Régi fóliánsokat, leporolt művészettörténeti tanulmányokat forgatva régi komáromi kézművesek nevére, s olykor a városban működött névtelen mester egyetlen fennmaradt díszes alkotásának az említésére bukkanhatunk. Érdekességként említem meg, hogy nem egy közülük a köztiszteletben álló Jókay família, tehát a neves író őse volt.
Hála a téma nagy kutatójának, dr.Szádecky Lajosnak, rengeteg adat és utalás maradt ránk elsősorban a komáromi ötvösökről, akik még 1529-ben alapítottak céhet, amelyben négy város, Komárom, Esztergom, Győr és Érsekújvár mesterei tömörültek. Más források azonban későbbre, 1603-ra
teszik ezen ötvöscéh megalakulásának a dátumát. Bárhogy is volt, I. Lipót 1681-ben megerősítette a cég artikulusait, azaz szabályzatát, amely latin bevezetővel, német és magyar nyelven íródott. Hely szűkében tekintsünk el az egyébként érdekes és tanulságos céhszabályzat ismertetésétől, aki többet is meg szeretne tudni róla, úgyis rábukkan a szakirodalomban. Annyit azonban feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy 1603 és 1867 között (ekkor szüntették meg a céhrendszert) több mint 40 ötvöst jegyeztek fel Komáromban. 1603-ban Szentjóbi Szent Jóbi György mester állt a céh élén, s őt Debreczeny János követte e tisztségében. Ez idő tájt működött a városban Ermann János, aki elkészítette a város nagy ezüstpecsétjét, amelyen az „Iohnes Erman/Facit/Anno 1604” felirat árulkodik készítőjéről. Jókay Mihály, az író őse, aki 1610 és 1690 között működött, 1668- ban szerzett nemességet, miután a Kajtor utcában házat vett. Sajnos fennmaradt munkájáról nem tudunk. Jókay Sámuel 1675 körül született és 1697-ben szerzett szabadulólevelet Pozsonyban. Mesterségét elég hamar feladta, munkája nem maradt fent. Kelecsényi Mihály 1774 körül működött és egy kehely, egy kenyérosztó tányér maradt tőle ránk 1778-ból a csépi református templomban. Gloger Károly 1824 körül működött és egy hengeres testű fedeles doboza és egy fogadalmi tárgya az érsekújvári ferencesekhez került. Szentjóbi György mester a 17. század második felében élt. Egy hatkaréjos talpú, áttört kosarú kehely és egy 1666-ban készült kenyérosztó tányér a bicskei és egy további kenyérosztó tányér a komáromi, egy domborított virágos kehely a szőnyi, egy hólyagos keresztelőkancsó tállal a győri, egy 1690-ből származó domborított virágos kehely a ráckevei és egy kisebb serleg a dadi református templomba került. Üveges Ede a 19. század első felében működött. Egy nyakláncát a budapesti Iparművészeti Múzeumban, egy övcsatját a Nemzeti Múzeumban őrzik és egy merőkanala a Duna Menti Múzeum gyűjteményében található. Elődje lehetett Üveges Márton, akinek egy kelyhét a sárbogárdi, egy bordás testű kannáját pedig a kömlődi református templomban őrzik, míg egy csatja a Nemzeti Múzeumban található. Még nagyon sok nevet és évszámot sorolhatnák fel, de ezzel csak fárasztanám az olvasót. Pusztán azt említeném még meg, hogy sokuknak a neve sem maradt fent, csupán egy-egy ránk maradt ötvösremekbe beütött mesterjegy alapján tudunk létezésükről. Azoknak, akik a fentiek elolvasása után kedvet kaptak volna a további és részletesebb kutakodáshoz ebben a szép témában, figyelmükbe ajánlom Kőszeghy Elemér A magyarországi ötvösjegyek című munkáját.
(németh)
DUNATÁJ HETILAP
