakorlása, valamint a kegytemplomokban a szent kereszt előtti ima és a Szentírás olvasása.
Majd ismertette az egész év folyamán Bényben megszervezésre és rendezésre kerülő sokszínű és minden korosztályt érintő egyházi programokat. Mindezekről rövidesen részletes tájékoztatás adnak. A Szentév üzenete mindannyiunk számára:
„Megbocsátani azoknak, akikkel konfliktusban vagyunk, megbocsátani Önmagunknak, és kérni Isten áldását, hogy az újratervezést követően az evangéliumi szeretet szellemében tudjunk cselekedni.
A főpásztor zarándoklatra buzdít azokra a szent helyekre, székesegyházakba és kegyhelyekre, amelyek a főpásztorok rendelkezései alapján alkalmasak a szentévi búcsú elnyerésére”.
A régióban erre legalkalmasabb hely bényi templom és egész évi programjainak látogatása”.
Az ünnepi szentmise a pápai és a magyar himnusz eléneklésével fejeződött be.

Dániel Erzsébet, dunataj.sk

fotók: Berényi Kornélia

hirdetés