Simon Zsolt ma ebéd után a Tiszti pavilon dísztermében, induló csapatával a háttérben jelentette be, hogy a mai nappal elkezdi egy új magyar párt megalakulásához szükséges szavazatok gyűjtését.
Ahogy a sajtótájékoztatón elmondta a párt elsősorban a déli régiókban lakókat szeretné megszólítani. Az induló csapatban ezért megtalálható valamennyi déli járás képviselője. (A komáromi régióért Bodoki Péter vállalkozó, volt kiváló ökölvívő lesz a felelős vezető. ) Simon kiemelte, hogy a tagok között rengeteg a fiatal és nagy részük egyetemet végzett.
A Magyar Fórum, elmondása szerint nem fog a jövőben együttműködni a Smerrel az SNS-el és Kotleba pártjával sem. Garancia szeretne lenni arra, hogy a magyar szavazatok többé nem végzik a MOST-HÍD által a Smer és az SNS karmaiban. Az MKP pedig az utóbbi két évben semmi jelét sem mutatta annak, hogy képes volna valamit felmutatni és átlépni az 5%-os parlamenti küszöböt. Ezért is lesz véleménye szerint szükség egy új magyar pártra.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen Komáromot választotta a párt bemutatkozója helyszínéül elmondta, hogy szerinte Komárom egy szimbólum a szlovákiai magyarság számára. Továbbá, hogy az MKP és a MOST-HÍD is Komáromban nagyon sok szimpatizánst vesztett. Az MKP alapszervezete kétszer is fel lett oszlatva és a HÍD sem tudott igazán gyökeret verni Jókai városában. Ezért szerinte a komáromiak érezhetik át legjobban egy új magyar képviselet szükségességét a régióban.
Simon egy további kérdésre még elmondta, hogy ez év végéig szeretnék összegyűjteni a regisztrációhoz szükséges 10000 aláírást és az elkövetkező parlamenti választásokon szeretné magát megmérettetni először a párt.
dunataj.sk