Január 29-én a komáromi Selye János Gimnázium második évfolyamának mintegy hatvan tanulója indult útnak azzal a céllal, hogy felfedezze az egyik legszórakoztatóbb téli sportot, a sízést. A közel hat órán át tartó úton a diákok már egyre izgatottabbak lettek a havas táj láttán, és egyben meg is nyugodtak, hogy nem mesterséges havon kell elsajátítaniuk e remek sport tudományát. Szállásunk, a ZORA panzió, a sípályától három percnyire volt gyalog, ami a teljes felszereléssel megtéve egész jól bemelegítette a társaságot. Napi három étkezés – reggeli, ebéd, vacsora –, és ha valaki nagyon torkos volt még ezek után is, akkor közösen elmehettek a közeli üzletbe. Tátralomnicon, állításom szerint Szlovákia egyik legjobb sípályáján síelhettünk csoportokba osztva, és ez köszönhető az állami támogatásnak is. A tapasztaltabb sízők már az első nap felmehettek a Kőpataki-tóhoz, ahonnan egy nehezebb pálya vezet le az indulópontra. Azok a diákok is, akik még sosem álltak sílécen, két nap alatt elsajátították tanáraiktól az alapokat, és bátran vették az akadályokat. Napi öt-hat óra intenzív síelés után ránk fért a kikapcsolódás. Az esti programok közé tartozott a közös éneklés, kártyázások, beszélgetések, hogy jobban összekovácsolódjon a banda (bár ezzel az elejétől kezdve semmi gond nem volt). Szerda reggelre a friss hó látványára mindenki megörült, a pályák minősége is sokkal jobb volt azon a napon. Természetesen a forró csokira is kedvet kapott az ember két menet között. Csütörtökön a Csorba-tónál próbálkoztunk a pályákkal, már-már mindenki haladó szinten. A csúcson az elképesztően nagy szél ellenére is elénekeltük: „Ha jó a kedved…”. Itt reggeltől délutánig síeltünk egy órás ebédszünettel, ahol mindenki azt evett, amit csak megkívánt. Az utolsó este Paraska István tanár úr, aki a tábor vezetője volt, kiértékelte a hetet: szavaiból következtetve nem volt velünk semmi gond. Pénteken, azaz az utolsó napon délig síeltünk, és csak utána indultunk el hazafelé. Mivel ez a fél napos sízés az utolsó napon felemésztette az összes maradék energiánkat, ezért a besztercebányai Tescoig csendes pihenőt tartottunk. Itt feltöltődtünk, és Komáromig énekeltünk.
Boldogan szálltunk fel a buszra huszonkilencedikén és boldogan szálltunk le harmadikán. Ezt a felejthetetlen élményt szeretném megköszönni tanárainknak: Paraska Istvánnak, Diósi Viktornak, Hengerics Péternek és dr. Kalácska Józsefnek, Viola Miklós doktor úrnak, a tábor támogatójának dr. Bastrnák Sándornak, valamint az egész társaságnak.
Csóka Dávid II.D
dunataj.sk
