Az ellenzéki nézeteit az előző rendszerben is nyíltan vállaló, egykori legendás hírű felvidéki gimnáziumi pedagógus és kultúrmunkás Gáspár Tibor sokrétű, példás tevékenységét december 20-tól emléktábla és ereklyékkel teli vitrin is felidézi a komáromi gimnázium 2. emeletén, az átépítés miatt lebontott, „sokat látott és hallott“ kabinja helyén.
Kustyán Ilona nyugalmazott gimnáziumi igazgató-helyettes kezdeményezte az emléktábla elhelyezését a 2011-ben 83 évesen elhunyt „Gazsi Tanár Úr” tiszteletére. Olláry Viktor mérnök támogatásának köszönhetően pedig a jövőre esedékes 95. születésnapja közeledtével valóra vált a sokak által pártolt terv: Gáspár Tibor fotóját, valamint két jelenlegi gimnáziumi tanár, Spátay Adriana és Szabó Gábor jóvoltából a vele kapcsolatos fotókat, okleveleket, kitüntetéseket, emléktárgyakat tartalmazó vitrin is létesült az emléktáblánál.
A keddi avatóünnepségen Andruskó Imre gimnáziumigazgatón kívül Kustyán Ilona és Keszegh Béla, Komárom polgármestere is a szeretet, tisztelet és hála szavaival emlékezett a példás életutat bejárt, jeles személyiségre. Gáspár tanár úr „intézmény volt az intézményben“, amit egykor „a kerékpárjához támasztott iskolának“ is neveztek, ekképp utalva a tőle elválaszthatatlan járművére és a lelki erőt sugárzó, karizmatikus egyéniségére. A szívmelengető eseményen hozzám hasonlóan, több régi tanítványa is részt vett, s a rövid kultúrműsorban Gáspár Tibor egyik kedvenc versét, Radnóti Miklós Nem tudhatom… című verse sorait Bajcsi Boglárka tolmácsolta, a diáktársa, Hevesi Dániel, a Pusztaszer gimis zenekar tagja pedig a gitárjátékával emelte a rendezvény nívóját.
Ahogy elhangzott: évtizedeken át sokan csodáltuk a magyar nyelvet és irodalmat, valamint történelmet rendhagyó módon, tiltott magyarországi könyvekből is bátran tanító Tanár Urat az általa végzett pedagógiai-léleképítő munkásságáért. Tudatosítva: ez a két tantárgy a kisebbségben élő nemzetrész megmaradásának alapjait jelenti.
A valós ismeretek átadásán túl magyarságtudatra és mindenkori helytállásra is nevelte diákjait.
A tanítás után pedig rendezőként akár estig is szívesen foglalkozott a hazai magyar színpadi mozgalomban fogalommá vált gimnáziumi irodalmi színpad tagjaival, továbbá a vers- és prózamondókkal. Arra sem sajnálta az idejét, hogy a kevésbé jó képességű diákoknak – ismereteik gyarapítása érdekében – ingyenes pótórákat tartson a nyelvi kabinjában.
Feledhetetlenek a március 15-ei és október 6-ai rendhagyó tanítási órái, s örökre eszünkbe-szívünkbe vésődtek az 1989-es bársonyos forradalom nagyszerű retorikai képességekkel rendelkező szónokának bátorító szavai. Később nyugdíjasként is számos nemzeti ünnepségen osztotta meg magvas gondolatait a jelenlevőkkel. Újságírói pályám kezdetén Babits Mihály „Vétkesek közt cinkos, aki néma” szavaival hívta fel figyelmemet a tollforgatók felelősségére, és későbbi találkozásaink alkalmával gyakran vitattuk meg az anyagi és egyéb gondokkal küszködő felvidéki magyar média áldatlan helyzetét. A Magyar Közösség Pártja (MKP) parlamenti képviselői által adományozott Pro Probitate – Helytállásért-díj átvételekor magyar képviselőinknek azt kívánta, hogy emeljék fel a közösséget az asszimilációból a megmaradás magasságára, azaz „teljesüljön Kölcsey álma: a bőség és a víg esztendő”.
Amikor kezdeményezésemre, a halála 5. évfordulóján több hajdani diákja, kollégája és további tisztelője virágokkal érkezett a komáromi református temetőbe, hogy közösen rójuk le tiszteletünket az emléke előtt, az azóta már szintén elhunyt Keszegh István, volt gimnáziumi igazgató elárulta: mindig Gáspár Tibor volt az az ember és tanár, akire állandóan felnézett, miközben nagyon szerette őt.
