Június 29-én Komáromban a Csillag erőd adott otthont a Magyar Családok és Magyar Termékek napjának. Az országos esemény arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy a hipermarketek kínálata helyett inkább a hazai termelők portékáit válasszák. Ezáltal a hazai nagyobb megbecsülésre tehetnek szert, illetve megélhetést biztosítanak a termelőknek.
Az ingyenes családi program során középkori helyszínné változott át a Csillag erőd, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhettek az ősi kovácsmesterség titkaiba, emellett láthattak íjász- és lovas bemutatót is. A legkisebbek energiáit az arcfestés és az ugrálóvár kötötte le, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők.
A szervezők meghirdettek egy főzőversenyt is, a „Legjobb íz“ elnyeréséért. A kondérokban rotyogó étkekbe bárki belekóstolhatott. A színes programok mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a Csillag erődbe kilátogatókban tudatosodjon: sokkal jobb, ha a multik ismeretlen eredetű termékei helyett inkább magyart vásárolnak. Ezzel nem csupán hazánk gazdaságát erősítik, de megélhetést is biztosítanak több ezer magyar családnak is.
komarom.hu
fotók: dunataj.sk