A Magyar Közösség Pártja a névváltotztatással majd a logó megváltoztatásával új útra lépett. Mindez azonban egyelőre csupán a szavak szintjén valósult meg.
Őszintén örülök annak, hogy a részben megfiatalított felső vezetés ifjú tagjai a kellő gyakorlattal és politikai tapasztalattal rendelkező közép- és idősebb genenerációval karöltve igyekeznek tartalommal megtölteni a hangzatos nyilatkozatokban vállalt új kezdetet.
Ez azonban – véleményem szerint – túl lassan csapódik le a tagszervezetekben. Ott bizony nem könnyű aprópénzre váltati a nagyívű gondolatokat. Ott naprakészségre, kreativitásra és cselekvőkészségre van szükség annak érdekében, hogy a párt a korábbi szakadás utózöngéiként tapasztalt belharcok és pozíciókeresés miatt gyakorlatilag paralizált sejtjei újra tápanyaghoz jussanak, friss életerővel vérteződjenek fel és ismét erőre kapjanak, újra életre keljenek. A tápanyagot pedig egyértelműen a fiatal, középkorú és idősebb új tagok bevonása jelenti. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a fiataloké! Egy élő közösségnek minden korcsoportra szüksége van a kiegyensúlyozott és egészséges működéshez. Ráadásul mindkét nem és számos szakma képviselőire.
Egy másik nagyon fontos szempont, hogy az új érkezők legyenek minél nagyobb számban fertőzetlen, tisztamúltú „politikai szüzek“!!! Csupán az ilyen átfogó vérfrissítésen átesett szervezet lehet az egyre éleződő politikai versenyben kellően ütőképes.
A szokadszor hallott düh és frusztráció fűtötte parttalan viták és monoton értékelések helyett az legyen a fő téma a helyi szervezetek taggyűlésein, hogy hogyan lehet a jelenlegi áldatlan helyzetből kilábalni. Hogy mit lehet közösen és külön-külön, igazi áldozatvállalás árán, a kellő időt és energiát rászánva tenni azért, hogy javuljon a párt megítélése és újra friss, üde és kívánatos legyen a párt, újra sikk legyen MKP-s politikusnak lenni.
Amíg ezt nem tudjuk közös összefogással elérni, addig csupán a meglévő választóink jóindulatában bízhatunk. Ez nagyjából arra a 4% körüli eredményre elég, többre sajnos nem. Ez talán – a foci világából vett példával élve – egyes klubtársakat kielégít, megelégszenek az alacsonyabb osztállyal, a futottak még kategóriával is, hiszen így (a törvényhozáson kívüli szubjektumként) élég itt-ott valami hangzatosat, kellőképpen ütőset bekiabálni a partvonal mellől, aztán duzzogva hazamenni azon rágódva, hogy „így én is tudnék focizni, sőt jobban is!“
Vannak azonban olyanok, akiknek ez KEVÉS! Akik szeretnének újra visszatalálni a történések főcsapására. Van kellő hitük és elszántságuk, hogy a közösség pártját újra felemeljék az azt megillető szintre, a legfelső bajnokságba. Hát tegyük meg, amit a közönség (közösség) megkíván tőlünk! Állítsuk vissza a klub régi fényét, hozzunk új játékosokat, építsünk ütőképes csapatot! Akarjunk megverni minden ellenfelet, bízzunk önmagunkban és ne azt nézzük, hogy a többi csapat milyen erős, játszunk odaadással, küzdjünk az utolsó pillanatig, a végső sípszóig, ne lankadjon a figyelmünk a ráadásban sem! Én tudom, hogy vannak olyan fiatal focisták a kispadon, akik játékra jelentkeznek és képesek a kiváló teljesítményre. Vegyük be őket a csapatba, fiatalítsunk! Az öregfiúk válogatottjával sajnos nem lehet bajnokságot nyerni. Kizárólag a fiatal hév és a sok meccset megért józanság egyvelege hozhatja meg a kívánt pontokat!
Fiatalok, régi nagy spílerek, ha éreztek magatokban elég tüzet és elszántságot, csatlakozzatok az új, épp formálódó csapatunkhoz! Jelenleg sajnos – ezt ki kell mondani őszintén – nem állunk nyerésre, de a második félidő csak most kezdődik. A labda pedig – mint azt jól tudjuk – kerek. Ha összefogunk, rendesen odatesszük magunkat és lesz egy csipetnyi szerencsénk is, akkor még bármi lehet…
Králik Róbert
dunataj.sk
