A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Felvidéken tizennyolcadik alkalommal a 2018/2019-es tanévre is meghirdette a magyarországi Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt.
Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középfokú iskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gyakorlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizonyítani. Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik – országos – forduló Debrecenben írásbeliből és gyakorlatból áll.
Az I. kategóriába a gimnáziumok első évfolyamának tanulói, a II. kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának tanulói, a III. kategóriába a szakközépiskolák első és második évfolyamának diákjai tartoznak.
Szerdán, 2019. március 6-án 9-től 13 óráig a Selye János Gimnáziumban zajlott a szlovákiai forduló, amelybe 25 diák kapcsolódott be. Gimnáziumunkon kívül kategóriánként két-két diák vett részt a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumból, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból és az ipolysági Szondy György Gimnáziumból. 2019. április 5-től 7-ig zajlik majd az országos forduló Debrecenben, ahol szintén két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát. A győzteseknek sok sikert kívánunk a magyarországi döntőben!
PaedDr. Králik Zsuzsanna