HAZA BELFÖLD Saját államfőjelöltet indít az MKP

Saját államfőjelöltet indít az MKP

806
hirdetés

Magyar elnökjelöltet indít a jövő tavaszi szlovákiai államfőválasztáson a Magyar Közösség Pártja (MKP) – közölte az MTI-vel a felvidéki magyar párt sajtóosztálya kedden.

    Az MKP jelöltjének a személyéről december 14-én döntenek a párt országos tanácsának ülésén.
    „A magyar elnökjelölt személye jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy gyengítsük a Robert Fico által épített nemzetállami kereteket, és igazoljuk, hogy Szlovákiának egyenlő állampolgárai vagyunk, akik szabadon kívánnak élni az alkotmány adta lehetőségeikkel” – mondta az MTI-nek Berényi József, a felvidéki magyar párt elnöke.
    Az MKP vezetése már korábban jelezte azt a szándékát, hogy saját államfőjelöltet indít a 2014-es választáson. E szándékukat – a párt sajtóosztályának közleménye szerint – a megyei választások eredményei is igazolták, mert a voksoláson jó eredményekkel szerepelt a felvidéki magyar párt.
    A sorrendben már negyedik szlovák államfőválasztás időpontja egyelőre nem ismert. Annyit tudni, hogy a voksolás időpontját legkésőbb 60 nappal a jelenlegi államfő hivatali idejének a lejárta előttre kell kihirdetni. Ivan Gasparovic államfő mandátuma 2014 júniusában jár le, így az államfőválasztás legkésőbbi lehetséges időpontja 2014. április 12.
    Mivel Ivan Gasparovic – akit korábban a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette baloldali Irány- Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatásával választottak meg – már a második megbízatási idejét tölti, a jövő évi államfőválasztáson már nem indulhat. A jövő évi államfőválasztáson eddig kilenc jelölt erősítette meg indulási szándékát, az ellenzéki pártok nem egyeztek meg közös jelölt indításában. A versenybe szállók sorában – jobboldali pártok által – önállóan indított, valamint kisebb koalíció által támogatott jelölt és néhány független induló szerepel, de egyikük támogatottsága sem kiemelkedő, az eddigi felmérések szerint egyikük sem tudna az államfőválasztás első fordulójában nyerni.
    A felmérések szerint az államfőválasztás legnagyobb esélyese Robert Fico. A jelenlegi kormányfő azonban eddig nem jelentette be indulási szándékát, a sajtó ezzel kapcsolatos kérdéseire mindezidáig kitérő választ adott a párt. Sajtóinformációk szerint a Smer elnökjelöltjének személye várhatóan decemberben a párt kongresszusán kerül bejelentésre.
    Megfigyelők szerint több érv is amellett szól, hogy Robert Fico indulni fog az elnökválasztáson. Ezek egyike az erős és széles körű támogatottságot maga mögött tudó ellenzéki jelölt hiánya, valamint az is, hogy bár a Smer már évek óta a legnagyobb támogatottságnak örvendő párt Szlovákiában, a Fico-kabinetnek a választásokig hátralévő két évben több olyan népszerűtlen intézkedést is végre kell majd hajtania, amelyek lakossági visszhangja várhatóan bizonytalanná teszi, hogy a pártnak 2016-ban is sikerül a 2012-es választásokhoz hasonló eredményt elérnie és kormányt alakítania.

hirdetés

MTI

hirdetés