Azon a zimankós februári napon fagytól kipirult arcú komáromi atyafiak – mindahányan jómódú gabona- és fakereskedők, valamint hajótulajdonosok – zajongtak a Szombathy utcai kis vármegyeháza eléggé szűkös termében. S miközben a hatalmas kályhákban vígan pattogtak a fahasábok, a jóféle báránybőr bundák hamarosan a fogasokra kerültek. Első látásra azt hihetné az ember, hogy a napóleoni háborúkból érkező hírek, az ismét közelgő veszedelem elhárításának hogyanja, mikéntje, netalán a Ferenc császár tervezett komáromi látogatásáról kiszivárogtatott híresztelések hozták lázba a város színe-javát, ám nem így van. Ez hamarosan kiderült, amikor a vaskos tölgyfaasztalnál főhelyen ülő Csepy Zsigmond ügyvéd felemelkedett és jobb karját magasba emelve csendre intette a tisztes társaságot, majd a Csokonai barátjának hírében álló fiskális kurtára fogott beszédében előadta javaslatát. Vajon miről?
A Tudományos Gyűjtemény című időszaki lap a következő rövid híradásban számolt be a történtekről: „1807. Febr. 9-dikén kezdődött a’ Cs. Kir. Priv. Assecurans Társaság, Komáromnak egy valóságos éke. Szerzője és Előmozdítója Vár Bogyai Csepy Zsigmond Úr, több Ts. Ns. Vármegyék’ Tábla Bírája, ő maga viselvén a’ Directorságot legelőször 3 esztendeig. Fundusa 200,000 for. V. Cz. Tárgya, minden hajózható vizeken, főképen a’ Dunán, a’ Hajó-kereskedést előmozdítani. Cs. Királyi nevezet alatt privilegiáltatott a’ Felségtől 1808-ban Novemb. 29-dikén. Pecsétje kétfejű Sas, ezzel a’ körűl-írással: Császári Kir. Privil. Komár. Assecur. Társ. Pecsétje.” Mivel a meglehetősen archaikusan írt, illetve megfogalmazott szövegből nem egyszerű kihámozni a lényeget, az egyetlen egy mondatba sűrítve annyit tesz, hogy kettőszázhét évvel ezelőtt Komáromban alakult meg Magyarország első biztosító társasága. A hajó- illetve rakománybiztosítás akkoriban már bevett gyakorlat volt a tengerek uralta Angliában, s ez adta a komáromiaknak is az ötletet, mondván – nemcsak a tengerek és óceánok jelentenek nagy veszélyt és kockázatot a hajózás számára, de a Duna és Magyarország nagyobb folyói is. Erről az akkori hajósgazdák tudtak volna regénybe illő eseteket, történeteket mesélni. S amint az az idézett korabeli beszámolóból is kiderül, a biztosításra és adómentességre még csak szavunk, kifejezésünk sem volt, annak kiötlése még a nyelvújítókra várt („Rév-komáromi Hajózást Bátorságosító Társulat”). Feljegyezték (Fényes Elek: Komárom vármegye, 1848), hogy a 19. század elején Komáromban nem kevesebb, mint 416 gabonakereskedőt tartottak számon, s ha figyelembe vesszük, hogy sokuknak olykor 22-25 tölgyfahajója is volt, akkor némi fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy a vízi szállítmányozók mekkora forgalmat is bonyolíthattak le, s amint azt ugyancsak az első magyar statisztikus-szerző adatai is bizonyítják, nem minden kockázat nélkül. Tehát a józan ész diktálta ötlet volt egy
biztosító társaság létrehozása által mérsékelni, illetve megtéríteni a lehetséges veszteségeket. S amint az a bevezetőből is kiderült, Csepy Zsigmond volt a kezdeményező, akit az alakuló ülésen tüstént meg is választottak a rákövetkező három esztendőre igazgatóvá. A már idézett Fényes Elek a biztosító társaságról szóló meglehetősen részletes leírásában többek között beszámol arról is, hogy megalakulásakor a társaságnak 200 ezer forintnyi alaptőkéje jött össze, mégpedig 400 darab, egyenként 500 forint névértékű részvény kibocsátásából. A császár által szentesített engedély a Dunára, Tiszára, Drávára, Szávára és a Kulpa folyóra, továbbá a Ferenc- és a Bega csatornára szólt. A későbbiekben a társaság alaptőkéjét az abból befolyó éves kamattal, illetve a biztosított hajók éves biztosítási díjával növelték. A kártérítés egy különleges egyeztető bíróság hatáskörébe tartozott, amelyben képviselve volt a megyei és városi bíróság, a társaság központi igazgatósága, továbbá két ülnök
a részvényesek soraiból. A társaság első alapszabályzata 22 pontban rögzítette a társaság és a biztosítottak jogait és kötelességeit. Feljegyezték az első káresetet is. Még a megalakulás évében, július 28-án Mohácsnál elsüllyedt Molnár András sóval terhelt tölgyfahajója. A továbbiakban vessünk egy rövid pillantást a részvényesek névsorára. Az első név, amelyen megakad a szemünk, gróf Széchenyi Istváné, aki akkoriban Angliában már szerzett némi tapasztalatokat a biztosítás terén. Gróf Teleki Sámuel neve is ott szerepel a részvényesek között, majd lejjebb Vajda Pál kereskedő nevét olvashatjuk az alapítók között. Nem ő lett híres, hanem lánya, Julianna, aki Csokonai Lillájaként vonult be az irodalomtörténetbe. S végezetül még egy név, történetesen Beliczay Benjáminé, a zeneszerző Beliczay Gyula édesapjáé, akinek az egyik részvényét a Duna Menti Múzeum gyűjteményében őrzik. Az első magyarországi hajóbiztosító negyvenhét éves fennállása sajnos nem volt sikertörténet, mivel minden tekintetben addig kitaposatlan úton járt. Az első megrázkódtatás mindjárt 1811-ben érte, pedig akkor már több mint kétmillió forintra rúgott részvényeinek az értéke. Az alaptőkéje ugyanis pengőforintról ugyanannyi, de már jóval kevesebb értékű váltóforintra devalválódott. Később kereskedelmi pangás következett be, miközben az országban a külföldi biztosító társaságok is kezdtek tért hódítani, majd az 1848/49- es forradalom és szabadságharc betetézte a végromlás folyamatát. Legnagyobb vetélytársuk a Triesztben megalakult Generali és Adriatica társaság voltak, amelyek Komáromot számottevő díjcsökkentésre kényszerítették. S mivel a szabadságharc bukása után a teljesen tönkrement Komáromból a gabonakereskedelem súlypontja a szomszédos Győrbe tevődött át, ott alakult meg a Győri Kölcsönös Hajóbiztosító Társaság, s így a komáromi 1854-ben megszűnt.
NÉMETH ISTVÁN
(A szerző felvételei)
DUNATÁJ HETILAP
