A véradás nemes cselekedet, mely életeket menthet. A levett vér nagyon fontos a gyógyítási eljárások során, legyen szó műtétekről, daganatos betegségek kezeléséről, szervátültetésekről, balesetekről, vagy egyéb gyógykezelési eljárásokról. A vér adományozása segíthet azokon az embereken, akik komoly betegséggel küzdenek, vagy súlyos sérüléseket szenvedtek. Mindezt tudatosítják az önkéntes véradók, akik múlt szombaton is szép számban megjelentek a Komáromi Kórházban.
A kórház hematológiai-transzfúziós osztályán ezúttal is véradásra került sor, melyre huszonkét önkéntes érkezett, hogy segítsen a betegek életének megmentésében, egészségének helyreállításában. Egy adagnyi levett vér több összetevőre osztható, melyek három beteg gyógyulását is segíthetik. A véradás folyamata biztonságos és egyszerű, a levett vért minden esetben alaposan kivizsgálják felhasználás előtt, hogy nem terjeszt-e fertőző betegséget, azért, hogy az adományozott vér biztonságos legyen a rászoruló számára.
Ladislav Straka 20 évvel ezelőtt adott először vért és ez alkalommal pontosan huszadszor tette ezt. Indokai egyszerűek. Az egész családja az egészségügyben dolgozik, a felesége a kórház belgyógyászati osztályán, édesanyja pedig körzeti orvos mellett egészségügyi nővérként.
A Károly házaspár is a véradás mellett döntött. „Én már 29. alkalommal adok vért, a feleségem pedig ma harmadik alkalommal“ – árulta el a férj. Akkor határoztam el magam a véradás mellett, amikor a barátnőm egy komplikált műtétre szorult. A véradásra az ösztönöz bennünket, hogy segítsünk a betegeken“ – tette hozzá a felesége. A szombati véradáson első alkalommal adományozott vért Nagy János és Jeriga Krisztián, mindketten a Komáromi Kórházban ápolt beteg gyógyulását jöttek segíteni. Ugyancsak ez a cél vezérelte még további öt társukat, köztük a beteg lányait, Zsanettet és Mónikát.
Érdekes történetet osztott meg Lukács Roland, aki Ausztriában dolgozik, de valahányszor hazajön és a kórház véradást szervez, szívesen eljön. Pásztor Márk Dávid számára, aki először érkezett vért adni, az édesapja szolgált példaként. ,,Sajnos édesapámnál komoly betegséget állapítottak meg, ezért már nem adhat vért, de valahányszor Komáromba jövök, örömmel segítek. Édesanyám egészségügyi nővér, édesapám pedig egészségügyis a hadseregnél“ – árulta el.
Zuzana egy ismerőse számára jött vért adni, lányának barátjával, Adriánnal együtt. Adrián 18 éves korától rendszeres véradó, s ez alkalommal már tizedszer adott vért a beteg számára. Janka rendszeresen segít az osztályon, ahol mindig nagyon kellemesen érzi magát, ő már 13. alkalommal van itt.
Minden egészségügyi dolgozó örömmel fogadta, hogy a szombati véradók között megjelent a kórház volt igazgatóhelyettese, MUDr. Rudolf Pelikán is, aki magától értetődőnek tartja a véradást. Boris, aki rendszerint két bájos kislányával érkezik, korábban Pozsonyban lakott, ahol ugyancsak rendszeres véradónak számított, s amióta Komáromban él, itt folytatja ezt a nemes tevékenységet.
„Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden egyes véradónknak, ugyanakkor a kollégáimnak is, akik a szombati pihenés helyett vállalták, hogy segítsenek. Rendkívül nagyra becsülök minden véradót, akik rendszeresen segítenek nekünk, ahogy azokat is, akik csak egyszer adtak vért. Nélkülük a mi munkánk nem lehetne sikeres. Köszönjük, hogy mindig számíthatunk rájuk“ – mondta a Komáromi Kórház hematológiai-transzfúziós osztályának főorvosa, MUDr. Radi Enikő.
agel, (N.Zs.)