A magyarság története, ima, himnusz, Kölcsey Ferenc A magyar nép zivataros századaiból címet adta művének, és valóban a költemény végig kíséri a magyar történelem eseményeit a honfoglalástól Kölcsey koráig, a 19. század második évtizedéig. Január 22-én 36 éve ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ünnepelik az egész világon, a magyar kultúrát művelő és tisztelő emberek. A világ magyarsága ugyanazt imádkozza, mikor nemzeti himnuszunkat énekeljük, kérjük az Istent, áldjon meg minket, áldja meg a magyarokat.
1989 óta január 22-e a Magyar Kultúra Napja, annak tiszteletére, hogy 1823-ban ezen a napon tisztázta Kölcsey Ferenc a Himnuszt, Csekén. Évek teltek el, mire először – 1829-ben – nyomtatásban is megjelent,az Aurora folyóiratban. 1843-ban pedig pályázatot írtak ki a megzenésítésére, az első díjat Erkel Ferencnek ítélték oda. Erkel dallamával 1844-ben hallhatta a közönség először, a hivatalos bemutatója július 2-án volt a Nemzeti Színházban, de ekkor még nem hivatalos himnuszként.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején már nemzeti énekként énekelték, annak leverése után pedig betiltották a mű előadását, 1856-ban aa Kölcsey-síremlék avatásakor adták elő legközelebb 1856-ban. A kommunista hatalomátvétel után 1948-ban ismét tilos volt az eléneklése, és az 1956-os forradalomig nem hangozhatott el énekelt formában hivatalos ünnepségeken.
A magyar nép zivataros századaiból című költemény nemzeti ima, nincs még egy olyan nemzet, amelynek himnusza egyben ima is lenne, ettől is különleges a Magyar Himnusz. Számunkra pedig ugyanilyen különleges a magyar kultúra is, szerencsére van mit ünnepelni. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a kultúra szervezőit, alakítóit is megünnepelik, kitüntetéseket adnak át, megemlékeznek az iskolákban, intézményekben, kultúrházak telnek meg.
Kodály Zoltán szavai tökéletesen tükrözik ezeknek az ünnepségeknek a lényegét: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedékújra meg újra meg nem szerzi magának.” Szintén Kodály gondolata fogalmazza meg a magyar kultúra lényegét: „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.”
A huszadik század több magyar írót is elüldözött hazájából, ilyen volt Wass Albert erdélyi magyar író, aki az USÁ-ba emigrált, szerinte: „A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.”
A mi megemlékezésünk végén ki lehetne méltóbb elmondani jótanácsát, mint Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője, addig, amíg elfogadjuk gondolatait, a magyar kultúra létezni fog: „Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!” – mi csak annyit teszünk hozzá, a magyar kultúráért!
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
