HAZA BELFÖLD Szlovákia nem folytatja a Washingtonnal kötendő védelmi együttműködési megállapodásról szóló tárgyalást

Szlovákia nem folytatja a Washingtonnal kötendő védelmi együttműködési megállapodásról szóló tárgyalást

907
hirdetés

A szlovák védelmi minisztérium a továbbiakban nem vesz részt azon a tárgyaláson, amelyet az Egyesült Államok kezdeményezett az úgynevezett védelmi együttműködési megállapodásról, mert annak elfogadása veszélybe sodorná az ország szuverenitását – közölte honlapján a szlovák szaktárca hétfőn.

hirdetés

    A szlovák védelmi tárca indoklásában közölte: veszélyezteti illetve korlátozza a Szlovák Köztársaság szuverenitását azoknak a jogi feltételeknek a megteremtése, amelyek lehetővé tennék, hogy idegen fegyveres erők korlátlan ideig úgy tevékenykedjenek az ország területén, hogy az erről szóló szerződést annak megkötésétől számítva leghamarabb tíz évvel lehet felmondani, s a szerződés felmondása azt követően is 12 hónapos felmondási időhöz kötött.
    A szaktárca közleményében rámutatott: ha idegen haderő ilyen körülmények között tevékenykedhetne az országban, az a NATO terminológia szerint idegen hadsereg katonai támaszpontjának létrehozásával jelentene egyet, s ezt a szlovák minisztérium elutasítja.
    A minisztérium szerint a védelmi megállapodásról szóló szerződés precedenst teremtene arra, hogy Szlovákia területén idegen haderő állomásozzon, ráadásul úgy, hogy a szerződés nem szabná meg az országban állomásoztatott amerikai katonák maximális létszámát, az általuk használt hadászati technika mibenlétét és konkrét célját.
    A szlovák védelmi minisztérium azzal is indokolta elállását a tárgyalásoktól, hogy az amerikai fél ajánlatában nem vette figyelembe a szlovák fegyveres erők kéréseit. Rámutattak: nem értenek egyet azzal sem, hogy a szerződés értelmében az amerikai katonák, családtagjaik és a katonai csapatokhoz tartozó civil személyzet tagjai indokolatlan előnyökhöz jutnának a többi NATO-tagállam fegyveres erőinek tagjaihoz képest. Hozzátették: az amerikai fél ajánlata kizárólag olyan létesítmények építésére vonatkozott, amelyek elsődlegesen az amerikai katonák és haditechnikájuk elhelyezését célozta.
    A védelmi együttműködésről szóló megállapodás keretében az amerikaiak hozzájárultak volna két szlovákiai katonai repülőtér felújításához is, összesen 105 millió dollár értékben. Ezt a beruházást már korábban elutasította a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a védelmi tárcát vezető Peter Gajdost is jelölő Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Az SNS elnöke, Andrej Danko, egy vasárnapi televíziós vitaműsorban egyenesen azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben Szlovákia elfogadja a beruházásról szóló szerződést, pártja kilép a kormánykoalícióból.
    A szlovák védelmi minisztérium bejelentésére a Párizsban tartózkodó szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini is reagált. Kijelentette: kormánya soha nem tenne olyan lépéseket, amelyekkel jóváhagyná azt, hogy külföldi haderő állomásozzon az ország területén. A kormányfő – akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – hozzátette: amennyiben olyan szerződést lehetne kötni, amely nem kötelezi Szlovákiát arra, hogy elfogadja területén az idegen haderőt, és az amerikaiak így is hajlandóak lennének felajánlani a repülőterek felújítására szánt összeget, akkor nem látja okát, hogy azt miért ne fogadnák el.

 


MTI

kép: pixabay

hirdetés