A 2024-es év vállalkozóit tüntették ki Budapesten az elmúlt év utolsó hónapjában egy nemzetközi konferencia keretén belül.
A Budapesten zajlott a Kárpát-medencei öt éve megalakult Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumán kiemelték a határon kívül működő tagszervezetek fontos és hasznos szerepvállalását, mely által szoros gazdasági vállalkozói közösségek alakultak. A rendezvényen ott volt a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság küldöttsége is.
Az itt átadott 2024-es év felvidéki vállalkozók kitüntetettje Béres József a párkányi CONVERTIS kft. vezérigazgatója.
A cég 1994 – től működik Párkányban, ahol Béres József feleségével Máriával résztulajdonosként kezdte munkáját. A cég kozmetikai és higéniai termékekkel kezdte működését, s ma is ezt gyártja, csak sokkal szélesebb hazai, és már európai piacon is értékesíti. Mindehhez állandó berendezési fejlesztés, szakmai befektetés, és létszám bővítés kellett. Az elmúlt harminc év folyamán ez megtörtént, s ez sikerük titka is.
Ma már teljes mértékben a Béres család vállalkozása működteti az üzemet, közel száz alkalmazottal. 2025-től a harmadik fázist teremtik meg, újabb komoly befektetéssel, géppark felújításával, és létszámbővítéssel. S mindezt állami támogatás nélkül végzik.
Béres József és felesége mindketten közgazdász mérnökként vezették a céget, 2005-től, amikor is teljes mértékű tulajdonosok lettek. József is még nyugdíjas éveiben is állandó felügyelet alatt tartja az üzem vezetését. Felesége Mária pedig nyugdíjasként az unokák, a családi fészek őrzője. Három gyermekük középvezetőként dolgozik az üzemben.
Nevük nem csak üzem vezetőként vált ismertté a régióban. B. József több társadalmi szervezet vezetésében, országos és regionális szintű összejövetelek részt vevője volt, és ma is az.
Béres házaspár mind helyi, regionális, de országos szinten is, szinte minden magyar társadalmi szervezet, intézmény értékőrzéséhez, fejlődéséhez, műsoraihoz pénzbeli támogatással hozzájárul. Az egyházi, kulturális, oktatási, akár rászoruló magánszemély segítése, vagy magyar könyvkiadás támogatása az elmúlt két évtizedben pénzbelileg, több mint 150 000 €-t tesz ki. Mindezt teszik feleségével együtt szerény és alázatos magatartással.
A Convertis cég a Béres család működtetésével a város és a régió eddigi utolsó harminc évének a legsikeresebben működő kisüzeme.
Kitüntetéséhez sokan gratulálunk! Legyen szerencséjük, sikerük a jövőben is, mindannyiunk örömére.
Dániel Erzsébet, dunataj.sk