Nyílt tűzön főtt ételeket kóstolhatnak és történelmi csaták bemutatóit láthatják az érdeklődők az ötödik Komáromi ostromlakomán (Komárňanské vojenské hostiny). A Pro Castello Comaromiensi nonprofit szervezet április 27-én rendezi meg a fesztivált a komáromi Öregvárban. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény helyszínére a Vár utcai Lipót-kapun, vagy a Villanytelep (Elektrárenská) utca felőli hátsó kapun lehet bejutni.

A résztvevők 19. századi receptek szerint készült ételeket kóstolhatnak, és élvezhetik a történelmi hangulatot. „A főzőversenyt korhű harci bemutató kíséri, és a családokat is színes programmal várjuk. Lesznek hagyományos bemutatók, kézműves-foglalkozások, interaktív történelmi játékok. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a 19. századi mindennapi életbe” – tájékoztattak a szervezők.
A történelmi főzőverseny ötlete Jókai Mór művén alapszik, arról írt egy művében, hogyan lett 1849 áprilisában a komáromi erőd parancsnoka Guyon Richárd vezérőrnagy. „Úgy növelte az erőd védőinek harci kedvét, hogy míg az ellenség tüzérsége ostromolta a várat, ő megvendégelte a komáromiakat az erődben. Ennek a nem mindennapi tettnek szeretnénk emléket állítani” – közölték a Komáromi ostromlakoma szervezői.
TASR