Vádat emelt a csacai (Čadca) járási ügyészség Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) májusban ittas vezetés miatt őrizetbe vett volt elnöke ellen – közölte szerdán a zsolnai kerületi ügyészség.
A szélsőséges kijelentéseiről, köztük magyarellenes kirohanásairól ismert politikust akár egy év letöltendő szabadságvesztés büntetésre is ítélheti az ügyben illetékes csacai járási bíróság, de enyhébb büntetést, pénzbírságot és járművezetéstől való eltiltást is kiszabhat.
Ján Slota ellen májusban indult eljárás ittas vezetés gyanúja miatt, miután Csacán egy közúti ellenőrzésnél nem volt hajlandó az alkoholszondába fújni, és a vérvizsgálatot is elutasította. A hatályos szlovák jogszabályok értelmében az ilyen elkövetőre úgy tekintenek, mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ezért pedig Szlovákiában szabadságvesztés büntetés is kiróható.
A szlovák politikus, akit őrizetbe vétele után néhány órával szabadlábra helyeztek, az esetről beszámoló szlovák hírportálnak azt mondta: úgy hiszi, tévedésről van szó, és azt gondolja, hogy nem ittas.
Az üggyel kapcsolatban a pozsonyi sajtó a napokban arról számolt be, hogy a Ján Slotát szabadlábra helyező két rendőrtisztet fegyelmi vétségben találták vétkesnek, és időleges bércsökkentésre büntették, amiatt, hogy a lépésről állítólag nem tájékoztatták megfelelő módon a feljebbvalóikat.
Az SNS volt elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét, akinek alkoholos befolyásoltság alatti incidenseiről az elmúlt évek során több alkalommal is beszámolt a szlovák média, alig néhány héttel az említett eset előtt zárta ki soraiból volt pártja, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.
MTI