Érdekes időutazás valósult meg június 17-én, az 57. Jókai Napok kiegészítő rendezvényeként, stílusosan a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Kiss Péntek József-kamaratermében. A Múzeumi Szalon vendégszékében Varga Anna, az intézmény előző igazgatója, a Jókai Napok hajdani háziasszonya foglalt helyet, akivel Miklósi Péter publicista beszélgetett a fesztivál történetéről és az egykori előadások által tolmácsolt üzenetekről. Sajnálatos, hogy a versenyzők távol maradtak, mert sok érdekességet hallhattak volna…
Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának újdonsült MúzeumCafé-díjas igazgatója üdvözölte a jelenlevőket, s az „Egressy“ illetékeseinek megköszönte, hogy lehetővé tették a múzeumukban archiválandó beszélgetés filmfelvételét. Hangsúlyozta: „Varga Anna éveken át szíve-lelke volt a Jókai Napoknak, amiért ezúton is köszönet illeti őt“. A rendezvény végén virágcsokorral és könyvcsomaggal is kifejezte a háláját. Miklósi Péter a „faggatóra“ elején leszögezte: lehetetlen bő egy órában összefoglalni 57 év történéseit, ezért inkább csak bepillantást nyújtanak a legfontosabb eseményekbe. „Aki legalább egyszer megfordult ezen a fesztiválon, az a sajátjának érezte azt“ – fogalmazott, majd az általa Laboda Annaként megismert egykori kiváló prózamondót visszazökkentette a XX. század 60-70-es éveinek sajátos hangulatába.
A kérdés-feleletek nyomán időutaztunk Anna gimis diákéveibe, amikor ő a tanítványai képességeit jól ismerő Gáspár Tibor magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint Kiss Mihály, a Petőfi Irodalmi Színpad rendezője hatására prózamondóként és az irodalmi színpad tagjaként is többedmagával együtt emlékezetes sikereket ért el. „Azok nagyon szép évek voltak. Ilyen tekintetben főleg az 1972-es év hagyott mély nyomot bennem, s mindez meghatározta a jövőbeli utamat“ – jelentette ki az egykori kultúrakedvelő diáklány, aki a vers- és prózamondó versenyek országos döntőjének, valamint a Jókai Napoknak is helyet adó Szakszervezetek Háza, vagyis az erkéllyel bíró „Szaki-ház“ kiváló adottságaira és az ottani szakmai értékelések hangulatára is jóleső nosztalgiáva gondolt vissza, mert akkoriban a versenyzők sokasága is belefolyt az értékelésekbe. Majd a diáktársa, Kiss Péntek József által rendezett irodalmi összeállítást idézte fel, amelynek a szoci éveiben megengedhetetlen hangneme miatt az ifjú rendezőt majdnem kicsapták a gimiből. Mivel azonban a csapat „Gazsi Tanár Úrral“ együtt határozottan kiállt mellette, maradhatott az iskolában. A kérdésre, hogy a mai versenyzőkben is megvan-e az efféle közlési és kitörési vágy, Anna igennel válaszolt. Hozzátette: a mai ifik azonban már más dolgok ellen lázadnak, mint az „átkos“ rendszerben élt elődeik.
Anna magyar-népművelés szakon Budapesten szerzett egyetemi diplomát. Természetes volt számára, hogy utána visszatérjen Komáromba, s a megszerzett tudását a Felvidéken kamatoztassa. Még akkor is, ha idehaza folyamatosan harcolni kellett a kommunista ideológia ellen, a kiállni a magyarságunkért, anyanyelvünkért, kultúránkért. Biztos abban, hogy a Jókai Napok által is formálódott a fesztiválozók gondolkodásmódja, magatartása. „A fesztivál egy szigetté vált az egyformán gondolkodók, egy célért harcolók számára, akiket a hazai magyarság fővárosának tartott Komárom levegője évről évre nem csak a megmérettetés miatt vonzott vissza a Jókai Napokra…“ Azt is megtudtuk: az 1964-ben először megrendezett Jókai Napokon még csak 6 csoport versenyzett, de két-három év alatt felvirágzott a fesztivál, s egyre nőtt a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok száma. A hőskorbeli rendezők közül többek között Holubek Lászlót, Vas Ottót, Újváry Lászlót, Gál Sándort, Pásztó Andrást, Lucza Sárát, a Gágyor- , a Szobi- és Izsák-házaspárt, Havasi Pétert, Mázik Istvánt… említette.
