HAZA RÉGIÓ Ballagás a Selye János Gimnáziumban

Ballagás a Selye János Gimnáziumban

1820
hirdetés

A Magyar Örökség díjas Selye János Gimnázium 2019. május 17-én búcsúzott 121 diákjától. A hagyományokhoz hűen a negyedikes diákok végigjárták az alma mater tantermeit, majd levonultak az udvarra.

hirdetés

A kulturális műsorban Bangha Roland, V. N osztályos tanuló szavalatát, majd Oros Boglárka Sára (III. A) és  Bajcsy Tünde (III. A) énekét hallhattuk, melyet Lakatos Áron (III.D) kísért hegedűn.

Díszvendégeink voltak: Dr. Juhász György, a Selye János Egyetem rektora, dr. Ipóth Szilárd, az Ipóth-díj adományozója, Szabó Árpád mérnök, a Király Püspök Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Czifra György mérnök, az Alapítvány Kuratóriumának tagja, Langschadl István mérnök, a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjai és Tanárai Baráti Körének elnöke, dr. Kalácska József, a Baráti Kör alelnöke, Tárnok Magda, a Szülői Munkaközösség elnöke.

A 3. évfolyam nevében Oros Boglárka Sára (III. A) búcsúztatta a ballagókat, a végzősök nevében pedig Kele Fanni, IV. D osztályos diák köszönt el az intézménytől.

Ezt követte az Igazgató Úr ünnepi köszöntője, melyben köszönetet mondott az öt osztályfőnöknek: Vlahy Anita (VIII. N), Horváth Katalin (IV. A), Fiala Andrea (IV. B), Spátay Adriana (IV. C) tanárnőknek, RNDr. Habán László (IV. D) tanár úrnak. A ballagókat Juhász György, rektor úr is köszöntötte.

A ballagás legünnepélyesebb pillanatai ezután következtek, ez pedig a díjak átadása, jutalmazva azokat a végzősöket, akik kitűnő tanulmányi előmenetelük mellett hazai, illetve nemzetközi tantárgyversenyken értek el kimagasló eredményeket.

Igazgatói dicséretben részesültek a 2018/2019-es tanévben: Bukor Benedek (VIII. N), Leszkó Dáriusz (VIII. N), Nagy Natália (VIII. N), Finta Viktória (IV. A), Hallman Gergely (IV. A), Klucska Vivien (IV. A), Markó Anna Erzsébet (IV. A), Mézes Péter (IV. A), Molnár Mátyás (IV. A), Pongrácz Emma (IV. B), Záborský János (IV. B), Morvai Orsolya (IV. C), Horváth Mónika (IV. D). Már hagyományosan A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre egy szép ajándékkönyvvel jutalmazza az igazgató dicséretes diákokat – idén Mácza Mihály Komáromi anziksz – Várostörténeti barangolások című kiadványát a kör elnök, Langschadl István mérnök út és alelnöke, dr. Kalácska József, nyugalmazott gimnáziumi tanár adta át.

A Király Püspök Alapítvány célja a tehetséges diákok támogatása továbbtanulásukban. Az Alapítvány díjában részesült: Gőgh Barbara Tímea (VIII. N), Molnár Mátyás (IV. A), Kuszala Klára (IV. B), Tóth Veronika (IV. C), Szalay Krisztina (IV. D). A díjakat átadták: Szabó Árpád és Czifra György mérnök urak.

Az iskolánk mellett működő Klapka György Sportklub évente jutalmazza a legjobb negyedikes sportolókat. A díj odaítélésekor a legfontosabb követelmény a sokoldalúság, az iskola méltó képviselete, valamint a kimagasló sporteredmények. Klapka- díjban részesült: Talian Dominika (IV. B), valamint Vida Gergely (IV. C). A díjat Gyurenka István tanár úr, a Sportklub titkára adta át, Szabó Árpád mérnök szintén jutalmazta a sportolókat a Király Püspök Alapítvány részéről.

Idén először adták át az Ifjú Sporttehetségnek járó díjat, amit Kockás Dávid (IV. A) a kenu sportág jövendő nagy reménysége kapott meg.

Ezt követte az Ipóth-díjak átadása. A díjat Ipóth Barnabás hozta létre, támogatva ezzel a kimagasló tehetségeket, ösztönözve ezzel őket a további sikerekre. A díjakat átadta dr. Ipóth Szilárd és Hevesi Anikó tanárnő. Díjazottak: Bukor Benedek, Klučka Vivien, Morvai Orsolya, Markó Anna Erzsébet, Molnár Mátyás, Bukovszky Orsolya.

A Palinay Gyula- díjat 2. alkalommal kapta a gimnázium diákjai, idén Bagócsi Lilla, a IV. C osztályból.

A Kaktusz diáklapban végzett tevékenységéért Tóth Erika (IV. C) a Kaktusz Díjat érdemelte ki, az Év Technikusának járó díjat pedig Molnár Mátyás (IV. A) kapta.

Rotary-díjjal a kultúra, az anyanyelv ápolása terén kimagasló eredményt elérő diákot jutalmazta intézményünk. A díjat Bukovszky Orsolya (IV. C) vehette át. A díjat Olláry Viktor ajánlotta fel.

A Szülői Munkaközösség díját Tárnok Magdolna elnöknő adta át, a díjazott: Finta Viktória (IV. A) lett.

Első alkalommal került kiosztásra Dr. med. univ. Paraszti István- díj, melyet volt diákunk, Dr. Paraszti István emlékére diáktársai és szülei, Hanuliak Ildikó és Hanuliak Zoltán hozták létre az orvosi pályára készülő kimagasló tehetségeknek. A díjazott Leszkó Dáriusz (VIII. N). A díjat átadta Hanuliak Ildikó mérnöknő és dr. Balogh Enikő, egykori osztálytárs.

A 2018/2019-es tanévben immár 12. alkalommal jutalmaztuk amatőr diákszínjátszóink egyikét. A Kaszás Attila- díjat minden évben a Gimisz színjátszó csoport szalagavatói darabjában nyújtott kimagasló színészi teljesítmény alapján ítéli oda a kuratórium. Kaszás Attila- díjat kapott a Hegedűs a háztetőn című darabban nyújtott kimagasló színészi teljesítményéért Csóka Dávid (IV. D), akit Csengel Mónika, a Gimisz színpad vezetője, a darab rendezője méltatott. A díjazott – Csémy Marianna tanárnő kezdeményezésére – lerótta tiszteletét a Kaszás Attila-szobor előtt.

Bízunk benne, hogy a díjazottak a tudást, a tehetséget az elkövetkező években is kamatoztatják majd!

Ezt követően a ballagók elindultak a Megye utca irányába a Klapka térig, ahol a város alpolgármestere, dr. Varga Tamás fogadta őket. A Szózatot elénekelve visszatértek az alma materbe.

Búcsúzóul Tóth Árpád sorai hangzottak el.

„Egy életcélt követni nemes gondolat, / S mi kell hozzá, csupán akarat / Mely minden ifjú szívében él, / Küzdeni bátran egy új életért.”

Dr. Farkas Adrianna

hirdetés