HAZA RÉGIÓ Benépesült az új iskolaépület

Benépesült az új iskolaépület

993
hirdetés

Elöljáróban le kell szögezni, hogy Gúta új iskolaközpontja a legmodernebb oktatás valamennyi feltételét biztosítja, s az eddig ideiglenesen kihelyezett tantermek most már egy fedél alá kerültek, vagyis benépesültek.

hirdetés

Maga az iskola 1992-ben alakult megboldogult Berkes Imre esperes plébános szolgálata idején, s természetes volt, hogy a plébániatemplom nevét, vagyis a Nyolcéves Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium megnevezést kapja. A korábbi városi bölcsődét bocsátotta rendelkezésükre a városi önkormányzat, amelyet két évvel később már bővíteni kellett – foglalta össze az iskola történelmét Decsi Katalin igazgató, majd így folytatta: – Az iskola 2010-ben nyitotta alapiskoláját, két évvel később óvodáját, majd 2014-ben a három egység összeolvadt és megalakult a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont. Addigi épületeik azonban „kinőtték” az épületeiket. Kibővítésükre, átépítésükre A Magyar Kormány határozata alapján a Bethlen Gábor Alaptól érkezett a segítség és megkezdődhetett az átépítés. A támogatás ugyan nem tartalmazta az új épület berendezéseit – de megkezdődhetett az emeletráépítés, az új fogadócsarnok kialakítása, az ebédlő és konyha kiépítése, viszont nem épülhetett meg a tornaterem. – Hatalmas összefogásnak köszönhetően, az elmúlt napokban megtörtént az épület kolaudálása, megkezdődhett a tanítás. Az iskola és az óvoda belső berendezéseinek megvásárlását, a konyha felszerelését a Nagyszombati Érseki Hivatal biztosította, az osztályok szekrényeit a szülői munkaközösség fizette ki, a segédeszközöket, szaktantermeket az iskola költségvetése állta. Minden támogatónknak ezúton is  szeretnék köszönetet mondani – fejezte be a tájékoztatást az iskola igazgatója.

 

DUNATÁJ HETILAP 16/2021

hirdetés