Kezdjük ez elején! 2019 tavaszán egy nyári tanteremmel gazdagodtunk, melynek kivitelezője Kubovics Gergely, a Green Dream kft. tulajdonosa volt. Már a generációk találkozóján fel is avattuk, de a nagy melegben akár 30 diák is kényelmesen elfér és tanulhat itt, ha az órán nincs szükség például táblára.
A most meginduló beruházás lesz a gimnázium elmúlt száz évének legnagyobb beruházása. Évek óta szerettük volna a felújítást, már 2008-ban és 2009-ben is pályáztunk egy uniós projektre, végül Nyitra megye közgyűlése 2017 őszén fogadta el a felújításra vonatkozó tervezetet és sorolta be a tőke jellegű kiadások közé. A közbeszerzést Nyitra megye hirdette meg, a Graphite kft., Bartal Zoltán tervei alapján. A területet május 29-én adtuk át a Darton kft.-nek, Šimon Péter ügyvezető igazgatónak, a közbeszerzés nyertesének. A műszaki felügyelő Szegi Dénes mérnök, iskolánk volt diákja lett, aki egész évben felügyeli majd a helyszínen elvégzett munkát. A tervek szerint a munkálatokat 2020. május végére kell befejezniük. Megújul a világítás, korszerűsödik a fűtésrendszer, kicserélik az ablakokat, restaurálják a stukkókat, illetve hőszigetelik a tornatermet. Az épület hőszigetelésére nincs lehetőség, mert ugyan nem műemléki épület, de műemléki zónában helyezkedik el.
Az építkezést, tehát a munkálatokat teljes egészében Nyitra megye finanszírozza, az összköltség 1 717 519,85 euró.
A tényleges munka várhatóan ősszel kezdődik, természetesen a diákok biztonsága az első, így minden fontos változásról időben értesítjük a szülőket és a tanulókat is. A felújítás a tanítást nem befolyásolja a 2019/2020-as tanévben.
Az, hogy kiérdemeltük Nyitra megye támogatását, annak köszönhető, hogy gimnáziumunk az elmúlt három évben mindig az első helyen végzett a tanulmányi versenyeken elért eredmény alapján, míg a sporteredmények alapján a második-harmadik helyen végeztünk 96 iskola közül. Idén 121 diákunk érettségizett, de a szeptemberben érkező diákok száma is 121, a diáklétszám így csak minimális mértékben változik, tehát a fejlődés fenntartható.
Az új megyei testület újra elfogadta ezt a tervezetet, így ezúton is szeretnénk megköszönni a megye volt és jelenlegi képviselőinek, a megye elnökének, a megyei hivatal munkatársainak, a régió parlamenti képviselőjének, hogy pártállástól függetlenül támogatták a Selye János Gimnázium felújítását.
Králik Zsuzsanna