Azt mondják, a felvidéki magyar pártok egyesítése korparancs, mert csak akkor juthatnak be a magyarok a parlamentbe, ha mindhárom párt szavazói ugyanarra a pártra szavaznak. Ez a matematika. Minden évben kevesebben vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy külön induljon a parlamenti választásokon a Magyar Koalíció Pártja, a vegyes tagságú Most-Híd és az alig mérhető támogatottságú Összefogás…
Emlékszem, volt már korparancs a pártok egyesítése. 1998-at írtunk, amikor megszavaztuk az Együttélés Politikai Mozgalom Országos Tanácsában a párt megszüntetését és a Magyar Koalíció Pártja létrehozását. Voltunk páran, akik nem szívesen tettük, pedig akkor még nem is sejtettük, hogy az új pártban a demokrácia és az Együttélés eszmeisége elvész majd, és azokat, akik továbbra is a felvidéki magyarság önrendelkezését, és a beneši dekrétumok eltörlését tartják szívügyüknek, kiszorítják a közéletből. Mindenképpen rossz ómennek tartottuk, hogy az egység érdekében éppen a legnagyobb tagbázissal rendelkező alulról építkező, demokratikus, magas politikai kultúrájú párt elnökének, Duray Miklósnak kellett félreállnia és a közös párt elnöke Bugár Béla lett. Duray megjárta a börtönt, a Kisebbségi Jogvédő Bizottság nevében fellépett a felvidéki magyarság érdekében, míg Bugár szlovák népviseletben fokossal a szlovák TV egyik szórakoztató műsorában lépett fel. Ő volt az a magyar, akit a szlovák és a felvidéki magyar média egyaránt támogatott. Meglepett, amikor az új pártban az alulról építkezés és demokrácia hiányát tapasztaltam. Megtörtént, hogy a járási konferencia megyei képviselő-jelöltekkel kapcsolatos határozatát figyelmen kívül hagyták. Nem volt helye más véleménynek, csak amit az elnök, illetve az elnökség megfogalmazott. Kritikának meg egyáltalán nem. Emlékszem, hogy Bugár még a mikrofont is kikapcsoltatta, amikor az Országos Tanács ülésén rámutattam a visszásságokra. De nem sokáig tűrték meg a belső ellenzéket. Az elégedetlenkedőket vagy kizárták a pártból, vagy ha ez nem sikerült, félreállították, lejáratták. Aztán jött a nagy lehetőség. Az MKP kormánytényezővé vált. Nagy árat fizettünk érte. A beneši dekrétumok megszüntetéséről és az autonómiáról le kellett mondanunk. Történt ez 4 évvel a Komáromi Nagygyűlés után, amikor a választott képviselők és polgármesterek kiálltak a felvidéki magyarság önrendelkezése mellett. Bugár kialakította a holdudvarát, a hozzálojális emberek és a volt Magyar Polgári Párt által támogatottak kerültek be a hatalom jól fizető köreibe. Az MPP a maga alig pár százalékos támogatottságával megszerezte a tisztségek jelentős részét. Itt jegyzem meg, hogy az alkotmány módosításakor kormánytényezőként sem értünk el jelentős változásokat. Továbbra sem lettünk államalkotók és jogaink sem bővültek, törvény sincs a kisebbségek alkotmányos jogállásáról. Így aztán néhány környezetvédelmi beruházásért, felügyelő bizottsági és egyéb tisztségért, kormány-alelnöki, államtitkári, miniszteri, járási hivatal vezetői székért, a Selye Egyetem létrehozásáért lemondtunk a felvidéki magyarság önrendelkezéséről és a beneši dekrétumok megszüntetéséről. A kárpótlási törvényekre sem lehetünk büszkék, hiszen csak szlovák állampolgár lehetet jogosult személy és csak természetes személyek vagyonát adták vissza. Valljuk be, az MKP kormánytagsága nem volt éppen sikertörténet. De a legnagyobb baj az, hogy leszoktatott bennünket a jogainkért való kiállásról, vártuk a szánkba repülő sült galambot. Elhittük, hogy majd a szlovák barátaink beterjesztik, elfogadják, jóváhagyják a szükséges törvényeket. Időbe telt, amíg rájöttünk, hogy hiába várunk, hiszen lehet, hogy éppen az ő tulajdonukban van már az elkobzott magyar vagyon. Amíg a választópolgár várta a jószerencsét, folyt a privatizálás, az állami, megyei, esetleg önkormányzati vagyon szétlopása. Akik közel voltak a tűzhöz, azok melegedtek. De még a sok sem volt elég némelyeknek. Az MKP-ból kivált politikusok egy része megalapította a Most- Híd vegyespártot. Szerintük mindegy, hogy a tanító milyen nyelven tanít, csak tanítson, mindegy, hogy az orvos milyen nyelven beszél, csak gyógyítson. Nekik nem a magyarság képviselete volt a cél, hanem a pénz. Idővel elkoptak alóluk a