Ha 
nem éppen Komárom városában láttam volna meg a napvilágot egy szép májusi délutánon (lehet egyáltalán másmilyen egy május délután?), és nem éppen e híres város híres iskoláinak padjait koptattam volna tizenkét éven át, akkor is borzasztóan érdekelne, hogy mit művelnek a magyar Felvidék fővárosának is nevezett településsel azok, akik a vezetésének ódiumát vették, vagy épp csak most kívánják majd venni magukra.
Máris jó nagy a tülekedés ezért az ódiumért, de ez már csak így van: nincs a világon az a szemétdomb, ami körül ne legyeskedne néhány jó szándékú megváltó és legalább ugyanennyi „ügyes kezű ember”, aki megpróbál még kinyerni némi nemesfémet a romok közül. Komárom esetében fölösleges szépíteni a dolgokat: egyre messzebb kerül ez az egyébként múltja, értékei, adottságai alapján szeretni való város attól, hogy Felvidék fővárosának nevezzék. És itt még csak nem is lehet megnyugvást keresni a máshol jól bevált „elmúltnyócévezésben”, mert a gyökerek alighanem valamivel mélyebben húzódnak.
Én csak egyet mondok, de sok lesz belőle: a régió foglalkoztatási helyzete és minden, ami ebből az akut, évek óta megoldatlan problémából fakad. És amelyre láthatóan nincs senkinek használható ötlete. Pedig a trutymó, amiben a régió úszik szlováknak, magyarnak egyaránt a derekáig, de talán inkább a hónaljáig ér már.
Jelentkező azonban már most akad bőven, látszólag senkinek nem lehet egy rossz szava sem, hogy ez is egy választás lesz választási lehetőség nélkül (ilyenből pedig jópárat megélt már a felvidéki magyarság). Ahogy közeledik az időpont, úgy szaporodnak az égő csipkebokrok és bejelentkeznek Komárom Mózesei, hogy kivezessék a népet a most fehér köpenyt öltött fáraó fogságából. „Vagyok aki vagyok, ezt mondd nekik”, mondá az Úr a bokor tüzénél melegedő Mózesnek. És most pontosan ez történik itt és most is, elmondja mindenki a maga „vagyok aki vagyok”-ját. Melyeket elnézve egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a nép alighanem inkább maradni akar Egyiptomban, vagy ha nem akar is, de fog.
Zajlik ugyanis a casting Komáromban is. E szó használatának legemlékezetesebb esete akkor volt a politikában, amikor a még kormányozni látszó magyarországi szocialisták egy nehézsúlyú ökölvívó becsületére váló verejtékleadás után tudták csak megtalálni Gyurcsány Ferenc utódját a miniszterelnöki székben. Aztán meg volt egy casting a parlamenti választások előtt is, a legfrissebb pedig most zajlott-zajlik az önkormányzati választások kapcsán, különösen pedig a magyar fővárosban. A rossz példa ragadós, de remélem, Komárom nem ezt a szánalmas és méltatlan utat fogja járni.
És ezzel érkeztünk el a paktumhoz, amelynek ha jól sejtem, hivatalosan örülnöm kellene. Hivatalosan, úgy értem: felelősen gondolkodó értelmiségi felvidéki magyarként. Vagy ezek valamelyike hiányzik belőlem, vagy más az oka, mégsem pukkant odahaza a pezsgő, amikor tudomást szereztem a paktumról. Vagyis arról, hogy Szpolupráca Béláék egy nagy, cuppanós helyi érdekeltségű csókot váltanak a már-már megfékezhetetlenül meg-megújuló magyar párttal. Lett közös polgármesterjelölt meg közös lista. Ez lenne most a taps és a „na végre” sóhajok helye, de valahogy mégsem vagyok elégedett.
Az első kérdés mindjárt az, hogy na vajon mennyire lesz életképes és működőképes egy olyan megállapodás, amelyet olyan emberek láttak el kézjegyükkel, akik amúgy gátlások nélkül döfködték hátba úgymond partnereiket. És ami a lényeg: vajon mennyire lesz működőképes egy esetleg ilyen bázison felépülő képviselő-testület?
De még ennél is jobban érdekelnek a hosszabb távú következmények. Lehet, hogy nem gondolkodom eléggé „rugalmasan”, de még mindig azt tartom: a Béla-féle szpolupráca egymillió és egyszer veszedelmesebb hosszabb távon a felvidéki magyarság megmaradására, mint akár Ján Slota a négyzetre emelve tíz egymást követő cikluson keresztül Komárom polgármesteri székében. Hogy ne fogalmazzak világosan, tekintsük mindkettőt tudatmódosító szernek. Az egyik altató, kábító, a másik felajzó hatású…
Politikus-aggyal feltétlenül érthető – és kiválóan kommunikálható – a „Kárpát-medencében egyedülálló összefogás” (copyright Petheő Attila), ütős program híján ez tarolni fog, sőt máris tarol a médiában. Még a magyarországi sajtó is beszámolt róla, pedig van itt is választási láz, elhihetik. No de másfelől kezet rázni az árulóval, legitimálni az elmúlt évek valamennyi disznóságát egyet jelent a Beneš nevű programozási nyelven megírt vírus saját kezű betöltésével és futtatásával rendszerbe. Rövidtávon lehet, hogy szép eredmény lesz egy magyar polgármester, meg egy, a „senki szeme előtt” egymással utálkodó képviselő-testület, de hosszabb távon és nagyobb méretben a Most-Híd „kifehérítése” a felvidéki magyarságnak megásott sírba dobott legsúlyosabb rög lesz. Ez a meggyőződésem, de csak mert nem vagyok politikus…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
