Rám nem jellemző módon jó néhányszor megnéztem a Capri – az álmok szigete című filmet. Láttam szlovák adón, a magyar tévében is, s mind jobban megérett bennem az elhatározás, hogy el kellene látogatni Caprira. Igaz, hogy többször voltunk már egy-egy napig Nápolyban, de egyszer sem sikerült a szigetre áthajóznunk. Amikor megpillantottuk férjemmel az egyik utazási iroda ajánlatát az O Sole Mio-t – A Sorrentói-félsziget gyöngyszemei címmel, bejelentkeztünk és hét felejthetetlen napot (augusztus 18-24.) töltöttünk e csodálatos félszigeten és persze a hőn áhított Caprin.
Hétfőn indultunk Budapestről a kora hajnali órákban. Több rövid pihenő után estére első szálláshelyünkre, Montecatini Terme városába érkeztünk, ahol a négycsillagos Hotel Massino D’Azeglióban szállásoltak el bennünket. A finom vacsora után még volt alkalmunk egy rövid sétát tenni a város főterén és utcáin. Másnap, a reggeli után Nápolyba utaztunk. Ahogy már említettem, háromszor voltunk e csodás városban, azonban még most is akadt olyan látnivaló, amelyet eddig még nem tekintettünk meg. Megérkezésünkkor idegenvezetőnk egy pizzériába kalauzolt el bennünket, ahol kemencében készítették a finom Margarita (helyi specialitás) pizzát, majd megálltunk megkóstolni az egyedi Limoncellót (citromlikőr) és a finom citromos cukorkát. Ezután következett a séta a városban és néhány nevezetes műemlék megtekintése. Rádiós adó-vevővel felszerelve valamennyien hallhattuk idegenvezetőnk kimerítő előadását az egyes műemlékekről. Elsőként a Piazza Plebisitóra mentünk, amely kétségtelenül Nápoly egyik leggrandiózusabb tere, egyik oldalát a királyi palota (Palazzo Reale) uralja. A 16. században egy már létező palota helyére építették V. Károly német-római császár fogadására (tudni kell, hogy soha nem látogatott el Nápolyba). Az építész Domenico Fontana volt. Az épület U-alakú alaprajza a római barokk stílus egyik jellemvonása. A 18. században a homlokzati árkádokat lezárták, fülkéket alakítottak ki helyükbe, melyeket a Nápolyi Királyság jeles uralkodóinak mellszobrai díszítenek. A 19. században tűzvész, a 20. században bombatámadás érte, s ezért többször átépítették. Helyrehozatala 1968-ban fejeződött be. Ezután a már többször látott Galleria
Umberto, a nápolyi élet lüktető központja felé vettük utunkat. Ezt a passzázst a 19. században Emanuele Rocco tervezte. A kereszt alaprajzú passzázs közepét egy 16 borda által tartott hatalmas üvegkupola fedi, amely alatt az állati égövek mozaikjai láthatók. A galériával szemben a 18. században épült San Carlo Operaház, Nápoly egyik legjelentősebb zenei intézménye áll, amelyet a 19. századi tűzvész után teljesen átépítettek. Nápolyban állítólag 448 történelmi templom van. Elsőként a Gesu Nuovo-ba látogattunk el, amely a 15. században Roberto Sanseverino herceg kívánságára épült. A pompás belsejű templom mellett meg kell említeni egy szent, Giuseppe Moscati orvos nevét, akinek emlékét egy kápolna és néhány múzeumszerűen berendezett szoba őrzi. Nem „szokványos szentről” van szó, hanem egy kiemelkedő orvosról, aki egész életét a rászorulók gyógyításának szentelte. Kórházi munkája mellett naponta ingyen kezelte a spanyol negyedek nyomorban élő lakóit. Moscati, akiről A szeretet gyógyít címmel egy csodálatos filmet vetített Nápolyba érkezésünk előtt idegenvezetőnk, híres volt határtalan emberségességéről. A legszegényebb, legsúlyosabb betegek kórházában is odaadóan gyógyított. Nemcsak a betegséggel, hanem a betegekkel, lelkiállapotukkal is foglalkozott. A levegő, a napfény, a víz gyógyító hatására hívta fel tanítványai, orvoskollégái figyelmét. A 47 évet élt Moscati egész élete a tudomány és a hit közötti egyensúly kiemelkedő példája. Már halálakor „szent orvos”-ként emlegették, éppen ezért II. János Pál pápa 1987-ben szentté avatta. Nyughelyét a mai napig is sok beteg látogatja kérésével, s a szent segít gyógyulásukban. A Gesu Nuovo-templommal szemben található a Santa Chiara- (Szent Klára) templom és kolostor híres majolikadíszítésű kerengőjével, amely szinte menedék a nyüzsgő Nápoly szívében. A rajzok egyetlen apáca munkái. Színek varázslatos világa egy kolostor kertjében! A kerámiaülőkék, kerámiával díszített oszlopok, a kerengő színes festményei pazar, délies hangulatot sugároznak. A nap sárgája és az ég kékje dominál a képeken is. A motívumok pedig a hímzett konyhai falvédők világát idézik. A Szent Klára-kolostor fedetlen oszlopcsarnokkal, színes ülőkékkel, freskókkal díszített falaival, narancs- és citromfáival 
varázslatos hangulatot áraszt. A gótikus stílusban épült kerengőt a 18. század első felében rokokó stílusban alakították át. Különben a Szent Klára-templom története a jó szándék és a háborús rongálás 700 éves története. A 14. századi templom 20. századi újjászületése, amely megőrizte a 18. századi barokk formáját. Mivel Anjou Károly Róbert volt az egyik megálmodója, ezért itt találhatók az Anjou-sírok is. Végül a San Gennaro-dómot, a város főtemplomát tekintettük meg. Nápoly védőszentje, San Gennaro (Szent Januárius) a 4. században élt püspök, aki vértanúhalált halt Nápoly közelében egy térítőútja során. Márai Sándor, aki pár évet Nápolyban is élt, a San Gennaro vére című könyvében is leírja, hogy évente háromszor csoda történik, mert a dómban ereklyeként őrzött, a lefejezés után felfogott vér forrni, buzogni kezd. Ezután idegenvezetőnőnkkel (aki már a buszban figyelmeztetett arra, hogy tegyük le ékszereinket) nekivágtunk Nápoly sikátorainak, hogy megismerjük nemcsak a fény, hanem az árnyék világát is. A késő esti órákban naplementekor érkeztünk a Sorrentói-félszigetre. Az impozáns Hotel Panorama Palace-ban szálltunk meg négy napra. Bőséges reggeli, finom vacsora, szép szobák, s a tenger napkeltével, -nyugtával. Kellemes, kedves emberek, meleg tenger, barátságos és széles látókörű idegenvezető – mit is kívánhatna még egy magamfajta turista. Szerdán reggel a Sorrentói-félszigeten ébredtünk, amely Olaszország déli részén található. Északról a Nápolyi-, délről a Salernói-öböl határolja, tőle nyugatra fekszik Capri, az álmok szigete. A Kék-szalag útvonalon haladtunk, amely szűk útjaival végigkígyózik a partvonal egész hosszán festői kisvárosokkal színesítve. Az élénk színekre festett házak hozzásimulnak a domboldalakhoz, miközben citrusfákkal teli kertek ereszkednek meredeken alá a tengerhez. Megálltunk egy helyi specialitású majolikaboltban, majd szerettük volna megcsodálni a Smaragd-barlang derengő fényét, de a tenger heves hullámzása ebben megakadályozott. A félszigetet teljes hosszában átszeli a Monti Lattari hegység. Északi partvonala laposabb, s egyik legnagyobb települése, Sorrento. A félsziget déli partvonala meredek, szurdokvölgyek tagolják, ezt a részt nevezik a part legnagyobb városa után Amalfi-partnak, amely 1997 óta – akárcsak Nápoly (1995) – az UNESCO Világörökség részét képezi. Amalfi kis város tele nyüzsgéssel. Híres szépséges tájairól, citromligeteiről. A városhoz több legenda fűződik. Az egyik szerint nevét Héraklész egyik szerelméről, Amalphi nimfáról kapta, akit Héraklész, hogy örökké magáénak tudhassa, e tájba zárt. Valóban, a táj őrzi a nimfa szépségét. Amalfi legimpozánsabb épülete az Amalfi-dóm (Szent Andráskatedrális v. dóm), nevét a város védőszentjéről kapta. A 9. században épült, a 13. században arab, normann építészeti jegyekkel gazdagodott az előcsarnok és a harangtorony. A 18. században összes oszlopát márvánnyal borították be. Ekkor készült a központi főhajót díszítő, Szent András passióját ábrázoló hatalmas, aranyozott freskó is, valamint a monumentális lépcsősor (62 lépcsőfok), amely a város főterét összeköti a katedrális bejáratával. A kripta őrzi