HAZA HÍR-MIX Komáromban a 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Boráros Imrét

Komáromban a 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Boráros Imrét

970
hirdetés

A 75. születésnapját ünneplő Boráros Imrét köszöntötte Komárom város vezetősége. Ki ne ismerné a mindmáig egyetlen felvidéki Kossuth-díjas színművészünket, aki szerepeivel bejárta nemcsak a környező országokat, de még a tengerentúlon, az USA-ban és Ausztráliában is nagy sikert aratott több alkalommal.

Petrécs Panni és Boráros Imre (Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma)

Keszegh Béla, Komárom polgármestere a gyerekkoráról, a színház megszeretésének kialakulásáról és pályafutásáról faggatta meghitt beszélgetés közepette a még mindig nagyon aktív színművészünket.

hirdetés
Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma

Megtudhattuk többek között, hogy a Pozsonyhoz tartozó Vereknyén született, nagyon zűrzavaros időben, 1944. február 28-án, ezért még ma is féltve őrzi eredeti, három nyelven (szlovák német és magyar) kiállított születési bizonyítványát, majd iskolás éveiről és a rádiós szereplésekről tudhattunk meg kulisszatitkokat.

Volt pozsonyi szlovák kollégáiról csakúgy, mint a MATESZ – jelenlegi Komáromi Jókai Színház elődje – alapító gárdájáról nagyon jó szívvel emlékezett meg,

hiszen 1965-ben a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett. 1972-től 1977-ig a kassai Thália Színpadhoz szerződött. 1977-ben visszatért a komáromi Magyar Területi Színház társulatához. Vendégszerepelt többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol Tarpataky bárót alakította Zerkovicz Béla Csókos asszony című operettjében. Ugyancsak ebben a szerepben játszott a Miskolci Nemzeti Színházban. A József Attila Színházban Shakespeare Makrancos hölgy című darabjában, valamint Szigligeti Ede Liliomfi című művében játszott, Szilvai professzort alakította. Több filmben szerepelt, köztük az Oscar-díjra jelölt Želary című cseh filmben is Cserhalmi György partnereként.

Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma

A polgármester kérésére megmutatta a féltve őrzött emlékeket, kordokumentumokat, majd jelenlegi munkájáról beszélt,

többek között a Csáky-darabok színpadra viteléről, de emellett felkérték egy nagyon érdekes alakításra is, a Tátralomnicon született, majd onnan kitelepített és Brazíliában letelepedett világhírű német Hans Broos építész szerepére. A külső felvételeket az elmúlt hetekben a Magas-Tátrában forgatták, a további forgatások színhelye pedig Brazília lesz. Nemrégiben portréfilmet forgattak Boráros Imre életéről és munkásságáról, melyet a Szepsiben élő filmrendező, T. Nagy Imre a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával hozott létre. Ezt a portréfilmet már többször láthatták a nézők a Duna TV műsorán február elején.

Fotó: Klemen Terézia/Felvidék.ma

A családdal kapcsolatos kérdésekre válaszolva nagy büszkeséggel beszélt feleségéről, Petrécs Panniról, de talán a fiára és unokáira a legbüszkébb, hiszen fia, Boráros Henrik a Prágai Nemzeti Színház elismert díszlettervezője.

A kedélyes hangulatú fogadáson részt vett még Varga Tamás alpolgármester, Bajkai János osztályvezető, valamint Szénássy Tímea, a kulturális bizottság elnöke, akik emléklappal, ajándékkosárral és virágcsokorral gratuláltak a Komárom jó hírnevét mindig és mindenhol öregbítő ünnepeltnek. Még számtalan szép és alkotó évet kívánunk neki!

 

Klemen Terézia/Felvidék.ma

hirdetés