HAZA DUNATÁJ Meddig kell várniuk a polgároknak a rendteremtésre?

Meddig kell várniuk a polgároknak a rendteremtésre?

1464
hirdetés

Górcső alatt Komárom városvezetésének három éve

Az új év első napjaiban hajlamosak vagyunk a fogadkozásokra, felelőtlen ígérgetésekre. Az év első napjaiban a sajtó is teret ad a polgármestereknek arra, hogy értékeljék az elmúlt évet, illetve felvázolják az új évre vonatkozó terveiket. Viszont kevés az olyan olvasó, aki visszalapozna az egy évvel korábbi fogadalmakra és utánanézne, hogy mindezekből valójában mi valósult meg.

hirdetés

Mi most szakítunk a hagyományokkal és magunk értékeljük az elmúlt évet, leírva, hogy mit is várnánk el a polgármestertől, a képviselőtestülettől hivatali időszakuk negyedik évében. Stubendek László polgármester lényegesen megkönnyítette a dolgunkat, mivel nemrégiben összefoglalta az évi eredményeit, így csak meg kell vizsgálnunk azok valós voltát. Először is teljes mértékben egyetértünk a polgármester azon kijelentésével, miszerint „a polgárok teljes joggal várják el, hogy választott képviselőik őket képviseljék és tegyenek meg mindent a fejlődésért”. Mit is tett a polgármester a város lakosságáért ebben az évben? Az útfelújítás évek óta szükséges volt, így csak egy régi adósságot törlesztett a város a lakóival szemben. Ennek beszállítói hitelből való finanszírozása nem a legoptimálisabb megoldás, mivel ezt a városok általában európai alapokból oldják meg. Arra is büszke Stubendek László, hogy euroszázezreket költöttek a vízvezetékrendszer cseréjére. Tavaly év végén még azt nyilatkozta, hogy a KOMVaK évi 700 ezer eurót von el a város fejlesztésétől, tehát nyilvánvalóan a város újra pénzt ölt abba a vagyonba, melyet a bérlőnek évek hosszú során át kötelessége lett volna karbantartani a jelenlegi törvények alapján. Tehát a polgármester arra büszke, hogy a város újra kénytelen volt pénzt költeni arra a cégére, amely eddig is arról volt híres, hogy átláthatatlan és a város számára előnytelen gazdálkodást folytatott hosszú évek óta anélkül, hogy bárkit is felelősségre vontak volna. Ha másért nem, a korábbi cégvezetés által felhalmozott 8,3 milliós hiányért! Ha már a vízműveknél tartunk, csak megjegyezzük, hogy még mindig nincs hír a cég régóta halogatott mélyreható átvilágításról és ha jól olvassuk a költségvetést, akkor a város ebben az évben sem számol egy cent bevétellel sem a vízművek bérleti viszonyából. Stubendek választási kampányában hangsúlyosan foglalkozott a vízművek állapotával, ígérve hogy tiszta vizet önt a pohárba és végre megnevezi a vízművek állapotáért felelős személyeket. Erre a mai napig hiába várunk és konkrét tények helyett a polgármester már évek óta csak üres frázisokat pufogtat. Menjünk tovább a listán: a megyeháza felújítása azt előzte meg, hogy az épület ne dőljön össze, tehát nem a szépítés volt a cél, hanem a megmentés. A fedett uszoda medencéjének felújítása sem öregbíti majd a polgármester hírnevét, hiszen hónapokat csúsztak a munkálatok. Végül maradt a parkolók és „kukatárolók építése”. (Felvetődik a szerkesztői kérdés: minek tárolni a kukákat?), de szerintünk Komárom ennél többet érdemel. (Ki is használta ezt a kampányszlogent annak idején?) A polgármester nyilatkozatában büszke az új Duna-híd alapkövének a lerakására is, amihez annyi köze van, hogy ő és a polgárok is átmehetnek majd a hídon, feltéve, ha éppen nem csak a városközpontig jutnak a híd elkerülő útjának hiánya következtében keletkező dugó miatt. Kissé meglepő, hogy Stubendek László az új német cég városunkba jöttét is a saját érdemének tartja, holott információink szerint ez egy helyi ingatlanközvetítő cég érdeme. Az pedig, hogy a következő időszak egyik fontos feladata a magasabb bérek kiharcolása, már egyszerűen nevetséges, mivel nem világos, hogy kivel és kiért is akar harcolni a polgármester. Summa summárum: a polgármester mások érdemeivel henceg és nem tudatosítja, hogy ezzel önmagát minősíti. Ezt emberileg meg lehet érteni, hiszen nehezebb belátni, ha valami nem sikerül, mint konszolidálni a vízműveket, vagy megakadályozni, hogy a városi cégek továbbra is felelőtlen, sőt esetleg törvénytelen módon gazdálkodjanak (gondolunk itt a Comorra Servis tevékenységére, amelyről felettébb érdekes megállapításokat tett a városi főellenőr is). Nem sikerült az elmúlt három évben fellendíteni a turizmust sem városunkban, az erődrendszer továbbra is kong az ürességtől. Míg a környező városok fürdői évente több ezer turistát csábítanak, nálunk a fürdő csak a város támogatásával működik, vagy inkább csak tengődik. Folytathatnánk, de felesleges. Valószínűleg az olvasók is érzékelik a valóság és a polgármester állításai között tátongó szakadékot. Városunknak nem hamis eredmények csillogtatására van szüksége, hanem határozott és erőskezű polgármesterre, aki betartja választási ígéreteit, megbecsüli egykori támogatóit és nem azok leváltásához asszisztál (gondolunk itt Knirs Imre alpolgármesterre). Olyanra, aki nem csak egy konferanszié szerepét tölti be a testületi ülésen, hanem a ténylegesen vezeti az ülést, a hivatalt és a várost.

 

DUNATÁJ HETILAP 1/2018

kép: pixabay.com

hirdetés