Szent András földi maradványait (koponyacsontját). A kötetlen program alatt körülnéztünk a nyüzsgő városban. A nagy melegben hirtelen esni kezdett, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is állt. Sajnos, ezt már nem mondhatjuk utunk utolsó állomásáról, a bájos Ravello városában meghúzódó Villa Rufolóról, amelyet 1997-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánított. Esőköpenyben tekintettük meg buja kertét, mór kerengőit, amelyek szép kilátást biztosítanak a tengerre. Annyit illik a településről, Ravellóról tudni, hogy a 12-13. században a Rufolo család virágoztatta fel, s hajdani otthonuk ma a városka leglátványosabb része. A kirándulás negyedik napján kötetlen programunk volt. Délelőtt a települést fényképeztük, videóztuk, majd a tenger isteni vizében úsztunk, napoztunk, este a sorrentói Teatro Tasso előadásán vettünk részt, egy hamisítatlan Tarantella-esten. Csodálatos olasz slágereket, folklórszámokat volt alkalmunk hallani. Augusztus 22-én végre hajóval eljutottunk a mesés Caprira. A 10 négyzetkilométeres sziget burjánzó mediterrán növényzete, ezer színárnyalatú tengere, zegzugos utcácskái, pasztellszínű házai, elegáns üzletei, éttermei, kávézói, luxusszállodái, főtere híres órájával… ez mind Capri! Kisebb hajóra ülve megtekintettük a sziget szimbólumát, a délkeleti részén levő Faragliono sziklákat, amelyek a tengerből kimagasodva őrzik a szigetet, az északi részen Capri legfőbb természeti látnivalóját, a Grotta Azurát, a Kék-barlangot, majd a koralloktól pirosra festett barlangot, s végül a fehér barlangot, amelynek belsejében a természet egy Madonna Jézussal szobrot hozott létre. A sziget nemcsak természeti szépségekben, hanem történelmi emlékekben is nagyon gazdag. Tiberius császár több villát is építtetett itt. Az egyiknek a romjaira épült az Axel Munthe villa is gyönyörű kertjével, szobraival, kutyatemetőjével, s az ásatásoknál előkerült leletekkel. A szigeten két város van. Capri a központi település és a kevésbé frekventált, csaknem 300 m-rel a tenger fölé emelkedő Anacapri, ahova libegővel jutottunk fel. Innen a kilátás a tengerre, a sziklákra, a jachtokra, s a hajókra lenyűgöző volt. Capri városában Augustus császár csodálatosan szép kertjéből a délutáni órákban még egyszer fotózhattuk a Faraglioni sziklákat. Másnap búcsút vettünk a Sorrentói-félszigettől, s ellátogattunk Pompei (magyarul: Pompeji) romvárosába. A hajdan virágzó ókori római város neve közismert. Kr. u. 79-ben évszázadokra maga alá temette a Vezúv kitörése. A vulkáni por és hamu hosszú időn át elrejtette, tartósította a romokat. Az 1700-as években kezdték feltárni az itt talált épületeket, színházat, bordélyházat, fürdőt, hajdani boltokat, üzleteket, előkelőségek és egyszerű emberek házait, étel- és italárusító helyeket, kutakat, emberi és állati testeket. A leletek gazdagsága páratlan élmény. Igaz, hogy mi már másodszor voltunk Pompejiben, de még mindig láttunk olyan részeket, ami számunkra új volt. Délután elutaztunk a „Pokol kapujá”-hoz, Campania tartomány ma is működő vulkánjának kráteréhez. A Vezúv (Vesuvio) történelmet írt. Utoljára 1944-ben tört ki, azóta hallgat, de ettől még nagyon aktív, s ha kitörne, óriási pusztulást okozhatna. Egy nem különösebben fárasztó túra után megtekintettük a Vezúv kráterét, amely most békés. Zsebembe tettem egy könnyű „samott” kavicsot, emléket e csodás, de tragikusan kegyetlen helyről, s még órák múlva is éreztem, hogy meleget áraszt. A Vezúvot két növény uralja: a csűdfű és a sárga zamódvirág, amelynek édeskés illata végigkisért minket túránkon. Az éjszakát Montecatini biedermeier stílusú Brennero szállodájában töltöttük. Augusztus 24-én élményekben gazdagon, sok kedves ismerőst szerezve szálltunk ki az autóbuszból Magyarország fővárosában, Budapesten.
Dr. Egriné dr. T. Szonja
DUNATÁJ HETILAP
