A közelgő húsvét alkalmából Jézus szenvedéstörténetét és feltámadását bemutató, 15 bélyegből álló ívet bocsátott forgalomba pénteken a Magyar Posta Zrt. Budapesten.
A bélyegív Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművésznek a fertődi Szent Kereszt-templomban található Keresztút című festménye alapján készült.
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspök Konferencia (MKPK) elnöke a bélyegkibocsátáson hangsúlyozta: „a bélyeg olyan, mint egy köztéri szobor, amely azt jelenti, hogy egy egész közösség, egy társadalom a megbecsülését nyilvánítja azok iránt, akiket a bélyegek ábrázolnak és azok iránt az értékek iránt, amelyeket a bélyegek megjelenítenek”.
Hozzátette: a húsvétot nem lehet méltóbban megünnepelni, mint gondolatban végigjárni Krisztus keresztútját a feltámadásig.
Megköszönve a Magyar Posta munkáját Erdő Péter felidézte: a hosszú, évtizedes együttműködésnek köszönhetően az elmúlt években rendre jelentek meg olyan bélyegek, amelyek az egyházi élet nagy eseményeiről, évfordulóiról vagy nagy személyiségeiről emlékeztek meg.
Szarka Zsolt a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy az első Udvardi Erzsébet által készített bélyeg 2002 karácsonyán jelent meg, azóta több mint 10 millió példányban értekesítették a művész alkotásai alapján született ünnepi bélyegeket, amelyeken a fénynek, az aranynak és az ezüstnek a művészre jellemző egyedi megjelenítése látható.
A most kibocsátott kiadvány címoldalát egy aranyfóliával díszített, kereszt formájú kivágás teszi különlegessé. A borítón Pilinszky János Harmadnapon című versének részlete, a belső oldalán pedig bibliai idézetek olvashatók.
Szarka Zsolt azt is elmondta, hogy a bélyegív mellett a Magyar Posta húsvét alkalmából forgalomba bocsát egy 115 forint névértékű, általános forgalmi bélyeget is, amelyen Udvardi Erzsébet Felismerés című munkája látható.
Az újdonság megvásárolható a nagyobb postákon, a Filapostán, valamint megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából.
MTI