Kiemelte: akkoriban a fesztivál egy olyan szellemi műhelynek minősült, ahol a hazai irodalmárok, képzőművészek, zenészek is szívesen mutatták be az alkotásaikat, a résztvevők véleményét kikérve. A jelenleginél hosszabb ideig tartott Jókai Napokon a hazai rádiós riporterek és újságírók is nagy számban és szívesen időztek, felfedezve az ifjú tehetségeket. „A fesztivál hangulatát mindig annak a résztvevői alakítják. A jó hangulathoz, egymás megismeréséhez az is kell, hogy az előadások után a versenyzők ne széledjenek szét, ahelyett a fesztiválklubban beszélgessenek el egymással, véleményezzék egymás előadását…“ – hangzott el. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy manapság nem mindegyik iskolaigazgató engedi el a diákszínjátszókat a fesztivál egész idejére, pedig szerinte ez lenne kívánatos. Az viszont örvendetes, hogy ezt a jelentős fórumot „a diktatórikus politika sem tudta bedarálni“, izzottak a fajsúlyos üzenetekkel bíró előadások, amelyekre sokan vásároltak belépőjegyet. Zsúfolásig megtelt a nézőtér, s voltak olyan előadások, amelyeket a hatalmas érdeklődés miatt kétszer is be kellett mutatni.
Komáromban 1955-től rendezték meg a vers- és prózamondó versenyek országos döntőjét, amelyek résztvevőit a helyi családok szívesen szállásolták el, életre szóló barátságok is szövődtek. E rendezvény szilárd alapot biztosított az 1964-től a városban megtartott Jókai Napoknak. Anna szerint a két rendezvény oly´módon is erősítette egymást, hogy a vers- és prózamondók a szép magyar beszédükkel jó példát mutattak az e téren időnként hiányosságokkal rendelkező színjátszóknak, az utóbbiak pedig a közösségbe tartozás élményét nyújtották az előbbieknek. A sok előadás közül a hivatásos színészek bevonásával működütt zsűri a járási fordulókon választotta ki a döntőbe küldött legjobbakat. Anna kiemelte az 1993-ban megtartott 30. Jókai Napok színvonalát, amit már nem a Csemadok, hanem Pásztor István polgármester támogatásával, Komárom város költségvetéséből és jelentős szponzori adományokból rendeztek meg. Mindennek köszönhetően a kísérő programba neves hivatásos művészegyütteseket is meghívhattak. „Egy emberként, fáradhatatlanul dolgozott velem a stáb, beleadtunk a lelkünket, szeretetünket“ – mondta Anna.
Arra a kérdésre, hogy a mai fesztiválnak is megvan-e a korábbihoz hasonló mozgósító ereje és rangja, Anna diplomatikusan így felelt: „Napjainkban más hatások érik az embereket, a rendezők új kifejezési formákat keresnek, a versenyzők inkább a kamaratérben, a nézők közelségében játszanak. Nem szabad összehasonlítani a régi és a mai Jókai Napokat“ – szögezte le. A fesztiválnak azt a pótolhatatlan szerepét is kiemelte, hogy sok fiatal tehetséget indított el a művészpályán. Ennek ellenére a 90-es évek elejétől, az anyagi megszorításoknak is „köszönhetően“ ellaposodott a Jókai Színház profi és a Jókai Napok amatőr színjátszói közti együttműködés, amelyen már mindkét intézmény új igazgatója igyekszik javítani. Remélhetőleg e pozitívum után, legkésőbb a 60. fesztivál kapcsán ismét zsúfolt nézőtérről, továbbá a versenyző és a Jókai-szobrot közösen koszorúzó csoportok sokaságáról, valamint folyamatosan emelkedő nívóról számolhatunk be.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