választók, most pedig visszakéredzkednek oda, ahonnan elmentek. Hitelüket vesztették, nevüket ragozzák a Gorilla ügyben, de ez őket nem zavarja. Be kell kerülniük a parlamentbe, mert csak pályáról lehet gólt rúgni. Politikai hatalom nélkül nem megy igazán az üzlet sem. Úgy tűnik, az üzlet nagyon fontos az Összefogás politikusainak is. A gyanútlan választópolgár a felvidéki magyarság összefogását elősegítendő aláírta, hogy támogatja azt. Eszébe sem jutott, hogy aláírását nem a felvidéki magyarság összefogására, hanem szétforgácsolására használják fel. Egy újabb magyar pártot hoztak létre. Nem tartom tisztességesnek a választók félrevezetését, de úgy látom, a cél szentesíti az eszközt. Ismét elérkeztünk hát a korparancshoz. A három párt egyesüléséhez. Ahhoz, hogy az Aliancia-Szövetség bekerüljön a parlamentbe, a választók több mint 5 százalékának rá kell szavaznia. A baj az, hogy nem tudjuk, miért szavazzunk rá? Mert magyar? Hiszen még nevében sem az. A baj az, hogy ez az új párt nem alulról építkező, nem demokratikus, hiszen a nép akaratát felülírhatja a grémium, a platformok pedig nem könnyítették meg egy párt működését sem. A baj az, hogy jelenleg ennek az új formációnak nem ismert a célja sem. Mert a parlamentbe jutás nem lehet cél, csak eszköz, lehetőség a felvidéki magyarság érdekeinek képviseletére. Mi legyen hát a cél? Ahhoz, hogy szülőföldünkön magyarként boldogulhassunk, bizony jelentős társadalmi változásokra lenne szükség. A teljesség igénye nélkül mutatok rá néhányra: – felvidéki magyarság önrendelkezése és különleges jogállású tartomány létrehozása az ET 1201-es ajánlása alapján, – a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogállásáról szóló törvény elfogadása, – beneši dekrétumok megszüntetése és igazságos jóvátétel a kárvallottaknak, – a magyarok által lakott területek gazdasági felzárkóztatása, új munkahelyek, környezetvédelmi beruházások létesítése, korszerű úthálózat kiépítése, – egészségügy, kultúra, oktatásügy támogatása, magyar nyelv államnyelvvé nyilvánítása, állampolgársági törvénymegváltoztatása…. A célokat azonban az új párt eddig nem fogalmazta meg. Azt mondják, cél a magyarság megmaradása. Az MKP-nak is ez volt a célja, mégis minden népszámlálásnál kevesebben vagyunk. Nyugtalanít, hogy elvárják a küldöttektől, hogy szavazzák meg az új párt létrejöttét, miközben azok nem tudják, hogy az Aliancia-Szövetség mire fog szolgálni. Arra, hogy néhány embernek kényelmes élete, jól fizetett állása legyen, vagy fel is fogja vállalni az egyre apadó felvidéki magyarság érdekeit. Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Mindannyian abban bízunk, hogy a holnapi nap majd jobb lesz a mai napnál, az új párt majd jobb lesz a réginél. Ehhez azonban megmaradásunkat szavatoló célok és hiteles emberek kellenének. A választópolgár már nem fog azért az Aliancia- Szövetségre szavazni, mert az az egyetlen magyar párt. Hiteles embereket szeretne látni a politikában, olyanokat, akik nem léptek ki az egyik pártból, hogy a másikban karriert fussanak be. Olyanokat, akik méltók a bizalmára, mert nem csak beszéltek, tettek is a közért. Nem a saját zsebüket tömték tele ilyen-olyan támogatásokkal, hanem mindnyájunk felemelkedéséért küzdöttek. Azt mondják, céltalan hajósnak nem kedvez a szél. Bizony, az új pártnak sem fog, ha még célokat sem képes kitűzni. Miért nem lehet azt kimondani, hogy a beneši dekrétumokra hivatkozva még 2013- ban is olyan irat alapján vették el Path község fürdőbeli földjeinek egy részét, amelyben sem a helyrajzi szám, sem a kataszteri terület nem volt helyesen feltüntetve? Miért nem lehet elmondani azt, hogy a beneši dekrétumok alapján elvett Gútai közlegelőkért a harc két eljárásban, 1992-től folyik? Miért nem lehet kimondani, hogy a beneši dekrétumok hatását a mai napig nyögjük mindannyian? Miért nem lehet azt kimondani, hogy hátrányos megkülönböztetés ért és ér bennünket az élet számos területén, ezért kezünkbe vesszük a sorsunkat? Vagy a politikusok nem látják, hogy nincs már hová hátrálni?
Zárógondolatként Adyt idézem: Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek. S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek.
dr. Szabó Olga
DUNATÁJ HETIALAP 39/2021
