Szombaton este került sor a 60. Jókai Napok várva várt eredményhirdetésére és díjkiosztó ünnepségére. A zárónap fénypontja előtti órák is eseménydúsak voltak. Sajnálatos, hogy a fesztivál névadója szobrának koszorúzásán, majd Juhász Anna Tiszti pavilon dísztermében helyet kapott irodalmi szalonjában, ahol ő Bach Kata színművésszel, Lutter Imre előadóművész-műsorvezetővel és Huzella Péter zeneszerző, gitáros-énekessel együtt „irodalom-birodalomban időutaztatta” a közönséget, kevés műkedvelő színjátszó csoport jelent meg. A díjkiosztásig azonban minden helyet elfoglaltak az izgatott diákok és „örökifik“.

Bajkai Csengel Mónika főszervező a vendégek üdvözlése és a fesztivál támogatóit illető köszönetnyilvánítás után átadta a szót Hizsnyan Géza zsűrielnöknek, aki egyebek mellett elmondta: nagyon kiegyenlített volt a látott előadások színvonala, ezért nehezen döntöttek a végeredményről.

A főítész amiatt érzett örömének is hangot adott, hogy jelenkorunkban, „melynek mérlege hamis”, vannak még emberek, akik az idejüket, energiájukat és tudásukat színházcsinálásba fektetik, s ekképp fejezik ki a világról, társadalmunkról alkotott véleményüket. ”Nagyon köszönöm, hogy jó érzéssel távozhatunk e fesztiválról, mindenki hozzátett valamit a közérzetem gyógyításához! Köszönet a szervezők munkájáért és a támogatók segítségéért is…!”

Majd Hizsnyan Géza Keszegh Bélával és Lakatos Róberttel, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatójával együtt adta át a díjakat. Komárom polgármestere a 2026-os évi 61. Jókai Napokat is meghirdette, tehát már el lehet kezdeni ötletelgetni… Minderről további részleteket majd a Magyar7 hetilap június 18-i számában olvashatnak, amelyben a fődíjas és nívódíjas csoportok rendezői is nyilatkoznak. Addig is tekintsék meg képgalériánkat!

A díjazottaknak az olvasóink nevében is gratulálunk! Lássuk, hogy kik is ők!
Fődíj – a komáromi GIMISz Diákszínpadnak, A Legyek Ura című előadásért

Megosztott Nívódíj (diákszínjátszó csoport) – az örsújfalui ÉS?! MI Diákszínpadnak, a Dilemma című előadásért
Megosztott Nívódíj (diákszínjátszó csoport) – a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportjának, a Quo Vadis? című előadásért

Nívódíj (felnőtt színjátszó együttes) – az örsújfalui ÉS?! Színháznak, a társadalmilag érzékeny témaválasztásért

Legjobb férfi alakítás díja:
Pongrácz Tamás Achilles részére (Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja)
Legjobb női alakítás díja: Jančík Dóra részére (ÉS?! Színház)

Ferenczy Anna díj – a legígéretesebb fiatal színésztehetségnek:
Tóth Anna részére (ÉS?! MI és Fókusz Diákszínpad)
Gergely József-díj – a kiemelkedő innovatív szakmai munkáért: Heringes William részére (PoSzaTa csoport)

A zsűri különdíja emlékezetes epizód alakításért:
Bruszi Dávid (PoSzaTa csoport), Halász Gyula (Lévai Garamvölgyi Színpad) és Koller Antónia részére (Fókusz Diákszínpad)

a Lévai Garamvölgyi Színpad
A zsűri különdíja az inspiratív kollektív munkáért:
a dunaszerdahelyi FÓKUSZ Diákszínpad részére
A zsűri különdíja a hagyományos színházi formák ápolásáért:
a Lévai Garamvölgyi Színpad részére

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk