Az egykori jégkorongozó, majd viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila manapság másként korongozik: kerámiáival mutatkozik be szerte az országban.
Ma is eljár a jégkorongmeccsekre, s ha nincsenek a bankrablások, ma valószínűleg hokiedző lenne és gyerekekkel foglalkozna. Ambrus Attila, a viszkis a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában mesélt új életéről, a kerámiáról, s arról, mi mindenen segítette át az élsport. Tréner már nem lesz, mert nincs rá morális alapja, keramikusként viszont boldog és kerek az élete.
„Eléggé maximalista voltam sportolóként is: amikor nekem reggel 9-kor edzésem volt, lehet, hogy előtte 8-kor a bankot kiraboltam, de a tréningen pontosan ott voltam. Sajnos maradandót nem tudtam alkotni, nem voltam kiemelkedő, mások is mondták, én is önkritikusan helyeztem el magam a közegben. Amikor Újpestre kerültem, két stabil válogatott kapus volt előttem, úgyhogy bérelt helyem volt a kispadon. Ha az én időmben a hoki már ennyire profi és nem csábulok el rossz irányba, valószínűleg edzői képesítést szereztem volna és ma gyerekekkel foglalkoznék. Nekem a jégkorong volt a mindenem, bár nem voltam igazán tehetséges – de a trénerek jó része nem a legjobb játékosokból lesz ” – mondta el a műsorban a viszkis rablóként elhíresült jégkorongozó.
„Hogy miért nem leszek már soha edző? Mert nincs erkölcsi alapom gyerekekkel foglalkozni. Ez egy kis ország, én örökre bekerültem egy skatulyába, amiből piszok nehéz kikerülni. Lehet, hogy a világ legjobb keramikusa leszek egyszer, de a stigma akkor is ott lesz rajtam. Sajnálom, de ez az életem része, kezelnem kell, de nem biztos, hogy egy szülő örömmel venné, ha a gyerekét egy volt zsivány tanítaná. És remélem, ez nem egy banánköztársaság, a konzekvenciákat le kell vonni, viselni kell a következményeket, a múltamat. Az élőéletem miatt az marad számomra, hogy egyszer talán tudom támogatni a jégkorongot anyagilag, erre bármikor készen állnék” – jelezte Ambrus Attila.
Hozzátette: „Megmaradt a kapcsolatom egykori játékostársaimmal: korábbi csapatom, az Újpest mostani másodedzője, Baróti Zsolt rendszeresen látogatott, végigkísérte a pályámat. Egy volt erdélyi csapattársamnak köszönhetem, hogy van hol laknom és van műhelyem. A sport nagyon fontos volt számomra, a börtönben is tartást, akaraterőt adott. Fegyelmet, rendet tanultam, sarkos gondolkodást a csibészségekben is – alázat és tisztelet nélkül nincs siker.”
„Kapusként a jégen a klasszikusoktól, Ladányitól, a Palkovics-Ocskay duótól féltem leginkább, tőlük hatszázas lett a pulzusom, volt, hogy egy perc alatt kétszer betaláltak, én meg berágtam és leborítottam a kaput – nagyon tiszteltem őket. Járok ma is hokimeccsekre, bár volt, hogy kellemetlen dolgokat írtak rólam ezért, mintha nem ültem volna le a büntetésemet. Azóta a magyar és az erdélyi jégkorong sokkal dinamikusabb lett, köszönhetően a külföldi szakemberek érkezésének. Jó irányba halad a honi hoki. És az UTE? Szegények szenvednek, mert komoly anyagi problémáik vannak, ez nagyon költséges sportág” – mondta Ambrus.
„Ma már a kerámia az életem, ebből próbálok megélni, ez tölti ki minden napomat. Hogy jól élek-e belőle? Ahhoz képest, hogy régen zsákban számoltam a lóvét, természetesen nem, viszont nyugodtan alszom, s ez a legfontosabb. A kerámia egy véletlen szerencse útján jött: a börtönben öt év után szólt akkori nevelőm, hogy szakkör indul, elvégeztem egy hároméves OKJ-iskolát és ott ragadtam. Más lehetőségem akkor nem volt: ha szövőtanfolyam indul, akkor most valószínűleg szőnyegeket árulnék. A kerámia szenvedéllyé vált, sok mindent készítek, csak lovasszobrot nem. Az új szakmám teljes megismeréséhez kell 20-30 év, én már a hetedik éve csinálom, még vagy húszat akarok kerámiázni. Boldog vagyok és az életem kerek” – fogalmazott a tízéves börtönbüntetése óta másként korongozó Ambrus Attila.
Forrás: digisport.hu
SOKSZINUVIDEK.HU
