A Via Nova magyar-magyar kapcsolatok építése és erősítése Malmőben
(Úti jegyzet)
„Minden Magyar azon a helyen
ahová Őt a sors állította
munkájának legjavát adja, mert így
kívánja ezt a magyar felelősségtudat,
a Magyar nemzeti becsület és a magyar jövő.”
Eszterházy János
(Lundi magyar kultúrfórum fennállásának 50. évfordulója alkalmából a SMOSZ támogatásával kiadott
tájékoztató könyv bevezetője – EGY SVÉDORSZÁGI MAGYAR EGYESÜLET FÉLÉVSZÁZADOS
TÖRTÉNETE)
A fenti idézet mindent elmondhat, elárulhat a svédországi magyarok ars poeticájáról. Ők a mi akarva – akaratlanul, közvetlen vagy közvetett módon megszületett védőbástyáink, amelyekről hangosan Nyugat Európa számára is érthetőbben messzire lehet kiáltani. Ezekről a „bástyákról – (bástyákon)” keresztül a személyközi kapcsolatoknak köszönhetően az összmagyarság főleg a Kárpát-medencében élő nemzetközösség gondjait hallatatni lehet és természetesen megismertetni az ott élő svéd társadalommal. De nem csak a svéddel, hanem a svédeken keresztül, illetve a Svédországi Magyarok Országos Szövetségén keresztül a már említett Európa történelmileg szerencsésebb felével.
2012. februári 16-i utazásunknak a kapcsolatépítésen kívül ez utóbbi is fontos célkitűzése volt. A diaszpórában – úgy általában a Nyugat Európában – élő magyarsággal való kapcsolattartásban Papp Sándor vezette PRO KALONDIENSIS POLGÁRI TÁRSULÁS már évek óta élen jár itt a Felvidéken. Most a Via Nova – Új Út ifjúsági csoportnak is lehetősége volt intenzíven bekapcsolódni ebbe a közösségerősítő tevékenységbe. Ugyanis Papp Sándor meghívásának eleget téve jómagam képviselhettem az ifjúsági gyűjtőszervezetünket (mint az ICs országos elnökhelyettese) Svédországban, Malmőben, Lundban és Helsingborgban.
A kedves ugyanakkor precíz fogadókészséggel és vendégszeretettel megáldott svédországi magyarok igyekeztek számukra az adott régió Skane (Skone) történelmét, történelmi nevezetességeit bemutatni. Maga a régió valamikor a Dán Királyság fennhatósága alatt ált a 17. század közepéig. Barátommal, Ladányi Lajossal éreztük az elejétől fogva (a megérkezéstől számítva), hogy nem teljesen „svédes” a hatás. Végül is kiderült számunkra, hogy lépten, nyomon a dán kultúra emlékeivel találkozhatunk. A többi tapasztalati megfigyelés is érdekes lenne, ha ezen írás terjedelme engedné.
Megismerkedhettünk a szombati malmői körutunk után vasárnap Helsingborggal és az immáron három illetve négy évtizede abban a városban kint élő svédországi magyarok „véleményformálóival” a „Hungaria Clubban”. Példával járhatnak előttünk, hiszen négy évtizednyi ott élés, interakciók egy teljesen idegen környezetben sem gyermekeiknél, sőt unokáiknál sem akadályozta meg, hogy anyanyelvi szinten, tökéletesen beszéljenek magyarul, tehát, hogy magas szintű kétnyelvűek legyenek. Pedig ők oda kivándoroltak, több esetben el kellett, hogy hagyják „poltikai” és gazdasági okokból otthonukat, vagyis a „vonat” vitte a magyarokat Svédországba ezért migránsként integrálódniuk kellett az ottani őshonos társadalomhoz, azonban ez még sem eredményezte azt, hogy asszimilálódtak volna, tehát, hogy az integrációt összekeverték volna az asszimilációval. Nem úgy idehaza a Felvidéken, ahol őshonos nemzeti közösségként itt élünk, itt születünk, itt éltek felmenőink, ennek ellenére már sok helyütt a gyermekeink nem beszélik az édes magyar anyanyelvet! Az érdekessége az ottani „kapcsolatépítésnek”, hogy a hivatalos részét (a értekezlet jellegét) nem tartották (tartják) fontosnak és effektívnek. Sokkal inkább a bensőségesebb személyközi beszélgetésekre helyezték a hangsúlyt, arra voltak kíváncsiak – ha sarkítva akarnám prezentálni – hogy hogyan élünk – éljük meg mi a mindennapjainkat, mármint a küldöttség tagjai (az első napom után, nekem ez egy picit nehezebben ment, de végül is sikerült megnyílni.). Így utólag be kell vallanom, hogy tényleg hasznosabb formája volt ez a tájékoztatás átvitelének-átadásának közösségünkről, hiszen személyesebb, gyakorlati élethelyzeteken keresztül ismerhették meg az időszerű helyzetünket. Nem mellesleg a barátságok is előbb köttetnek ebben a formában (az időhiány végett).
Helsingborgban természetesen a hivatalos tanácskozási jelleg sem maradt el, de gyakorlatilag addigra (szombatról-vasárnapra) szembesülhettek az ottaniak a felvidéki magyarok időszerű kérdéseivel.
A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének tagjai egyébként is mindent összevetve „nagyon is képben” voltak (vannak) a kárpát-medencei történésekkel kapcsolatosan.
A találkozóink során sikerült megegyeznünk abban, hogy a „magyar ügyek” tekintetében az interperszonális kapcsolataikat segítségül hívják, igyekeznek majd tájékoztatni a svéd és az európai társadalmat a gondjaink valós okairól, megoldási lehetőségeiről. Akár nyilatkozatok formájában, az ottani újságokban. Meghatározott cselekvési programot is elindítunk közösen, mivel sikerült Tóth Istvánnak (malmöi magyar) egy ifjúsági centert létrehoznia, ahová az ott élő magyar és a Kárpát-medencében élő magyar diákokat várják. Ennek a lényege az egymás közötti tapasztalatcsere, közösségerősítés – a svédországi fiatalokban a kötödések erősítése, a felvidéki magyar fiatalokban pedig a nyugati demokrácia és a diaszpórában élő magyarság életerejének megismerése a cél. Ebbe a „cserediák” (15 -18 éves tanulók) programba a Via Nova – Új Út és a Zoboraljai Magyarok Kulturális Egyesülete is bekapcsolódik, sőt külön öröm, hogy (Ladányi Lajos és jómagam) a kezdeményezői is lehettünk ennek a kétoldalú együttműködésnek.
A rövid három napunk a fentiek alapján telt el, munkával ugyanakkor lelki feltöltődéssel.
Személy szerint köszönjük a lehetőséget, természetesen a vendéglátást és nem utolsó sorban az összetartozás érzését.
Samu István – Via Nova orsz. elnökhelyettes
dunataj.sk
