Az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás aláírta a parlamenti választás előtti együttműködésre vonatkozó megállapodást.
A szövetséges pártok a Magyar Közösségi Összefogás nevű választási párt listáján mérettetik meg magukat. Menyhárt: Egységben az erő Az MKP már az EP-választás után megfogalmazta az egységben a jövő szlogenjét azzal a céllal, hogy valamennyi magyar párt egy listán induljon a jövő februári parlamenti választáson, ennek a jegyében zajlottak az elmúlt hónapok – jelentette ki Menyhárt József az MKP székházában zajló mai sajtótájékoztatón. Az MKP elnöke szerint a három párt összefogásával egy hiteles magyar lista állt össze. Olyan személyek szerepelnek ezen a listán, akik a közösséget akarják szolgálni” – fogalmazott Menyhárt.
Olyan politikára van szükség, amit nem kell szégyellnie a szlovákiai magyaroknak Simon Zsolt a sajtótájékoztatón kijelentette, a közös lista érdekében mind a három párt több kompromisszumot is kötött, de elveiket és értékeiket, egyik sem adta fel.
Kormányváltás a célunk, nem fogunk együttműködni a Smerrel, az SNS-szel, Kotleba és Harabin pártjával. NATO- és Európa-párti politikát kívánunk folytatni, olyan politikát, amely nem szövetkezik a rosszal, és olyat, amely miatt nem kell szégyenkeznie a szlovákiai magyaroknak” – jelentette ki.
Simon elmondta, a három párt közös programmal kívánja megszólítani a választókat, parlamenti bejutás esetén pedig közös frakciót alakítanak.
Mózes: Változtatni kell Dél-Szlovákia és a magyarság hátrányos helyzetén Szlovákiában eddig azok a kormányok voltak sikeresek, amelyekben szerepet kaptak a magyarok. Ehhez a hagyományhoz szeretnénk visszatérni, és ahhoz a hagyományhoz, hogy a magyar pártok a jó oldalon állnak – fogalmazott Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke, aki szerint az MKP, az Összefogás és a Magyar Fórum összefogásával komoly esély mutatkozik „egy jobb ország létrehozására, és arra, hogy az ellenzékkel közösen leváltsák a jelenlegi kormányt.” Hozzátette: az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb vesztese Dél-Szlovákia és a szlovákiai magyarság volt, ezért vissza akarnak térni a magyar választókat érintő problémákhoz.
A három párt összefogásával kapcsolatban elmondta, azoknak sikerült most összefogniuk, akik ezt őszintén akarték, és akik el tudták engedni azoknak a kezét, akiknek el kellett. Azok, akik ezt nem tudták megtenni, kimaradtak az összefogásból” – fogalmazott. Mózes Szabolcs arról is beszélt, hogy a három párt a következő két hétben közösen fogja megalkotni a Magyar Közösségi Összefogás választási programját, amelyet aztán december közepén fognak bemutatni a választóknak.
Bárdos: Egy csapatban, egy közösségben gondolkodunk Bárdos Gyula listavezető a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az összefogást ugyan három tömörülés alkotja, de mindhárman egy csapatban, egy közösségben gondolkodnak. Kiemelte, a felvidéki magyarok mindig a jó oldalon álltak, akkor is, amikor Mečiart kellett leváltani, és akkor is, amikor Szlovákia számára a NATO- és az Európai Unióhoz való csatlakozás volt a tét. Elmondta, a közös, 150-es lista teljes egészében összeállt, véleménye szerint ezen kellő számban vannak tapasztalt és olyan fiatal politikusok, akik helyben, régiójukban már bizonyítottak.
ma7, Langschadl Mátyás