HAZA HÍR-MIX Sikeres volt a kolozsnémai folklórfesztivál

Sikeres volt a kolozsnémai folklórfesztivál

1031
hirdetés

Obrázok1SSSÉvente megrendezik, ám megunni nem lehet. Sokáig megtűrt rendezvénynek számított a szociban, hiszen mindenki előtt világos volt, hogy a Csemadok rendezésében lebonyolódó járási dal és táncfesztivál egyben a felvidéki magyarság jelenlétét igazoló csendes tüntetés is. Néha úgy tűnt, amióta szabad a rendezvény, nincsenek tabuk, már egyesek számára nem is érdekes. Szalay Rozália mérnök, Kolozsnéma polgármestere és Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke ünnepi megnyitójában is éppen ezért hangsúlyozta, hogy a hagyományok köteleznek, s minden felvidéki magyarnak kötelessége, hogy utódainak átadja ősei hagyatékát. A dal és tánc ünnepén ott voltak az MKP megyei képviselői, sőt megjelent dr. Marek Anton, Komárom polgármestere is. Jó ötlet volt az MKP sátra, ahol az érdeklődők a párt járási elnökétől is érdeklődhettek az elkövetkező választásokra való felkészülésről is.
Kép: -csuszi-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés

Obrázok1SSSSAAA Obrázok1SDSSDS

hirdetés