„Nagyon jól tudta azt, hogy miként kell bánni a diákokkal, és hogyan kell megszerettetni velünk a történelmet és a magyar nyelvet. Oly módon adta át az ismereteit, hogy az általa tanított tantárgyakat nem lehetett nem tudni. Élveztük az óráit, és mindig olyan egyéniségnek tartottuk őt, akire fel lehet nézni: a tanárok tanára volt.
A szocializmus éveiben szinte természetesnek tartotta, hogy aki nem akart az akkori elvárásoknak megfelelni, annak számolnia kellett a következményekkel. A politikai hitvallása miatt folyamatos rendőri zaklatásnak kitett “Gazsi Tanár Úrnak” az iskola volt az otthona. Később kollégaként is mindig nagyon pozitívan viszonyult hozzám, és ha helyi Csemadok-elnökként felkértem őt valamire, szívesen besegített a különféle műsorok összeállításába, a magyarságtudat-erősítő rendezvények megszervezésébe…“ – fogalmazott, s az emléktábla avatóünnepségén is hasonló gondolatok hangzottak el.
Míg a síremlékén a Kustyán Ilona által választott Ady Endre-sorok olvashatók: “Én magyar daccal ébren voltam akkor, amikor mindenki aludt“, a 70 x 40 cm nagyságú emléktábláján ez olvasható: „Emlékül a Gimnázium magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanárának áldozatos pedagógiai munkásságáért, több évtizedes tehetséggondozásáért, a felvidéki magyarság melletti bátor kiállásáért. GÁSPÁR TIBOR 1928 – 2011, Kulcsod szülötte, Pápa és Pozsony diákja, 48 évig a komáromi magyar gimnázium tanára. Állíttatták 2022-ben a Gimnázium egykori hálás diákjai, tantestülete és igazgatósága“.
Gáspár Tibor 1928. április 25-én született Kulcsodon. Mindig nagy-nagy szeretettel beszélt a családi fészekről. Édesapja református lelkész volt, akitől a könyvek szeretetét örökölte, édesanyja pedig háztartásbeli volt, és nagyon szépen zongorázott, tőle pedig a művészetek, így a színház szeretetét is örökölte. Életének másik fontos állomása Pápa volt, amely református kollégiumában dédapjához, nagyapjához és édesapjához hasonlóan 1939-től 1948-ig tanult. Büszkén emlegette, hogy dédapja Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak volt a diáktársa. Majd a hontalanság éveiben hazajött, s a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészkarán magyar nyelv-történelem szakon végzett, azt követően 1955-ben lett az akkor még 11 éves középiskolaként működő Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára. 46 évig, azaz 2001-ben vonult nyugdíjba, óraadó tanárként még két évig tevékenykedett az iskolában. Ez idő alatt közel 5 ezer diákja volt. A prágai tavasz időszakában a Szlovák Kulturális Minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője volt. E rövid kitérőtől eltekintve a komáromi gimnázium volt egyetlen munkahelye. 1959-ben újraindította az irodalmi színpadot, amelyben közel 30 év alatt 1500 diákja szerepelt. 64 tanítványa, köztük Kaszás Attila ért el kiemelkedő eredményeket, azaz 1-3. helyet az országos szavalóversenyeken. 62 összeállítás, lírai oratórium és diákjáték fűződik a nevéhez. A gimnázium irodalmi színpadának rendezőjeként, műsorainak összeállítójaként a Jókai Napok keretében e mozgalom elindítóinak egyike volt. A rendszerváltás időszakában elsők között fogott hozzá a felvidéki magyar közösség civil szervezeteinek létrehozásához. Nyugdíjasként is aktív szerepet vállalt: ízes, szép magyar nyelven előadásokat tartott, ünnepi évfordulók rendezvényeinek legkiválóbb szónoka volt, irodalmi-történelmi témájú írásai rendszeresen megjelentek honi lapjainkban.
Egész pedagógus nemzedékeknek szolgált például pályaválasztásuk során, akik előtt mintaként állt egy követhető tanítói modell, melynek vonásai a komoly és igényes szellemi munka, a meggyőződés – a hit melletti kiállás – szóval és tettel. Komárom város önkormányzata Pro Urbe-díjjal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Czabán Samu-díjjal jutalmazta őt. A Magyar Közösség Pártja (MKP) parlamenti képviselői frakciója Pro Probitate – Helytállásért-díjat adományozott neki. 2004-ben a szlovák oktatási minisztérium is felfigyelt tevékenységére, s megkapta a pedagógusoknak a tárca által adható legmagasabb elismerést, a Nagy Szent Gorazd-díjat. Az 1956-os bátor cselekedeteiért 2011-ben posztumusz Tóth Ilona-díjban részesítették őt. Egyik kedves diákja a következőképpen fogalmazta meg tanítási módszerét: nem számon kért, hanem mindig adott: emberséget, magyarságunk megélését, tisztességet.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
