Március 15-én a világ magyarjai kokárdát tűznek ki, ezzel mutatják, hogy emlékeznek, hogy nem feledik a magyar történelem és a szabadságért vívott harc hőseit. De március 15-e nem csak a magyar forradalom és szabadságharc évfordulója, hanem a magyar sajtó napja is, mivel 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt, ezen a napon hirdették ki a polgári sajtószabadságot, amit április 11-én foglaltak törvénybe.
1848. március 15-én miután felolvasták a 12 pontot és a Nemzeti dalt, egyre többen csatlakoztak Petőfiékhez, a kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg átvonult a Landerer és Heckenast nyomdához. Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanulkinyomtatták a Nemzeti dalt, illetve a 12 pontot.
A magyar sajtó hosszú utat járt be, az 1700-as években ugyan már jelentek meg kiadványok, amit a sajtó előzményének nevezhetünk, de még nem volt rendszeresség a kiadásukban. A korra jellemző volt a cenzúra: a nyomdákat és a könyvkiadást is ellenőrizték. Az első magyar nyelvű hírlap a Pozsonyban 1780-ban megjelenő Magyar Hírmondó volt.
A legnagyobb esemény a magyar szabad sajtó történetében az 1848-49-ben lezajlott magyar forradalom és szabadságharc volt, nagyon sokan az újságokból tájékozódtak az eseményekről, és a különféle politikai nézetek is megjelenhettek, a szabadságharc leverése után a magyar sajtó mélypontra került, fellendülés, vagyis az ún. tömegsajtó kora 1867 után jött el, erre az időszakra jellemző, hogy a lapok bárki számára elérhetővé váltak az utcai árusoknak köszönhetően. Ráadásul a szerkesztők már a vidéki olvasókat, alacsonyabb társadalmi csoportokatis szerették volna megszólítani.
A lapoknak célja volt a függetlenedés a politikától, inkább a közvélemény hangjává váltak. A szabad sajtó, amely 1848-ban a fiatalok egyik szívügye volt az 1860-as évek másik felére vált valóra, részben. Mert tudjuk, a történelem viharai miatt többször volt jellemző a cenzúrázás. A mecénások, támogatók véleménye sokszor fontosabb volt, mint a népé, vagyis a közvéleményé, a kormányok beleszóltak a lapok tartalmába, a kiadó, a tulajdonos „diktál”.
A mai sajtót is egyre több kritika éri, a ferdítések, csúsztatások miatt. Annyi bizonyos, szerencsére van választási lehetőség mit olvassunk, lehet szűrni a híreket, hiszen a világhálón egyre több információnak lehet utána nézni, olvashatóak a külföldi médiatermékek, és a legtöbb sajtóügynökségnek is vannak szabadon elérhető hírei. Pedig csak Deák Ferencre kéne hallgatni, aki szerint: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”
Perlaki Mihány bölcseleti doktor, tanár, újságíró, lapszerkesztő 1861-ben megjelentett könyvében, A sajtószabadság lényege és szüksége, mely a magyar országgyűlés figyelmébe ajánltatik címmel jelent meg, azt írja:
„Sokan vannak, kik a sajtó rendeltetését abban vélik rejteni, hogy az naponként újdonságokkal, mondvacsinált hírekkel, sokszor sületlennél sületlenebb kacsákkal (hamis tudósításokkal) hizlalja olvasóit.
Vannak mások, kik a sajtószabadságot abban állani vélik, ha szilajon csapongó, semmi féket nem ismerő indulataik, szenvedélyeik kitöréseivel embertársaikat büntetlenül sértegethetik.
Vannak ismét, kik azt az igaznak elpalástolására, ferdítésére, az emberiség tévútra vezetésére, fejét fel-felütő gonosz czéljaik szépítésére, s igy önérdekük előmozdítására rendeltetve hiszik; vagy ha nem hiszik is, de azt ily alacson, nemtelen szolgálatra kárhoztatni tehetségük szerint el nem mulasztják.”
Néhány oldallal később pedig Perlaki arra hívja fel a figyelmet: hogy „A mely kormány sajtószabadság nélkül uralkodik, az néma nemzetet kormányoz. A némaság nem mond ugyan ellent, de nem is tanácsol, sem elismerést nem szavaz.” – azt gondolom, mindenképpen megfontolandó. És az ő összefoglalóját tekintve, azt mondhatjuk, 1861 óta nem sok változott a sajtó és a politikusok kapcsolatát, annak állapotát tekintve. Elég lenne Kossuth Lajos tanácsát megfogadni, aki szerint: „Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány.”
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
